Ha szíved hazahúz

Kun Magdolna: Ha szíved hazahúz

Ha szíved hazahúz régi otthonodba,

hát fuss gyorsan, semmi ne tántorítson vissza,

mert szíved az, melynek áldott dobbanása,

életet és reményt visz a jó szülői házba.

Ha érző lelked vágyja, anyád, szép szavát,

s ha még magadénak vallod apád oltalmát,

akkor ne tétovázz, indulj, mert minden perc számít,

hisz lehet. hogy a holnap már tőlük elszakít.

Ezért hát ne sajnáld az időt, és ne sajnáld a pénzt,

mert nem számítnak már, ha az élet véget ért,

hisz ha nem lesz otthonod, és nem lesz szülőházad,

előbb-utóbb megöl a hiány és a bánat.

Galaxis Vándora...

Kerekes Méra: Galaxis Vándora...

Merre jársz Kedvesem, honnan jössz felém?

Mely Galaxis légtere repít újra én-elém?

Tudattalan mélységben néhol homályos,

Néhol göröngyös, de egyre simábbá válik az Út,

Galaxis vándora, barangolásod révbe ért,

Nincs többé kiút. Mert szembenézünk múlttal,

Mert szembenéz velünk Jelen, mert őrült vágyak

Tüze éget, elemészt szenvedéllyel, felemel s eltemet!

Térközi Csillagok Vándora merre jársz, Kedvesem?

Merre hajt vágyad, féktelen vad Erőd?

Szárnyalásod érzem, vágyat, mely egyre sodor elém.

Tudnod kell, nekünk volt múltunk, van jelenünk,

S lesz biztató Jövőnk. Esthajnal-csillag robbanása

Lesz kezdet, szerelmünk beteljesülése a VÉG.

Merre jársz Kedvesem, honnan jössz én-felém?

Elfogyni az ölelésben

Punnany Massif: Elfogyni az ölelésben

Megélni nehezebb, mint beszélni róla
Elfogynak a kedves szavak, ha itt az óra
Nincs mosoly, csak harag,
egy hosszúra nyúló múló pillanat, ami a fejben benn ragad.
Ha elhagy a szeretet sohse nem gyógyul be a seb,
Jöhet új szerelem ugyanazt keresem,
De semmi sem szebb.
Ha ébren vagyok fáj, lüktet hiányod
néha hangtalan szavakkal utánad kiáltok.
Ha lesz egy szív majd, mely érted dobban,
Kérlek, szeresd magadnál sokkal jobban.
Az éjszakában kinyílik, de nem lát már szemem,
Tested mára másnak, máshol meztelen.
Eltűnt ajkad, a hajad, aurád takarja a ruhád,
meg sem ismer az utcán anyád, mikor lát.
Minden, ami eddig szabad volt, ma már korlát,
minél inkább felejtenék, annál többet gondolok rád.
Hiányzol nekem, mint özvegy gyászol
Néha eltörik, mi törhetetlen ha nem vigyázol.
Ha majd újjá születünk, talán a láng újra felgyúlhat,
szívünk nem felejti el az egyszer szép volt múltat.

Minden mozdulat fáj, jobb ha nem beszél a száj,
Elfelejtett randevúnak búja messze száll.
Egy emlék, ahová nyúlni már nem mernék,
Már vége, jobb ha végre továbbmennénk.

Minden mozdulat fáj, jobb ha nem beszél a száj,
Elfelejtett randevúnak búja messze száll.
Egy emlék, ahová nyúlni már nem mernék,
Már vége, jobb ha végre továbbmennénk.

Tovább mennék, veled mennék tovább,
Tört emlék csupán egy töredék
Egy kis melegség marad utána még.
Ahogy a kék ég elkopik a ködös télben,
úgy megélem fájdalmam elfogyni az ölelésben.

