Madai Katalin: Kegyeletül gyertya égjen...
Régen, mikor kicsi voltam,
Édesanyám kezét fogtam,
elvitt, ahol Papám feküdt,
ahol fejfa volt mindenütt.
Fejfák alatt gyertyák égtek,
Anyám súgta: - Régen éltek!
Éltek, de már itt alszanak,
eltemetve, itt nyugszanak.
A sírkertben lázban égtem,
ahogy Anyám arcát néztem -
a szeméből könny patakzott,
és a térde megbicsaklott.
Ajkai közt imát mondott,
egész testem megborzongott!
Átölelt, és úgy közölte,
miért járunk temetőbe.
Megértettem, felnőtt lettem.
Általa új erőt nyertem -
tisztelgek a sírok előtt,
hisz szerettek Ők azelőtt.
Kegyeletül gyertya égjen,
világítson át az éjben!
S egy gondolat erejéig,
repülj a hit tetejéig!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése