Azok a szemek néked mosolyognak

Muzsa András Dr.: Azok a szemek néked mosolyognak

Ha felnézel az égre

és a csillagok kacsintanak,

gondolj akkor arra, hogy te

milyen szerencsés ember vagy.

Gondolj csak arra, hogy

te vagy az Ég kegyeltje.

Egy földre szállt angyal

az életed értelme.

Egy angyal, emlékszel,

Ti választottátok egymást.

Jóban, rosszban - szólt az ígéret,

s együtt volt asztal és ágy.

Veled él, az a két szem

most is néked ragyog.

Tehetsz róla, hogy melletted

legyen nagyon, nagyon boldog.

Melletted él, s hogy milyen

életet éltek, élhettek,-

azt a kettőtök szerelme

teremti meg.

Ha felnézel az égre és a

csillagok rád kacsintanak -

öleld meg a párod s érezd, hogy

azok a szemek néked mosolyognak

Esőben sétálni

Meggyesi Éva: Esőben sétálni

Úgy szeretek az esőben sétálni

olyankor nem látja senki ha sírok,

nem kell semmihez jó képet vágnom

ha hulló könnyeimmel oly nehezen bírok.

Szeretem érezni míg lehulló cseppje

végigszántja a sápadt arcomat,

lelkem mélyéről mélyen felfakadva

messzire mossa a bánatomat.

Olyan jó érezni üdítő cseppjét

míg csapongva száll bennem minden gondolat,

mely tisztára mossa az ég bársony kékjét

s messzire sodorja minden gondomat.

Olyan jó érezni végre hogy élek!

S míg szivárvány hídon bújik át a nap,

sugárzó fényével színeket varázsol

boldoggá téve holnapjaimat.

Egy szívdobbanás mi neked szól ...

Önzetlen szeretet

Aranyosi Ervin: Önzetlen szeretet

Tudod-e mit jelent, Önzetlen szeretni?

Mindenkinek adni, sohasem elvenni!

Szeretetet szórni az egész világra,

a szíved mélyéről, viszonzást nem várva!

Ápolni a lelkét, a rászorulónak,

Biztatni, hogy szép lesz, ha eljön a holnap.

Szeretet vizével öntözni a lelket,

érezze az ízét meg, akit szeretnek.

Ahogy átmelegszik szívedtől a szíve,

ő is tovább adja, tovább közvetítve.

S ne hidd azt hogy elfogy, forrása végtelen,

ha kell végig kísér, az egész életen.

Két magányos szív...

Két magányos szív...

Két magányos szív, kóborolt megkopott köveken,

A remény, rég kihalt, meggyötört lelkükben.

Életüket elkerülték a csodák, s a boldogság,

Sokszor érezték úgy, nincs tovább...

Magányosan dideregtek, egyedül,

Ezer sebből véreztek, legbelül...

Két magányos szív, ahogy így kóborolt,

Kihűlt kezük, lassan összeforrt...

A férfi szemében, szerelem égett,

De a lány félelmei, nem értek véget.

Sok pofont kapott, mit nem érdemelt meg,

Kihalt belőle a bizalom, s szíve, lelke, megdermedt...

Szemében csak bánat égett, s fájdalom,

Mégis érezte, hogy e férfinál van a nyugalom...

Két magányos szív, most már együtt lépeget,

S egymás lelkébe építenek, új reményeket...

A szív dallama

Aranyosi Ervin: A szív dallama

Eljátszom most neked, szívem szép dallamát,

barátság hangjain száz érzést adva át.

Eldúdolom azt is, miért vagyok hálás,

mért jó a lelkünknek ez az eggyé válás!

Fontos, hogy a szíved ezt a dalt megértse!

Lelkem a lelkedet soha meg ne sértse!

Hogy megértsük egymást, akár szavak nélkül,

Örömöket adjunk csodaszép emlékül.

Képes legyünk mindig barátnak maradni,

a szív dallamával a másikra hatni!

Szeretet húrjain üzenek most, látod?

Mindig emlékezz rá, hogy van egy barátod!

Ha egymás mellett töltenénk az életet

Ha egymás mellett töltenénk az életet, arra kérnélek, 

fogadd el, ha tudod: én nem akarok 

megszállottan küzdeni az idő múlása ellen. 

Nem becsvágyam, hogy hetvenévesen is ránctalan legyek. 

Azt kérném tőled: ha szeretsz, engedd nekem, hogy 

méltósággal járhassam végig az életem. 

Vavyan Fable

Szeretetről...

Szeretetről...