Mond kedves, mi van veled? Az élet tré,
Sohasem választotta utunk, te is elengedtél,
Pedig hittem, hogy örökké megvédesz, ha fáj,
Mert féltettél. Jöhetett hurrikán vagy szembe szél,
Védtük egymást egy érdekért.
Ezernyi érv, mi hozzád fűz, minden perc egy évet ér.
Elvittél oda, ahol titkon folyton vágytam,
Új színt adtál az amúgy is szürke világban.
Ahol nem csak ismerlek, érzem rezdülésed, ingered,
Hogy tényleg boldog vagy, vagy éppen csak színleled.
Azt hogy mennyire bántott meg a világ kicsi lány,
Én boldog voltam, aki boldognak lát.
De most kihűlt ágyamban üres helyed lett a magány,
Illatod idővel odaképzelem, amikor fáj a múlt,
Ami nem változik, bárhogy is alakult.
Legyen ez sorstörténet, vagy életút.
Ha mással látlak, már vissza nem nézek,
Mialatt könnyeket takarok, mik a lelkemben égnek,
Mert te megmaradsz nekem örökre, ugyanaz a lányarcú álom,
Kinek fénylő járását csodálom.
Ha próbálnálak se tudnálak elfelejteni,
Minden, mi volt, bennem él, a szívem úgysem engedi.
Hisz szeretett úgy, ahogy szeretni fog,
Előttem őrzi öregen is azt a pillanatot,
Amikor egy volt a kettő, a kettő egyér
Az a szempár, amiben örökkévalóság volt a tekintet, kit megértettél,
De ahogy én, úgy te is elengedtél.

Minden mozdulat fáj, jobb ha nem beszél a száj,
Elfelejtett randevúnak búja messze száll.
Egy emlék, ahová nyúlni már nem mernék,
Már vége, jobb ha végre továbbmennénk.

Minden mozdulat fáj, jobb ha nem beszél a száj,
Elfelejtett randevúnak búja messze száll.
Egy emlék, ahová nyúlni már nem mernék,
Már vége, jobb ha végre továbbmennénk.

Tovább mennék, veled mennék tovább,
Tört emlék csupán egy töredék
Egy kis melegség marad utána még.
Ahogy a kék ég elkopik a ködös télben,
úgy megélem fájdalmam elfogyni az ölelésben.

Vágyvers

Kerekes László: Vágyvers

Legyek tüzes nap, ha fázol. 

Útjelző, ha tétovázol, 

Legyek felhő, mely eltakar, 

Ha világ sokat akar…

Legyek a föld, melyre könnyed 

Hullajtod, ha most úgy könnyebb… 

Legyek hang, melyet kiejthetsz 

Holdas éjjen elrejthetsz…

Legyek álmod, és megfejthetsz 

Legyek rózsa, és szerethetsz 

Legyek az út, és elviszlek 

Legyél igaz, és elhiszlek…

Érzés

Sylvester Anita: Érzés

Nem kereslek.

Konganak hangom után

a fehérre meszelt falak,

nagyra tátott csendben

zökken az idő tovább.

Elfeledlek.

Lebbenti a szél a függöny

kavicsos korcait már,

pillantásba égnek a nap

lemenő vörös sugarai.

Elmúlt minden.

Igazságba burkolt fények

hirdetik a élet diadalát,

a sötétség mindenhol

vereséget szenvedett.

Nem hívlak már.

Szeretném átadni a sorsnak

az elfecsérelt órák sorát,

mikor a bizalom elhullt

a remény szakadékában.

Elengedlek.

Kezem finoman a fák

kemény kérgét simítja,

az ágak sóhaja illan most

a kifosztott ég felé.

Szerettelek.

Látlak a folyó partján

becsukott szemekkel,

reng a híd léptem alatt.

Mindig szeretni foglak.

Augusztusi könnyek

Kun Magdolna: Augusztusi könnyek

Nézd, milyen szomorú az augusztusi nyár,

mintha tudná, hogy az elmúlás kapujában áll,

mintha érezné a fagyott föld havas kő rögét,

mely jégpáncélba zárja a napláng melegét.

Nézd csak, mily bánatos minden falevél,

mely rozsdaszínben sárgul a lombok tetején,

s melyek úgy fogódznak az elgyengülő ágba,

mint tévelygő gyermek az anyai szoknyába.

Nézd csak, mily törékeny ez a kérészálmú élet,

miben elgyengült hang már az a madárdalos ének,

mi egykor oly mélyre lopta szívünkbe magát,

hogy azt hittük örökké tart e vidám csacsogás.

Ölelj át

Pápai Joci: Ölelj át

Amikor egyedül vagyok

senki nincs velem

és unalmas lett minden

amit eddig szerettem,

mert csak az érdekel,

hogy merre hol lehetsz.

Tudod nagyon hiányzol

már rég nem láttalak

talán 3 ősz telt el

s most már biztos

Tudnom kell hogy,

csak téged akarlak

és csak téged imádlak.

