Aranyosi Ervin: A szeretet szele
Messzi égben, felhők felett,
született egy szellő gyerek.
Nem volt bátor, inkább félős,
nem volt büszke rá a szél ős!
Egyhelyben ült, folyton lapult,
futni, tombolni nem tanult,
nem is nagyon vágyott másra:
– a világát szépnek lássa!
Ezt az apja nem tűrhette,
jégesőben megfürdette,
hátha így szilajjá válik,
s vágtat, tombol mindhalálig.
A szelecske némán tűrte,
hogy az apja jégbe gyűrte,
végül a Nap szárította,
szellőszemét felnyitotta.
– Játszom inkább fényes szelet,
én viszem a szeretetet,
minden szívet megetetek,
ettől majd boldog lehetek!
Gondolta a kicsi szellő:
– postás lesz, amikor felnő
és a szívnek üzenetét,
más szívekbe repíti szét.
Úgy is tett, s a Földre szállott.
– Jobbá teszem a világot,
szeretetet szórva széjjel –
s tette dolgát nappal, s éjjel.
Emberekkel találkozott,
s szívükbe örömöt lopott,
tiszta fényt és melegséget.
Érezzék, hogy szép az élet!
Csak hát nagyon nagy a világ!
Felkeresni minden fiát
– minden embert – lassú dolog,
még ha bennünk vágy is lobog.
Ráadásul bezárkóznak,
és a sok-sok házlakónak,
akik nem is látnak szelet,
hogy vigyen hát szeretetet?
Pedig a szeretet-szele,
átgondolva fogott bele,
hogy szép kincsét szertehordja,
hogy a bánatot feloldja.
Úgy döntött, toboroz társat,
aki talán melléállhat.
Olyat, aki házban lakott.
Megkereste a huzatot!
Ám a huzat nem vállalja,
inkább csak a port kavarja.
Inkább elolt, mint gyújt lángot,
inkább bosszantott és bántott.
Szeretet nem érdekelte,
csak fütyült az istenverte,
nem volt kedve jóvá lenni,
sok bosszantást jóvá tenni.
Sajnos a szeretet szele,
semmire sem ment így vele.
Szóba állt a többi széllel,
szembeszállva száz veszéllyel,
de mind csak rombolni vágyott,
felborzolni a világot,
törni, zúzni, széjjel tépni,
megtépázni, csapást mérni.
Bosszantotta a kis szelet:
– Így nem jut el a szeretet
megkínzott fájó szívekbe,
ha nem jut az emberekbe.
– Mi lesz velük akkor, Ó jaj!
– feltört belőle egy sóhaj,
és míg ezen sóhajtozott,
sok kis sóhajt létrehozott.
Azután csak nézte őket,
a sóhajtott kis szellőket:
– Egész takaros kis csapat,
meg lesz oldva a feladat!
Ők majd szeretet visznek,
s azok, akik így majd hisznek
szeretetben, sóhajtoznak,
sok kis sóhajt létrehoznak.
Szeretetet hord a hála,
s jár majd néhány sóhaj nála,
s viszik tovább üzenetét:
– a szeretet mennyire szép!
Ahány emberhez elérnek,
száz forgószéllel felérnek,
szeretettel szívhez jutnak,
s új szívekhez tovább futnak.
Tán a Földön körbeérnek,
– hála a szeretet-szélnek,
és a sóhajok hadának –
akik hittek szép szavának!
A szeretet terjed, terjed,
apró lángok gyúlnak benned.
Ne felejtsd el tovább adni,
s hidd el, vissza fogod kapni!