Tudod arra gondoltam, mennyire fontos az embernek a visszajelzés. Nem, nem az elismerésre gondolok. Az más. A visszasimogatásra. Arra, ha valaki meggyógyít egy beteg madarat, nem vár érte köszönömöt se fizetséget, de megsimogatja a búcsúzkodó szeretetkör. Aki szeret, azt szeretné adni, amit maga is legtöbbre tart. A madár a repülést. Mit adhatna mást? Aki szeret, azt, amit legszebbnek, legjobbnak tart a világon. Simogat, akit boldoggá tesz, ha szeretetből megsimogatják. Betakar, aki arra vágyik, egy szerető kéz betakarja. Nem, nem azért, hogy visszakapja, az igazi szeretet nem ismeri az üzletet. Csak, mert aki szeret, azt adja, ami számára a legkedvesebb. Ha tehetné, a szívét adná. De, mert nem teheti, hát azt, ami nagyon fontos. Neki. Aki adja, annak. Szeretettel adni, csak a legfontosabbat lehet. A legmelegebb szót, A legszebb mosolyt, a legkülönlegesebb kavicsot. A legkedvesebb mozdulatot, a legforróbb fohászt. Annak, akit szeretünk.

Milyen színű a szomorúság?

- Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.


Alkyoni Papadaki

Két kicsiny virág

Bernát János: Két kicsiny virág

Földünknek legsarkán jeges vihar tombol, 

fát, hegyet és völgyet biz porig rombol. 

Földünknek legsarkán él két kicsiny virág, 

s küzdnek elemekkel, bár ellenük a világ. 

Mind, mi árthat nekik, hencegi erejét, 

de a két kicsiny virág fogja egymás kezét. 

Irdatlan sziklákat sodor a dühödt szél, 

de a két kicsiny virág túlélést remél. 

Pokolnak zord tüze a tájat felperzseli, 

de virág a virágnak kezét nem engedi. 

A tengerkékfolyók fájón kiszáradnak, 

de a két apróságnak semmit sem árthatnak. 

Szomjazó testük, ha mást már nem tehet, 

átsuhan ajkukba egy csöppnyi lehelet. 

A zöldellő erdők egyszer csak eltűnnek, 

de a két kicsiny virág vágyai nem szűnnek. 

Földünknek legsarkán, mi forrás mind elapad, 

de a virágok kis szíve egymásért megszakad. 

Csillagok fényét az éj súlyos láncra veri, 

De virág a párját, ily vakon is megleli. 

S ha köröttük végül romba dől a világ, 

Akkor is megmarad együtt a két virág.

Várlak

Grigo Zoltán: Várlak

Az ajtóban foglak várni,

Úgy gyere hozzám, ahogy vagy,

Hozd el a szívedet, a lelkedet,

Hagyj ott mindent, ami nem te vagy.

Ha itt leszel, sírok neked,

Némán hulló tiszta könnyeket,

Lemosom rólad a bánatot,

A magány szántotta éveket.

Helyette arcodra simítom,

A fűszálon rezgő harmatot,

Hajnalt lehelek homlokodra,

Lecsókolom rólad a tegnapot.

Fonok hajadba napsugarat,

Szemeidre fénylő csillagot,

És lágy hangú melódiákat,

Hozok neked az ajkamon.

Elringatlak téged szelíden,

Ahogy tó vize a csónakot,

Itt alszol majd a szívemen,

Hisz a párnád is én vagyok.

Az, hogy te vagy nekem

Az, hogy te vagy nekem, büszkeséggel tölt el, és boldoggá tesz, ha csak rád gondolok. De kétszer olyan boldog leszek, ha végre újra átölelhetlek, s láthatom azt a szerető szempárt, amely csak nekem ragyog, s ha megcsókolhatom azt az édes kis ajkadat, mely csak értem remeg.

Visszatérő álmok

Horváth M. Zsuzsanna: Visszatérő álmok

Gondolataim most hozzád szállnak,

érted hull könnyem bár sosem láttad.

Éjszakákon vágyom rád: hiányzol

most néked szívem kitárom.

Vadul öleltél majd hozzám bújtál,

visszatérő álmok éjek múltán.

Könnyeimet neked mind felfűzném,

bilincsként kezemmel összekötném.

Bíztam benned te mégis elmentél,

kérdéseimre sohasem feleltél,

Veled minden álmom csodaszép,

de életem megmérgezed és tovalépsz.

Emléked fáj nekem hidd el nagyon,

mit miért tettél én ma sem tudom.

Talán a sors volt mi közénk állt:

a szerelem elmúlt engem ez bánt.

Kedves! búcsúzom könnyem folyik,

boldogságom elmúlt végleg távozik.

Bármilyen nehéz is kimondanom,

örökre vége ezt el kell fogadnom.

Ami köröttem szép...

Szeitz János: Ami köröttem szép...

Ami köröttem szép, Téged idéz.

Mert szép a rezzenéstelen fény

A szélcsendben nyugvó levél

Erezetén, és szépek az egymásba

Simuló színek s az egymással fényre

Vetélkedők. Mert szép a harmónia

Mikor nyugalmat kíván az ész,

És a diszharmónia, mikor dühét

Kell kínnal világgá kiáltania.

Mert szép a csend, amit nem tördel szét

Felesleges szó és oktalan zörej.

Mert szép a nők kacéran incselkedő

Mosolya, s szépek őszinte könnyeik

Mellyel vigaszt remélnek, engesztelőt.

Ami köröttem szép, Téged idéz.

Amibe meglelem létem, és valóm

Lelkem szolid akarását követve

Önmagára talál, megbékélve óv

Szerény helyén, a mindenség részeként.

Így épül Veled a létharmónia,

Mit a zaklatott nappalok tördelnek

Értelmetlenül kusza halomba.

Így újulnak veled a remények

Rendet ígérő szép szekvenciáiba.

Mert nagyon szeretlek

Wass Albert: Mert nagyon szeretlek

Könnycsepp a szempilládon este:

én vagyok.

Én vagyok az a kíváncsi csillag,

mely rád kacsingat

és rád ragyog.

A csók, a csókod, az is én vagyok.

Végigálmodom az álmodat,

ölelésedben én epedek el,

csak én tudom minden kis titkodat.

A kulcs vagyok,

mely szíved rejtett zárjait kinyitja,

s a nyíl vagyok, amely sivítva

holttá sebzi vágyad madarát.

A dal vagyok, mely belőled zokog

holt mámorok tört ívén át az éjbe:

s én vagyok az a sápadtság, amit

éjfél után, ha bálból jössz haza,

rád lehel a sarki lámpa fénye.

Piros pipacs

Horváth M. Zsuzsanna: Piros pipacs

Piros pipacs égő vörös szirma,

langyos szellő simítja, ringatja.

Napfénye bíborszínnel öleli körbe,

vakító lángtenger, hajnalnak szépsége.

Nézem ámulva e virágcsodát,

a természet engem megbabonáz.

Mélyvörös szirmok közt, megbúvó

bimbós margaréta, hófehér fátyolszirma,

sárga gyöngyszem a porzója.

Színek kavalkádja, káprázatos álom,

ha tehetném, átölelném az egész világot.

Szeretetem szórnám, minden élőlényre,

felemelő érzés lenne, ha szívekben

ott ragyogna a jóság tiszta fénye.

Kell, hogy legyen benned annyi bátorság

Kell, hogy legyen benned annyi bátorság, hogy egy kicsit mélyebbre tekints: 

Miért félsz? Mit tehet veled a világ? 

Megeshet, hogy kinevetnek az emberek, de az csak jót tesz nekik: a nevetés orvosság, egészségesebbé tesz. 

Esetleg őrültnek néznek... de attól még, hogy őrültnek tartanak, Te nem leszel valóban az. 

Ha őszinte az örömöd, a könnyeid, a táncod, előbb-utóbb lesznek, akik megértenek, akik csatlakoznak a karavánodhoz. 

Én magam is egyedül indultam el az ösvényen, aztán jönni kezdtek az emberek, és végül világméretű karavánt alkottunk! Pedig én nem hívtam senkit; egyszerűen csak mindig azt tettem, amiről úgy éreztem, hogy a Szívemből fakad."

/Osho/

Hiányérzet

Hamia Linda: Hiányérzet

Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.

Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül... váratlanul.

Szeretnék ellopni az évből, egy napot

Szeretnék ellopni az évből, egy napot,

Csak Érted, csak Neked, és magamnak.

Szeretném érezni, a tavasz illatát,

A nyári szellő. simogatását.

Az ősz bágyadt sugarát,

A tél jeges fuvallatát....

Egyetlen nappá duzzadt percben

Csak Érted, csak Veled.

Szeretném érezni, az arcod melegét,

Csak veled lenni, lélekben is, egyetlen egyszer

Csak egyetlen nap,

Látni mosolyodat, mely csak nekem szól.

Azt érezni, hogy csak engem ölelsz,

Minden kizárva, csak egyetlen egyszer,

Csak egyetlen nap.

Szeretném a Napot, a Holdat, a Csillagokat.

Csak érted lenni, és önmagamnak,

Csak egyetlen nap.

Hátat fordítani a világnak, lerombolni a gátakat,

Szeretnék szeretni, mint még soha.

Csak egyetlen egyszer, csak egyetlen nap,

Most szeretném látni, az arcodat, akkor tudnám,

Te akarnád -e, csak egyetlen egyszer,

Csak egyetlen nap...

Szeresd a rózsákat!

Szeresd a rózsákat!

Szeresd a rózsákat mert szépek,ha meg is szúr egy-egy tövis.

Szeresd az életet mert szép ,ha néha gyötör is.

Ha az eget felhők borítják mögöttük mégis süt a nap,

ha szívedből a tűz kialszik úgyis lángra kap.

Jön minden éjszakára hajnal tavasz követ minden telet,

egy édes óra egy édes perc, mindent-mindent jóvá tehet!

Álmot ne szőj ne várj csodákat,csúcsokra nem jutunk mi fel,

de tán nem küzdünk hiába az élet szép csak hinni kell!

Hogyan lehetnénk boldogabbak?

"Van, amikor egyszerűen nem tudok, nem akarok a problémáról tudomást venni - ezt nevezzük elfojtásnak. A fájdalom ott feszít, de nem tudok hozzáférni, nem tudom elmondani, mert zárlat keletkezett az elmondásra képes bal agyfélteke és az érzelmi agy összeköttetésében. A tudatos énünk a maga keservében csupán azt tudja elmondani, hogy nem jól érzi magát - ám szerencsére nemcsak a tudatos szinttel dolgozhatunk, hanem a képi szinttel is, hiszen a test ki tud fejezni olyan sérelmeket, fájdalmakat, amelyeket a lelki rendszer magasabb szintjéből beszorultan őriz. "

Prof. Dr. Bagdy Emőke: Hogyan lehetnénk boldogabbak?

Az életem veled

Kishonthy Csilla: Az életem veled

Szeretem veled a nyarat,

a fülledt, forró csókokat,

mikor érintésed oltja szomjamat.

És szeretem veled a mennydörgést,

a viharokat, ahogy óvón átölel karod,

és egymáshoz bújni azután, mikor

sok huncut, szelíd napsugár,

csendesen szárítja fel az ég haragját.

Szeretem veled az őszt, az elmúlást,

ahogy elsárgul a sok múló pillanat,

és szeretem veled őrizni mi megmaradt,

mi egy életet átszelő erőt ad.

És szeretem veled a zimankót, a telet,

az őszülésig fárasztó reggeleket.

Szeretem veled az életet, az Isten adta áldomást,

még ha van is még kimondatlan vallomás.

És szeretem veled a tavaszt,

a kiviruló, újjászülető kikeletet.

Szeretem, ahogy erős kezed,

koszorúba fonja felettem újra és újra a reményeket.

Esti dal

B. Radó Lili: Esti dal

Oly jó ilyenkor este már, 

mikor az izzó nap leszáll 

s a csillag csillog csak nekem. 

Elgondolom az életem. 

Ami elmúlt és ami lesz még, 

mit rég megúntam s amit szeretnék, 

messziről nézem és nyugodtan, 

ami után egykor futottam. 

Mire az izzó arc lehül, 

a szív is békés lesz belül. 

Öröm, kétség oly messzi cseng 

és jól esik az esti csend. 

Jó így mégegyszer szemlehúnyva 

mindent végiggondolni újra, 

a lélek könnyű, mint a pára 

s csend van. Elalszunk nemsokára.

Távolság

Barnaky Miklós: Távolság

Ha néha, éjjelente meg-megállsz,

s felnézel a csillagokra

onnan várva vigaszt és reményt,

gondolj arra, hogy talán ebben a percben

kint állok valahol én is az égbolt árnyékában,

s a csillagokat nézem. Ugyanazokat a csillagokat.

S ha egyszerre nézzük őket, lassan mintha

egymás mellett állnánk; kinyújtom karom,

s a végtelenségen át szorítalak magamhoz,

hogy tudjam: enyém vagy.

Szeretni

Várnai Zseni: Szeretni

Szeretni ezt az életet,

az egyetlent a végest,

Szeretni még ha bánt is,

ha mostohánk is néhanap,

de kék az ég, és süt a nap,

van benne boldogság is.