Ref.: Amikor éjjel fáj a magány

gyere ölelj, bújj hozzám,

hogy ha érzed nincs tovább

kell hogy mosolyod vigyázzon Rám

értsd meg szükségem van rád ölelj át!

Soha nem találnénk mást,

akinél meg nyugodhatnék

akitől annyit kaphatnék, 

mit adtál nekem rég 

szemed mindig mosolygott ,

kezünk össze fonódott 

vajon hol rontottuk el ?

mikor távolodtunk el?

Még észre sem vettük

és már mással ébredtünk,

talán megbeszélhetnénk

talán ujra kezdhetnénk.

Ref.: Amikor éjjel fáj a magány

gyere ölelj, bújj hozzám,

hogy ha érzed nincs tovább

kell hogy mosolyod vigyázzon Rám

értsd meg szükségem van rád ölelj át!

ölelj át ölej át ölelj át ....ölej át

Ölelj át és mond, hogy nem vagyok egyedül

Ölelj át és mond, hogy nem vagyok egyedül,

Kérd, hogy ne én legyek az aki mindig csak menekül.

Ölelj úgy át, hogy érezzem a karjaiban haza érkeztem.

Csak ölelj át, nem kellenek a szavak, nem kell mesélj.

Nem kell, hogy ígéretekkel sződ tele az éj csendjét.

Nem akarom, hogy mindig megvédj,

Csak néha szeress, de őszintén.

Ha hideg van, magaddal takarj be,

Ha félek, karodba ringass el.

Ha álmodni félek, s már alig remélek,

Csak halkan súgd a fülembe: Szeretlek Téged!

Mikor rád gondolok

Jó veled a nyár

Jó veled a nyár

Veled tudom megtaláltam a boldogságot.

A szép nyárt és a vidámságot.

Sütkérezünk ketten a napon önfeledten.

És élvezzük ezt a szép életet.

Jó veled a nyár és csak ez számit.

Minden gondunk otthon hagytuk.

Csak az számit, ami most van tényleg.

A nyár és minden szépsége.

Jó veled a nyár, vár minket a tenger.

A hullámok gyengéden megérintenek.

Átölellek és te átölelsz szelíden.

Gondold azt, hogy ez a nyár végtelen.

Jó veled a nyár, ugye te is ezt érzed?

Jó nézni veled, ahogy a Nap szép lassan lemegy.

A tengerben ő is megfürdik csendesen.

S a helyét a csillagok veszik át szelíden.

Színek

Kiss Réka: Színek

Még magamon érzem érintésedet,

Mint utolsó cseppjeit a nyárnak.

Jöjj ölelj át, hadd ízleljem újra,

Mézízű csókjait a vágynak.

.

Szoríts úgy, mintha sose tetted volna,

Lehelj belém most életet!

Varázsolj egyetlen pillantásoddal

Ahogy csak Te tudsz, színeket!

.

Legyen most vörös, mint a vér

Szívednek minden dobbanása.

Aztán zafírkék és fehér,

Mint szemed, s fogaid ragyogása.

.

Most mutass ébenfeketét,

Arannyal ékesítsd nekem.

S, ha kész a mű és elfogytak a színek,

Szerelmet is csak Te játssz velem!

Az új kenyér ünnepe

Molnár Józsefné: 

Az államalapítás ünnepe,

mely szeretettel van tele.

Az új kenyér ünnepén,

hálát adunk mindenért.

Gabona a szorgos kezek

munkája, a föld őket ellátja.

Aprók várnak már a napra,

a feljövő virradatra.

Kínozza az éhség őket,

várják már a szép időket.

A kovászt melengették, a

kemencében megsütötték,

S megszegték a kenyeret,

amit sok ember szeretett.

Emlékezünk a hagyományra,

Szent István Királyunk napjára.

A nemzet összetartozása,

augusztus 20, a történelem világa.

Mondd...

Torma Judit: Mondd...

Mondd, van olyan, hogy bocsánat-raktár?

Mondd, miért van, hogy nekem nem jut,

mikor te az előbb kaptál?

Mondd, van olyan, hogy elfogy a bocsánat?

Mondd, mit kap akkor az, aki csak

ennyit kér magának?

És mondd, van a bocsánatnak ára?

Meg tudja fizetni, akinek nem telik ruhára

cipőre, kenyérre, ételre, italra,

-mondd, az ilyennek meg lesz-e bocsátva?

