Örülj a mának!

Helen Csok: Örülj a mának!

Amíg vannak, akik szeretnek,

van értelme az életednek.

Mindegy, hogy rohannak az évek,

ha érzed melegét egy kéznek.

Még érdemes reggel felkelni,

ha van kinek kenyeret szelni.

Örülj a percnek!

De ha mégis magány a sorsod,

ha a gondot egyedül hordod,

erőt is ad hozzá az élet.

Találd meg mindenben a szépet.

A nap rád is úgy süt, mint másra,

ne gondolj hát az elmúlásra.

Örülj, hogy élhetsz!

Nincs fekete és nincs fehér

De az elmúlás mindent elér

Nincs tűz, mely örökké lobogna

Fényét más világok felé ontva

Nincs folyó, mely örökre megmarad

Előbb-utóbb minden forrás elapad.

Nincs érzelem, mely örökké él

A harag idővel megbékél

Nincs az a szerelem, ami el nem vetél

Gyűlölet, melyet nem koptat a szél

Öröm, melyet nem sápaszt a tél

Bánat, melyet nem gúnyol a remény

A fény kialszik, s helyén a sötétség sem örök

Élet, halál - ők is csupán eszközök

Mert a Változás az egyetlen,

Mely mindig tombol szüntelen

Ami meg nem alkuszik soha

Hiába hiszi a sok ostoba

Hogy bármi, ami létezik, úgy marad

Mert mindig lesz új a nap alatt!

Szerelem felé

Poldauf Richárd: Szerelem felé

Ha tehetném, megváltanám a világot, 

Csak ketten lennénk a világon, 

Csak mi csak ketten és a szerelem 

Mi egy múló érzelem. 

Gyere, váltsuk meg a világot, 

Szerelmük legyen több, mint egy befejezetlen szó, 

Ne csak annyi, hogy ”szeretlek”, 

Add értem az életedet. 

Én így tettem és nem bántam meg, 

Gyere és szeress meg, 

Mint én tettem, mentem és szerettem, 

Elhittem és szerelmes lettem. 

Mindig lesznek dolgok, 

Melyek rossz útra terelnek, 

De csak gyere velem, a te hercegeddel 

Szeretlek téged és egész életemben, rád vigyázok. 

Csak rád senki másra, ki szeret engem, 

Csak téged akarlak, 

Te nem érzed ezt a kínt, mit a szerelem jelent, 

Csak tedd mit szived akar. 

Szeress és jobb lesz, 

Szeress és tisztelj, 

Nyisd ki szemed, 

Hogy ki szeret...

Szeretem

Az ember egy hiszékeny lény

Öreg barátnők…

Aranyosi Ervin: Öreg barátnők…

– Emlékszel még? Milyen csuda jó volt!

Hiszen a fél világ csakis nekünk bókolt!

Nem fütyültek reánk, inkább csak utánunk,

amikor utunknak ketten nekivágtunk!

Emlékszel még arra, hogy mennyit nevettünk?

Fiatalok voltunk, nyílt szívvel szerettünk!

Hétköznapok gondja nem őrölt, nem bántott,

ki tudtuk élvezni az egész világot!

Voltunk a legszebbek, a legcsinosabbak,

a szép emlékeink, lám, mind megmaradtak!

Mikor találkozunk, újra felidézzük,

ifjúságunk filmjét együtt, újra nézzük!

Bár a test megvénül, nem oly tetszetős már,

de a szívünk ifjú, mint a napsütött nyár,

s ami csodaszép volt emlékekben éljük,

ami eszünkbe jut, azt mind kicseréljük.

Hiszen, ma már másról dalol minden nóta…

Volt saját családunk ifjúságunk óta.

Éltük az életet, boldogságra leltünk,

néhány kis porontyot felnőtté neveltünk.

Együtt éltük létünk egy-egy kedves férjjel,

ki nappal dolgozott, és szeretett éjjel.

Mi meg melegséggel töltöttük meg fészkünk,

később unokáztunk, mire körülnéztünk.

Ám mindegy volt nekünk, hogyan telt az élet,

a változó világ köröttünk mivé lett,

örökké őriztük a jó barátságot,

ami végig kísért, s lélekben felrázott.

Végig élvezhettük minden kornak fényét,

nem féltünk előre, s nem vártuk a végét!

Hiszen az életünk ettől lett szép, kedves,

nem ragaszkodtunk a hulló levelekhez.

Minden egyes kornak megvan az ő bája,

úgy teljes az út, ha lábunk végigjárja.

Ha akad egy barát, aki végigkísér,

ez a jó barátság minden kincset megér.

Együtt sokkal könnyebb visszaemlékezni,

képzeletben újra fiatalnak lenni.

Örömöt találni az alkonyi Napban,

meglátni a szépet minden pillanatban.

Isten teremtményei közül csak egy van ...

Jól tudom: a fényt a szemem itta

Egymásra hangolva

“Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót.

Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra. Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe.”

(Gary Chapman: Egymásra hangolva)

Néha minden olyan egészen más

MC Hawer és Tekknő - Néha minden oly egészen más 

Néha minden oly egészen más,

Néha tudom hogy van folytatás,

Kérlek engedj úrja a szívedhez közel!

A szíved oly messze repül,

Most még nem hagyhatsz egyedül!

Olyan más lett minden, mert nem vagy itt nekem!

Benned bíztam és annyira fáj,

Hogy a szívedben nincs helyem már,

Kérlek, engedj újra magadhoz közel!

Néha minden oly egészen más,

Néha tudom hogy van folytatás,

Kérlek engedj újra a szívedhez közel!

Elmesélek egy sztorit neked, melyben a főhõs lehet, ismerõsnek tűnhetne, de

Amit a nóta elhitet veled az nem az élet, ha belegondolsz mélyebben akkor valóban éled!

Vegyünk hát egy fiút és egy gyönyörű lányt, hiszen ez alapesetben így igaz és egy Don Huan-t

Aki csak arra hivatott, hogy gyűjtse a skalpokat, és réges-régen megtanulta már az alapokat

Úgy kezdõdött ahogy a nagykönyvben meg van írva, szerelem első látásra, és ki meddig bírja

A percek egymás nélkül bizony nehezen teltek, de felemelõ érzés volt mikor egymásba keltek

A féltékenység, tabu téma volt mindig náluk, szemeikben csillogó fénye mindent elárult

Leírhatatlan volt ahogyan egymásra néztek, nemsokára folytatom, hisz nincs még vége! Ha-ha-ha-ha-ha-ha!

Néha minden oly egészen más,

Néha tudom hogy van folytatás,

Kérlek engedj úrja a szívedhez közel!

A szíved oly messze repül,

Most még nem hagyhatsz egyedül!

Olyan más lett minden, mert nem vagy itt nekem!

Benned bíztam és annyira fáj,

Hogy a szívedben nincs helyem már,

Kérlek, engedj újra magadhoz közel!

Néha minden oly egészen más,

Néha tudom hogy van folytatás,

Kérlek engedj újra a szívedhez közel!

Így élhettek volna míg csak forog a Föld, de Lucifer néha-néha furcsa alakot ölt

Őt a Sátán kifejezetten gonoszra gyúrta, hogy a fájdalmakat éreztesse újra és újra

Míg ember az ember, valamint világ a világ, csinálunk néhány gondot, elkövetünk hibát

Segít ő ebben, ahogy a lánnyal is tette, a csábítás minden trükkjét latba vetette

Sikerült is neki, ahogy az mindíg lenni szokott, így néhány röpke perc múlva már pásztorórát lopott

Látta ezt a fiú is ahogy a szobába lépett, maga előtt látta bizony ezt a szörnyű képet

Ereiben most már csak a keserűség özönlik, szomorúságában szeméből könnye ömlik

Bár milliószor megbánta a lány már amit vétett, neki sem könnyű megbocsájtani, hogy félrelépett! Ha-ha-ha-ha-ha-ha!

Néha minden oly egészen más,

Néha tudom hogy van folytatás,

Kérlek engedj úrja a szívedhez közel!

A szíved oly messze repül,

Most még nem hagyhatsz egyedül!

Olyan más lett minden, mert nem vagy itt nekem!

Benned bíztam és annyira fáj,

Hogy a szívedben nincs helyem már,

Kérlek, engedj újra magadhoz közel!

Néha minden oly egészen más,

Néha tudom hogy van folytatás,

Kérlek engedj újra a szívedhez közel!

Soha ne sírj...

Kovács Kati: Soha ne sírj...