E szép és szőrnyű kor során

csodákat tesz a tudomány

a titkok titka tárul,

a tudás fája lombosul,

de atom felhő tornyosul:

mérges gyümölcs a fárul.

Nem ölni, vért nem ontani,

a tüzeket eloltani,

s nem gyújtani,hogy égjen

ország és város,hol a nép

gyönge megvédi életét

s hogy békességben éljen.

Még harcok dúlnak lángban ég

a megbolygatott messzeség,

madár se leli fészkét

futnak az erdő vadjai,

csak borzalomról..hallani:

Világ teremts már békét!

Fogyó hold már az életem,

de dolgom még töméntelen,

még tenni, adni vágyom...

Csak lenne még erőm elég,

zengni a béke énekét...

e felbolydult világon!

Csak élni, élni emberek!

Időnk oly gyorsan el pereg,

egy perc csupán az élet...

de ez a perc lehet csodás

teremtő munka, alkotás

amely megőriz téged!

Nincsen barátom

 Szécsi Pál: Nincsen barátom

Milyen furcsa?

Gyermekkorunkban milyen sok barátunk van.

Ezek a barátságok egy életre szövődnek.

Aztán, ahogy felnövünk, egyedül maradunk.

Hová lettek? Nem tudom.

Nincsen barátom, csak sok haver,

És ez időnként kissé lever.

Príma cimborák, néha tényleg jópofák,

Semmi más.

Együtt csavargunk nap-nap után,

Egyről esik szó köztünk csupán.

Lányról, kalandról, semmi másról,

De arról százszor.

Két ital között senki nem közölt

Semmi fontosat még,

Én is hallgatok, s arra gondolok,

Többet érdemelnék.

Nincsen barátom, csak sok haver,

És ez időnként kissé lever.

Bár ők jópofák, de egy régi jó barát

Az más.

Tá-tá-dá, dat-tá-dá..

Együtt csavargunk nap-nap után,

Egyről esik szó köztünk csupán.

Lányról, kalandról, semmi másról,

De arról százszor.

Két ital között senki nem közölt

Semmi fontosat még,

Én is hallgatok, s arra gondolok,

Többet érdemelnék.

Nincsen barátom, csak sok haver,

És ez időnként kissé lever.

Bár ők jópofák, de egy régi jó barát,

Az más, biztos más, igen más, egész más.

Csókolj még

Louis Labé: Csókolj még

Csókolj még, csókolj, csókolj, egyre többet, 

és öntsd csókodba minden ízedet, 

és öntsd csókodba minden tüzedet, 

és négyet kapsz, parázsnál égetőbbet. 

Ó, panaszkodol? Nesze hát nyugodj meg, 

tíz másikkal csordítom mézüket. 

Törje ez a csókcserés élvezet

boldog útját a féktelen gyönyörnek. 

Életünk így lesz kétszer kétszeres:

ki-ki maga s a maga párja lesz. 

Hadd legyek, édes, őrült olykor-olykor:

émelyít, betegít a fegyelem

s nem örülök igazán sohasem, 

csak ha valahogy kitörök magamból. 

(ford. : Szabó Lőrinc)

Elpihen a természet ...

Volt egy lény kit megszerettél

Volt egy lény kit megszerettél,

Volt egy lény kit melengettél

S van most egy erős forró szerelem

Mely minket lebegtet a felhőkben!

Szeretlek szerelmem!

Van egy remény a szívem mélyén,

Lehet feledem, lehet nem!

De nem érdekel nem színészkedem.

Nem annak készültem!

Hibákkal élünk,

Nélkülük nem is létezünk.

Nekem is van egy hibám

Egyetlen egy szó:

MEGSZERETTELEK!

Nézem az égen a csillagok hadát

Nyitány

Szilágyi Anita: Nyitány

Szerelmünk csodás tavaszán

Felébredt a természet, és

hangos volt szép dallamán

Nekünk nyílt minden virág

árasztotta, édes illatát a

romantika bódulatán

Értünk újra zöld lett az erdő

Színesen rügyeztek a fák

Piros pipacsú mezők, és

aranyló búzatáblák

Szellők szárnyán

szivárvány volt az egész világ

Napban fénylett a szenvedély

tüzének varázsán!

Hozzánk csivitelt minden kis madár

csevej szólamán

Szívünk szaván énekelt a csalogány

Lelkünk húrján

érzelmes, lágy ütem volt a patak

csobbanás

Párban ébresztett a pacsirta csengő hangján

Forró csókjainkon át,

mi bújtunk egymás karjaiba,

mint egy turbékoló gerlepár!

Életem legszebb tavaszán!