És mondd, mennyi időre kapod, hogyha kéred?

Örökké tied lesz, vagy csak egy időre bérled?

És mondd, mi van, ha lejár az időd?

Hogy állsz meg akkor az emberek előtt?

Vagy, ha végtelen a bocsánat joga:

minden bűnöd meg van bocsátva?

Mondd, a bocsánatot kitől kell kérni?

És aki adja, mindenkinek

egyforma mértékkel méri?

Mondd, miért nehéz megbocsátani?

Mondd, kitől lehet az ilyet tanulni?

Mondd, a megbocsátást ő hol tanulta?

S mondd, nem felejthette el már

régen azóta?

Mondd, a bocsánatot elveszteni lehet?

S, ha találtam, továbbadhatom neked?

És, ha én valaha elvesztem, ha kaptam,

kérhetek megint, vagy örökre elhagytam?

Mondd, lehet-e több adagot kérni,

hogy, ha tőlem kérnek, én is tudjak adni?

Mondd, egy embernek hányszor jár bocsánat?

Mondd, a bocsánattal véget ér a bánat?

Mondd, - és bocsáss meg, hogy ennyit kérdezek -

ez tényleg ilyen nehéz, vagy én vagyok gyerek?

Amikor meg nem érdemlem…

Koródi Sándor: Amikor meg nem érdemlem…

Amikor meg nem érdemlem,

Engem igazán akkor szeress,

Amikor bűnömet vétem,

Énrám igazán akkor nevess,

Amikor Lelkedet sértem,

Karoddal óvón akkor ölelj,

Amikor haragom érzem,

Akkor engedj igazán közel,

Amikor dühömet féled,

Szívem akkor vágy égőn Téged,

Távolodásom, ha érzed,

Láng akkor gyúl igazán Érted,

Amikor vérem túl heves,

Szíveddel féltőn akkor keress,

Mikor kegyelmem nem érzem,

Szükséged fájón ekkor tör rám,

Amikor meg nem érdemlem,

Szerelmed akkor kell igazán.

Jó lelkek

Reviczky Gyula: Jó lelkek

Vannak jó lelkek még a földön;

De elrejtőznek a világ elül,

A csacska hír hallgat felőlük,

Élnek s meghalnak, ismeretlenül.

Éltük, szerény, csöndes, magános,

Dobszóval, vak lármával nem dicsért.

Erényüknek cégére nincsen;

Ha jót tesznek, nem kérdik, hogy miért.

Vásári zajt, hűhót kerülnek.

Nem lökdösődnek lármás utakon.

Lelkük zománcát féltve őrzik.

Amerre járnak, csend van s nyugalom.

A sorscsapási, szenvedések

Között értékük legszebben ragyog.

A rózsa is, ha eltiporják:

Akkor terjeszt legédesebb illatot.

Vannak jó lelkek még a földön!

Vigasztalásul vallom és hiszem.

Megtűrve, mint árvák, úgy élnek,

és nem irigyli sorsuk' senki sem.

Örülni tudok a mások örömének

Mit tehetnék érted

Bródy János: Mit tehetnék érted

Én nem születtem varázslónak,

csodát tenni nem tudok,

És azt hiszem, már észrevetted,

a jótündér nem én vagyok.

De ha eltűnne az arcodról

ez a sötét szomorúság,

Úgy érezném, vannak még csodák.

Mit tehetnék érted,

hogy elűzzem a bánatod,

Hogy lelked mélyén megtörjem

a gonosz varázslatot?

Mit tehetnék érted,

hogy a szívedben öröm legyen?

Mit tehetnék, áruld el nekem!

Nincsen varázspálcám,

mellyel bármit eltüntethetek,

És annyi minden van jelen,

mit megszüntetni nem lehet.

De ha eltűnne az arcodról

ez a sötét szomorúság,

Úgy érezném, vannak még csodák.

Mit tehetnék érted...

Nincsen hétmérföldes csizmám,

nincsen varázsköpenyem,

Hogy holnap is még veled leszek,

sajnos nem ígérhetem.

De ha eltűnne az arcodról

az a sötét szomorúság,

Úgy érezném, vannak még csodák.

Hát mit tehetnék érted...

Nyári éjszaka

Adam Asnyk: Nyári éjszaka

Meleg nyári éjszaka volt,

Fojtó virágillat szállt.