Soha ne sírj, ha véget ér egy álom

Soha ne sírj az élet megy tovább

Itt vagyok én, s csak érted neked játszom

A jó barát a bajban is barát

Soha ne sírj, ha táncoltat az élet

Vihar után még zöldebbek a fák

Soha ne sírj, ha fordulnak a fények

Én itt leszek és vigyázok majd rád

Veled átkelnék az óceánon és azon is túl

Milyen szép is lenne tán, túl az Óperencián

Volt egy - két veszteségünk, milyen kár, hogy egyszer élünk

Napról napra változom ezt nem tagadhatom,

Míg élek, hozzád tartozom ezt biztosan tudom

Soha ne bánd ha lelke van egy dalnak,

a szomorúság úgysem tart soká,

Soha ne sírj, ha eltűnik egy csillag

nincs semmi baj, majd én vigyázok rád

Soha ne sírj, ha vége van egy dalnak

Soha ne sírj hallgass másikat

Soha ne bánd, ha súlya van egy szónak

Én itt leszek, míg világ a világ

Veled elmennék egy hosszú útra bárhová

Tudom, számíthatok rád, veled más lesz a világ

Mindenben egyet értünk milyen kár, hogy egyszer élünk

Bármit hoz a sors mi ketten együtt maradunk

Soha nem vehet el senki tőlem össze tartozunk

Soha ne sírj, ha véget ér egy álom

Soha ne sírj az élet megy tovább

Itt vagyok én csak érted s neked játszom

Egy jó barát a bajban is barát

Soha ne sírj ha kóstolgat az élet

Vihar után még zöldebbek a fák

Soha ne sírj ha formálnak az évek 

én itt leszek és vigyázok majd rád

Soha ne bánd, ha lelke van egy dalnak

a szomorúság úgysem tart soká,

Soha ne sírj, ha eltűnik egy csillag

nincs semmi baj, majd én vigyázok rád

Soha ne sírj, ha vége van egy dalnak

Soha ne sírj hallgass másikat

Soha ne bánd, ha súlya van egy szónak

Én itt leszek, míg világ a világ

Soha ne sírj, ha véget ér egy álom

Soha ne sírj az élet megy tovább

Itt vagyok én csak érted s neked játszom

egy jó barát, a bajban is barát...

Sem emlék, sem varázslat

Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,

mint alma magházában a négerbarna mag,

és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,

mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.

De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,

hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet,

kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,

annak szép, könnyű léptű szívében megterem

az érett és tűnődő kevés szavú alázat,

az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,

az már egy messze fénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,

merengj el hát egy percre e gazdag életen;

szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,

a világ újraépül, – s bár tiltják énekem,

az új falak tövében felhangzik majd szavam;

magamban élem át már mindazt, mi hátravan,

nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem

sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem;

ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.

Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –

talán most senki sincs.

Miért

Wass Albert: Miért

Miért kell nekem könnyes szemmel megállni 

minden viharvert, árva tölgy előtt, 

miért kell nekem az őszi csendre vágyni, 

ha minden csalfa álmom összedőlt, 

miért kell nekem a dombokat bejárni 

s bújkálni, mint az üldözött gonosz, 

miért kell nekem a hegytetőre állni 

mikor az orkán fákat ostoroz. 

Miért kell nekem elvágyni messze, messze, 

bűvös csókkal ha jő az alkonyat, 

miért kell, hogy halljam, álmaimban egyre, 

búcsú-szavaktól fátylas hangodat, 

és miért kell minden szép emléket 

fájó betűkkel a szivembe írni, 

miért kell olyan nagyon szeretni téged, 

csak vágyni el, s csak sírni, egyre sírni? 

Miért kell mindig magamban vándorolni, 

s imákat mondani valakiért .... 

s miért kell csak mindig rólad álmodozni, 

ha nem szeretlek, miért? miért? miért?

Szeretni úgy is lehet

Vámos Róbert: Szeretni úgy is lehet 

Szeretni úgy is lehet, 

hogy nem mutatod meg, 

szeretni úgy is lehet, 

hogy lábad megremeg, 

szeretni úgy is lehet, 

hogy csókolni nem mered, 

szeretni úgy is lehet, 

hogy könnyed megered, 

szeretni úgy is lehet, 

hogy mindened neked, 

szeretni úgy is lehet, 

hogy nincsen ott veled, 

szeretni úgy is lehet, 

hogy küldesz verseket, 

szeretni úgy is lehet, 

hogy tudod, hogy szeret, 

szeretni úgy is lehet, 

hogy viszontszeretnek, 

szeretni úgy is lehet, 

ahogy én szeretlek

Megérteni egymást örömben ...

