Az ősz

Csokonai Vitéz Mihály: Az ősz

Már a víg szüretnek örűl minden ember, 

Mellyel örvendeztet bennünket szeptember, 

Októbert ekképpen bíztatja előre, 

Hogy nektár lesz a bor, és máslás a lőre. 

Setétűl a gohér a piros vesszőkön, 

Barna színt vér vissza a többi szőlőkön; 

Amelyeknek általvilágló kristályja 

Nézőjét már édes nektárral kínálja. 

Rajtok királyságot mutogatni akar 

A véres bársonyba kevélykedő bakar. 

A sárgálló almák s a piros körtvélyek 

Legörbedt anyjoknak emlőjén kevélyek. 

Elterűltek fájok alatt a berkenyék, 

A kövér noszpolyák, a borzas gesztenyék. 

Megterhelte az ősz a fáknak ágait, 

Vastagon ráfűzvén gazdag áldásait. 

Csak az a baj, hogy már hívesek a szelek, 

Néha egy kis hideg és dér is jár velek. 

Mert már a Mértéket hogy Fébus elérte, 

A napot az éjjel egyenlőnek mérte. 

Már hát elérkezett a víg október is, 

Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is. 

Itt van a víg szüret, s mustos kádja körűl 

A szüretelőknek víg tábora örűl. 

Melybe hordogatja a megért szőllőket, 

Víg tánccal s lármával nyomja benne őket. 

Kellemes zúgással omlanak cseppjei, 

Jó kedvvel biztatnak zavaros levei. 

A sajtó örvendő lármával csikorog, 

Oldalán a piros nektár zúgva csorog. 

A lucskos parasztok szurtos képpel járnak, 

Neki, neki mennek e teli zsajtárnak. 

Az ideit szűri, issza a tavalyit, 

Jövő esztendőre tartja majd a mait. 

Az új bornak örűl, de ótól kurjongat, 

Mert marka is teli kulacsokat kongat. 

Tántorgó lábával s reszkető karjával 

Mégis sok hordókat tőlt édes mustjával, 

S míg a zúgó léhón lefelé foly a must, 

Azalatt a hordó mellett iszik víg tust. 

Haragszik a gyermek Bakhus a hordóba, 

Míg egyrészét ki nem szedik a lopóba. 

Mérgébe tajtékját túrja a szájára, 

Kiüti fenekét, s elfut utóljára. 

Rips, raps, a szőllők már puszta támasz megett 

Gyászolnak, hajdani díszek mind oda lett. 

Sok mustos kólika, sok hasrágás, salva 

Venia, a tőkék mellé van plántálva. 

Itt van már november didergő hónapja, 

Hideg szele a fák ágait megcsapja, 

Meghalva elhullnak a sárga levelek, 

Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek. 

Az ajtónál álló télnek hideg zúzza 

A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza. 

Hideg esső csorog, csepeg egész éjjel, 

A fázékony Auster havat is hány széjjel. 

A borongós égnek sűrű felhőzése 

Házba zárt szívünknek kedvetlenedése. 

Jer, barátom! minden únalmat űzzünk el 

Az új boron vídám beszélgetésünkkel.