Sűrű ködben bujkált a hold,

Szétkenődött a világ.

Virágzó hárs alatt ülve

Felhők futását nézem,

A szél virággal szórja be

Tenyerem.

Fejem a mellemre esik,

Szememen pillám árnya...

A valóság tovaúszik

Összekuszált homályba.

Már alszom, vagy ébren vagyok?

Vagy mindezt csak gondolom?

Virágot... egy arcot látok...

Álmodom?

Mellemben régi borzongás,

Egy arc a szívembe mar...

Nem tudom, mi vágyakozás,

S mi, mit igazság takar.

Megérintette gyengéden

Egy finom kéz arcomat?

Vagy egy pillangó szelíden

Simogat?

Vajon a múlt hangja hív,

Hangok édes kórusa?

Mitől fáj e szomorú szív?

Vagy ez a fák zúgása?

Vajon hold sugara reszket?

Vagy arcot látok odafönn?

Harmat, mi szememre esett,

Vagy ez könny?

Benczes Sándor Gábor fordítása

Nyári Szerelem...

Bojtor Zsuzsanna: Nyári Szerelem...

Egyik nap, mikor ébredeztem, nap sütött be az ablakon, 

Vidáman felkeltem, hogy e napot ki nem hagyhatom. 

Sok minden motivált, a szép idő, a kellemes meleg, 

De leginkább az, hogy végre együtt lehetek veled. 

Ahogy erre gondoltam izgatott lettem, 

S mosolyogva egy nyári szoknyát vidáman felvettem. 

A hajam könnyű kontyba fogva felkaptam a táskám, 

Sietnem kellett, mert a Szerelmem már várt rám. 

Rohantam az állomásra, boldogan hogy láthatom, 

Hogy annyi hét után karjaimba zárhatom. 

De mikor odaértem ledöbbentett a látvány, 

Egy másik lányt ölelt s könnyeztem ezt látván. 

Megpillantott Ő s látta hogy sírok, 

Hogy a döbbenettől lábon állni már alig bírok. 

Megpördültem és gyorsan futni kezdtem, 

Oly annyira, hogy majdnem elestem. 

Kiabálta nevem s rohant utánam, 

Nem ért utol, visszanéztem, de nem láttam. 

Egy kihalt parkban találtam magam, 

Leültem egy padra, s kiengedtem hajam. 

Zokogni kezdtem, a vállam remegett, 

S az futott át agyamon hogy vajon nem is szeretett? 

Aztán hallottam, ahogy halkan suttogja nevem, 

Leült mellém s megfogta a kezem. 

Elmondta, hogy az a lány egy régi jó barátja, 

Hogy sok év után most először látta. 

Ránéztem és tudtam az igazat mondja, 

Könnyes szemem megtörölte és ajkamat megcsókolta. 

"Szeretlek" mondta s szorosan megölelt, 

Csak a hangját hallottam, semmilyen más zörejt. 

Bőröm éreztem gyengéd puha bőrét, 

Nem volt melegem, hiába volt hőség. 

Nem tudom meddig voltunk összebújva a padon, 

S nem tudom hányadik forró csókot kapom, 

De azt tudom, hogy e lángoló nyár felpezsdített minket, 

S amikor vele vagyok elfeledek mindent.

Az élet egy befejezett, kész feladat

Az élet egy befejezett, kész feladat, amelynek elviselésétől senki sem kíván idő előtt megszabadulni. Végigélik az emberek az életüket, mint az esztendő különböző évszakai tökéletes bizonysággal következnek. Mindenkinek van tavasza, piros nyara, hosszadalmasan ásító ősze, megnyugtató tele. Élet, amely pontosan igazodik a kalendáriumhoz. Vannak fiatal napok, vannak öreg napok, jönnek és mennek ködök, szomorgó esők, májusok, novemberek, jó és rossz kedvek, ájtatosságok és káromkodások, betegségek és ropogó egészségek. Senki sem csodálkozik az életen, amint nem lep meg különösebben a tavasz áhítatos napsugara és nem váratlan az ősznek mogorvasága. Bolond az, akinek nem tetszik, hogy elmúlik a nyár. Okos ember megnyugszik a tél hótakarója alatt, az örökös némaságban, az emberhangtalan magányban.