Tavasz van! Gyönyörű!

A távolságba vesznek vágyaid ...

Vers Neked

Szeretlek téged

Dombi László: Szeretlek téged...

Szeretlek téged, mint fű a rétet.

Mosolyod, hangod, az ölelésed.

Hints sóvárgó lelkemnek sebére

Balzsamos hitet, - örök életre.

Vedd észre már ó, ne hagyd kihűlni,

Óvd szerelemes szívem szenvedni.

Kedvesem, te adsz erőt énnékem,

Napsugaram, viruló szépségem.

Szeretlek, - te vagy az én életem,

Érző szívem diktálja, - hiheted,

A szeretetet megkapni - tőled,

Vágy törtet rám, perzselőn égetett.

Rossz, ha kínoz bú, a szomorúság,

Lelkem bolyong, érzem, ez balgaság.

Gondolni rád, mennyire izgató,

Énnékem te légy, a vigaszt adó.

Maradj meg hát továbbra is Édes,

Áldjon meg az Ég, örökre téged.

Velem legyél, érezd szívem hevét,

Árasztja mindig feléd, - melegét.

Azért...

Nem öregszik a játékos elme

Aranyosi Ervin: Nem öregszik a játékos elme

Nem öregszik, örökifjú a játékos elme,

amíg nem a problémákra fókuszál figyelme.

Ameddig a napjaiban meglátja a szépet,

ifjúsággal kényezteti cserében az élet.

Lelkében a derű árad, s használja a testét,

nem vár csendes elmúlásra, nem várja az estét.

A világot elfogadja, figyeli, csodálja,

s tanul minden egyes napján, iskoláját járja.

Nem öregszik, örökifjú a játékos elme,

mintha minden egyes napján bölcsességre lelne,

Félelmeit szerteszórja, élvezve a létet,

bevonzva a fényt magához, elűzve sötétet.

Játékosnak, egyszerűnek látja a világot,

kincsei közt megőriz még mindent, amit látott!

Élvezi a pillanatot és örül a percnek

végig éli az órákat, mik napot teremnek.

Nem öregszik, örökifjú a játékos elme,

hiszen van már a világhoz épp elég türelme!

Mindennap új csoda várja, meglátja a szépet!

Érzi, ahogy kényezteti a lelkét az élet.

Nem rohan már, nincsen minek, fontosabb a játék.

s minden perc, mi örömöt hoz, igazi ajándék.

Keresi hát az alkalmat játékra, mókára,

s nem várja a játék végét, jöjjön csak sokára.

Nem öregszik, örökifjú a játékos elme,

mintha folyton új születést, s létet ünnepelne!

A kihívást megtalálja, keresi hát őket,

új célokkal gazdagodva, vágya egyre nőhet.

Keresi, mit nem próbált még, eddig mi hiányzott,

volt-e olyan izzó vágya, amire csak vágyott?

Hiszen ma már bölcsebben lát, teremteni képes,

örökifjú szívvel fordul a mások szívéhez!

Tudod különlegesnek lenni egy dolog

Tudod

Őrizem a szemed

Tavasz

Tóth Albert: Tavasz

Tavasz! Micsoda gyönyörűséges szó,

ahogy örülsz az első ibolyának,

átadod magad csoda illatának,

jókedved támad, hangod dudorászó.

Tavasz! Már az íze is oly fenséges,

halovány retkek, roppanó saláták,

frissen dugványozott zsenge palánták,

rád süt a nap, itt minden lehetséges.

Tavasz! Félre, bánatos gondolatok,

itt csak optimista verzió lehet,

a jókedv ma éjjel itt alszik veled

kéz a kézben... és csak ábrándozzatok

Köszönjük, hogy vagytok

Czető László: Köszönjük, hogy vagytok

Olyanok vagytok Ti nekünk, mint sötét éjjelen ragyogó, kicsi lámpások,

Nélkületek sötétség volna e világon, és semmit sem látnánk ott.

Olyanok vagytok, mint a lágy, tavaszi szellő, mi simogatja arcunk,

Szemünk felcsillan, mosolyra görbül szánk, ha titeket pillantunk.

Csengő hanggal fülünkbe madárfüttyöt loptok,

Az is öröm, ha halljuk, hogy egymással locsogtok.

Lépteitek lassan, mint a suta, ha erdőben baktat,

Nyugalmat hoz lelkünkbe, enyhülést a napnak.

Érintésetek bársony, mint a rózsának szirma,

Hiányotok e Földön nincsen, aki bírja.

Bűbájos varázs piros arcotokon a mosoly,

Felvidít mindent körötte, hogy ne legyen az komor.

Köszönjük, hogy segítetek nekünk, csak azzal, hogy vagytok,

Hogy ily sok ajándékot napról napra adtok.

Tisztelet és szeretet jár ezért viszonzásul Nektek,

A lányoknak, mamáknak s az anyának, ki aludni lefektet.

Ti, szikrázó napsugarak, kik felolvasztják lelkünkben a fagyot,

Kívánok most nektek sok boldog nőnapot!

Ki menti meg?

Árvai Attila: Ki menti meg?

Ki menti meg a vöröslő szerelmet?

Mi jeget olvaszt s feléget, ha dermed?

Ki vonszolja vissza szíveink mélyére?

Ki most messze futott, dideregve, félve!

Szerelmek roskadva, sírva menekülnek,

Szégyenévé válva népünk kék egének!

Léte fűszerével soha nem kért semmit!

Csak szívet és könnycseppet, érintést, ezernyit...

Elszökött sikítva, jaj, a gonosz pernek!

Itt meg ott széthagyva gazdátlan szerelmek.

Hőn szívünkkel vártuk, mint csillagfényt a termek,

De csak bús pihegnek, szeretni nem mernek...

Régi lakhelyétől elvetette sorsa,

Múltak és életek dőlnek romba sorra.

Mind csak ázunk, s várunk... kőszobrokat lelnek!

Ki menti meg, mondd már... a haldokló szerelmet?

Betűcseppek

Helen Bereg: 

Szavak zenéje, betűk csendje meg-megsimogat.

Életet ad.

Bántás kérgébe dermedt létem tetszhalott volt csak. 

Szeretlek. 

E szó minden betűje szívemre lágyan cseppen.

Betűcseppben.

Lepottyanva magába issza a haldokló szív.

Eltűnik.

Nem látszik már, mint szomjazó föld porában a víz.

Szerelem melege vágyam ébresztő napsugár,

Zápor után,

Új érzést kelt hornyoktól szabdalt szik talaján.

Szeretlek.

E szó minden betűje szívemre lágyan cseppen.

Betűcseppben.

Elmossa a régemlékek minden fájó mocskát.

Ott áll tisztán,

Szerelmed szívemnek remény, létemnek megnyugvás.

Szeretlek

Szeretlek

Szeretlek. Szeretem a szád,

a szemed, mely búsan néz rám.

A tekinteted, mely oly hamar elkapod,

az ölelésed, melyre csak gondolok.

Látlak, ha nem vagy velem,

szeretlek, bár reménytelen.

S ha kedvesen közelednél felém,

szívemben megjelenne a fény.

Sötét van. Vége a napnak,

belehalok, ha nem láthatlak.

De mégis, mégis fellobban egy fény,

a szívemben tisztán látlak én.

A szemed is másképp látom már,

mint első, legelső találkozásunknál.

Mond, mit tettél velem!?

Eszem vette a szerelem?

A csók, melyre úgy áhítozom én,

nem jön közelebb felém?

Azt akarom, hogy belém szeress,

de hűvös tekintet a feleleted.

Kérlek, könyörülj nekem!

De nem. Eltűnsz az időben.

Azt hittem szerelmünk örökkön ég,

és mily keserű az ébredés.

Veled Örökké...

Ábrányi Emil: Veled Örökké...



Veled örökké! Ó mi szép,

Mily édes lesz az élet!

E nagy világban, kedvesem,

Együtt bolyongni véled!

A vándort csillag vezeti,

Mosolygó szemed engem.

Felhő takarhat csillagot,

De a te szemedet nem!

E tiszta ég el nem borúl,

Meg nem törik sugára,

Csak néha ejt szent harmatot

A mások bánatára.

Pacsirta-hangod dallama

Ébreszt föl kora reggel, -

És éjjel, mint a csalogány,

Elringatsz énekeddel.