Krúdy Gyula

Nyári Szerelem

Géczi Lajos: Nyári Szerelem

Szürkén halványodik, kékké festi az eget,

Lelassítja a napokat, a gyorsuló perceket.

Meleg levegőben alig kapok levegőt,

De a nyári szerelemben mégis kaphatok életerőt.

A tavasz elfutott, fütyült a vándor rigó,

Jön halkan, suttogva a Szerelem, olyan elragadó.

Szőke mezőkön tikkasztó melegben,

Ott valaki, mintha sétálna a végtelenben.

Ott sétál a Szerelem fátyolos ruhácskájában,

Sziporkázó szerelemragyogásában.

Vékonyka testével vígan táncol,

És az esti szélben megcsókol.

Tenyerét tárva-nyitva simogatja a terméseket,

Majd önmaguktól kirügyeznek.

Vállig ért a haja, mintha ágak lennének, és a földig érnek,

Egy szép, régi hangon szólva kivirágozna, rajta a gyümölcsök megteremnének.

Szemét az esti holdfény adta reá, és elcsábított,

Hófehér tenyerével törékeny kis testemen végigsimított.

Megpillantott a holdfény szemeivel,

Éreztem, a szíve egybeforrt az én szívemmel.

Az ég elsötétült, a léptei halkultak,

És éjszaka, minden, ami élt, azok elaludtak.

A patakban úszott, fátyla a víz felszínén lebegett,

És a sok csillagpor egyszerre belecsepegett.

És mért láttam így mindent egyszerre?

Mert csak így emlékeztem vissza, erre a szép, nyári szerelemre.

Settenkedve jött el az este

Halász István: Settenkedve jött el az este 

Settenkedve jött el lassan az este 

a tájat sötét palásttal terítve be. 

Az égen felragyognak a csillagok. 

Kíváncsian várva a holnapot 

szemeinket Álomtündér fogja le. 

Szinte simogató a lágy keze. 

Reggelre kelve frissen ébredünk, 

mert szépálmot adott Álomtündérünk! 

Álomtündér! Te szép csodalény! 

Vezess az álmok szövevényén! 

Biztosítsd az éjnek nyugalmát 

és Őrizd mindannyiunk nyugodt álmát!

Barátok ...

Győrffy-Deák Éva: Barátok

Ha csak várod, hogy jobb lesz a sorsod, 

Ha a tükörben fáradt az arcod, 

Ha fáj, amit el kellett engedned, 

Ha életed álmát nem teremted, 

Ha múltad sebeit feltéped éppen, 

Ha elcsüggedtél ebben a létben, 

Ha nem repít tovább a vágyad, 

Ha nem érzed hozzá a szárnyad, 

Ha bűntudat kínoz az útért, 

Ha könyörögsz további hitért, 

Ha ítélkeztél magad felett, 

Ha nem látsz napot a felhők felett, 

Akkor tudd, hogy ott vagyunk veled, 

Akkor gyere, és nyújtsd felénk kezed, 

Akkor hagyj csak ott minden hibát, 

Akkor gyere és mondd el, mi bánt, 

Akkor, ha akarod, hallgathatunk, 

Akkor nevethetünk és játszhatunk, 

Akkor öltözz, hogy sétáljunk egyet, 

Akkor tudd, hogy béke van benned, 

Akkor lehessünk fény a vállad felett, 

Akkor lásd meg saját mély gyökeredet, 

Akkor erős faként az égig nyújtózz, 

Akkor erőt meríts az újabb úthoz. 

Ha a jövőt már nem féled, 

Ha a pillanatot átéled, 

Ha belélegzed a fényedet, 

Ha megéled isteni lényeged, 

Ha boldogan, magasan szállsz, 

Ha tükörben ragyogást látsz, 

Ha örömed az égig ért, 

Ha elértél egy újabb célt, 

Ha táncolni, nevetni vágysz, 

Ha ehhez épp társakra vársz, 

Ha szárnyalni tudsz a széppel, 

Ha együtt repülsz épp a léttel, 

Akkor gyere és mondd el nekünk, 

Akkor segíts, hogy együtt legyünk, 

Akkor fogd át mindkét kezünk, 

Akkor te mutass példát nekünk, 

Akkor világíts át a vállunk felett, 

Akkor megérthetjük, amit kellett, 

Akkor hisszük az isteni sorsunkat, 

Akkor meglátjuk újra az utunkat, 

Akkor megérezzük, hogy merre, hová, 

Akkor együtt repülhetünk tovább. 