Megyünk ki a mezőre és

Apró virágit szedjük...

S mindazt, mi gőg és hiúság,

Szivünkből kinevetjük.

De hogyha jő egy védtelen,

Az vendég lesz minálunk.

Enyhítni szomját, üdítő

Forrás-vizet kínálunk.

Járunk-kelünk a földön át

Mint két eltévedt gyermek,

Míg értünk küldött angyalok

Végtére majd föllelnek.

Akkor, szerelmem, elmegyünk

A kedves angyalokkal,

Egy földön kezdett, végtelen,

Örökbe játszó csókkal!

Az örök nő

M. Laurens: Az örök nő

Föld anyácskánk újra éled,

Testében az örök nő felébred.

Tavaszra ébred ismét a világ,

Örökké csodás teste ragyog reád.

Élet és lét egyetlen női ölben.

Az anyát is láthatod a nőben,

Ő a szeretőd és minden álmod,

Életed párja Ő, ha úgy kívánod.

Leánygyermeked is egyszer felnő,

Szemed láttára bimbóból, lesz nő,

Sudár ifjú, karcsú, szende s kacér

Nő, ki hamvas, üde és még facér.

Titkon Ő az ifjak leghőbb vágya,

Szemlesütve, szerelemre vágyva.

De övé a választás legfőbb joga,

Kinek adja szép gyümölcsét oda.

Mi, örök Ádámok, csak várunk,

Hogy Évánk lehessen a párunk.

Ő legyen a végzetünk asszonya,

Hogy az édent hagyjuk érte oda.

Csók az utczán

Szentessy Gyula: Csók az utczán

Szerelemre keltő márcziusi alkony,

Rügyeket fakasztó esti hangulat!

Járok utczahosszat, álmodozva járok

Illatot lehelő néma fák alatt.

Ide ér a város csapkodó morajja,

Zsongva tör meg itt a béke partjain,

Nem kisér utamra semmi, semmi más, csak

Szárnyukat kibontó fényes álmaim.

Álmodozom rólad, elveszett reménység,

Tovaröpült ábránd, kékszemü leány!

Kinek csüggsz te édes, forró szerelemmel,

Kinek csüggsz te mostan szomjas ajakán?

Kinek teljesült be az én reménységem,

Kié e megejtő drága pillanat?

Csend. Vigasztalan csend. Csak a járda koppan

Halkan, elhalóan, lépteim alatt.

S im az esthomályban halk suhogás hallszik,

Fiatal pár egymást átkarolva áll.

Oda simul a nő lassan a fiuhoz,

Susogó ajakkal édes csókra vár.

Asszony-e, leány-e? Nem kérdi az este,

Tündéri palástja halkan ráborul.

Gondosan elrejti a világ szemétől

A kigyulladt szivet hogyha alkonyul.

Összeforrad ajkuk s hosszu édes csóktól

A mámoros alkony szinte megremeg . . .

Tudja a jó isten, mért dobban meg szivem? -

S lábujjhegyen halkan, tova sietek . . .

Tavasz

Tavasz

Zsong-bong a természet, a tavaszt akarja,

Kibújik burkából a mogyoróbarka.

Háztetők, ereszek csurognak-csepegnek,

Koszlott hókupacok pocsolyába vesznek.

Süvítő böjti szél sepri az utakat,

Tördeli a fagytól rokkant faágakat.

Gergely-napi hóban lányok mosakodnak,

Hogy egész éven át szépek maradjanak.

A kis patak magát folyamnak képzeli,

Harsogó árjával partját feszegeti.

Lehömpölyög rajta a tél hordaléka,

Ha letisztul, költhet a szárcsa és ruca.

Futó felhők közül kimosolyog a nap,

Fakadásra buzdít rügyeket, bimbókat.

Március Idusán lobogók lengenek,

Méltón köszöntik a Nemzeti Ünnepet.

Hazatelepülnek a fecskék és gólyák,

Tavalyi fészküket buzgón tatarozzák.

Zsákjukat kioldják Sándorok, Józsefek,

S Benedekkel együtt hozzák a meleget.

Lanyha szél hordja szét a friss szántás szagát,

S a nyíló ibolyák üdítő illatát.

A szép kikelettel megújuló élet

Hittel, bizalommal tölti el az embert.