Akkor közösen vagyunk angyalok, 

Akkor fényünk mindenen átragyog.

Lehetek csinos, vonzó, s szép

Lehetek csinos, vonzó, s szép,

Lehetek egy tökéletes, hibátlan kép, 

Lehetek humoros, bájos, kedves,

Lehetek okos, művelt, rendes, 

Lehetek tudásod boldogságod bölcsője, 

Lehetek gondolatod, szavad őrzője, 

Lehetek egy fénylő csillag feletted, 

Lehetek egy barát ott meletted,

Lehetek az, kivel sorsod mindig összefut, 

Lehetek az, ki nélkülem is ugyanoda jut, 

Lehetek a mindened, a végzeted, az életed, 

De semmi nem leszek ha ezt észre nem veszed!

Természetbarát

Klein Zoltán: Természetbarát

Nem csak néz, - de lát is.

Meglátja a természetben

Az apró csodát is.

A szivárvány színeit

A harmatcseppeken,

Amint megcsillannak

A fenyőleveleken.

A pákosztos méhecskét

A virág kelyhében.

Egy apró gyík napozik

A sziklarepedésben,

A pókháló a bokron

Mily mesterien van szőve ...

És máris látja a facsemetét

Óriássá nőve.

A selymes ökörnyál

Utazik a szélben

És meg - megcsillan

Az őszi napsütésben.

Egy madár a fiát

Repülni tanítja.

Tarka lepke a szárnyát,

Mint zászlót lobogtatja.

Meglát minden szépet

A katicabogártól

A legelésző őzig,

Virágos tavasztól

Lombhullató őszig

Soha ne fordíts hátat az érzelmeidnek

Soha ne fordíts hátat az érzelmeidnek. Ha szereted, valld be! Az elején nem tudod még értékelni és felfogni, mit veszíthetsz, erre hónapokkal később döbbensz csak rá. Szóval tedd fel magadnak a kérdést: "Megéri elveszíteni, félredobni azt akit szeretek?" Lehet, hogy rengeteg akadály áll a boldogság útjába, és egyszerűbb elnyomni az érzéseket, de az elnyomás alatt ott vannak, és rengetegszer elő fognak törni. Okosabb döntés hátat fordítani, mint egy picit harcolni valamiért, ami boldoggá tehet később? Soha ne hagyd veszni a szerelmet! Az utolsó percig megéri küzdeni. Mert második esély mindig van. A kérdés: "Élsz-e vele vagy tovább szenvedsz és okozol szenvedést annak, aki a lelkét is kitenné érted...

Van, hogy csak egy pillanatot kapsz...

Van, hogy csak egy pillanatot kapsz... Ami megérint. Egy mosolyt, egy kedves szót, egy ölelést. Aztán a pillanat elillan. Te pedig szomorúan nézel utána, és nem érted, miért... Miért csak ennyit kaptál? Aztán lassan kezded megérteni. Azért kaptad, hogy újabb erőd legyen. Hogy amikor már majdnem feladtad álmaidat, megérezd, hogy mire vágysz. Hogy ne érd be kevesebbel. Hogy újra átérezd, milyen az Igazi Pillanat. És várd tovább. Kitartóan. Mert eljön az a pillanat is. Ami örökké tart.

Csitáry-Hock Tamás

Suttognak a fák

Zámbo Jimmy: Suttognak a fák

Suttognak a fák,zúg a szél,

az erdő így mesél,

beragyog a fény,körbe jár

egy tisztás mélyén ránk talál.

Ne szégyeld,ha együtt lát a nap

hisz én téged az égtől kaptalak,

azt hiszem,ez a szerelem,végtelen.

Őrt állnak a fák,nincs veszély,

az erdőtől miért félsz?

színes a világ,láss csodát,

az árnyékból kérlek lépj ki hát.

Ne szégyeld,ha együtt lát a nap

hisz én téged az égtől kaptalak,

azt hiszem,ez a szerelem,végtelen.

Már voltak,nehéz évek a világ éget,

könnyből vér lett,nem volt arcunk,

nem volt hangunk,úgy fáj,

az élet fáj.

Ne szégyeld,ha együtt lát a nap

hisz én téged az égtől kaptalak,

érted lázadnék én támadnék

érted meghalnék,százszor meghalnék..

De úgy hiszem,ez a szerelem,végtelen