Meggyesi Éva: Hófehér táj
Hófehér táj, mely elébem tárul, ezen a téli reggelen,
dér borítja a kerítést és jégcsapok csüngnek az ereszen.
Olyan hideg van. Most is látszik körülöttem a lehelet,
jó lenne most a kályha mellett ülni, s várni a meleget.
De jó lenne most összebújni, hiszen fázom és reszketek,
s érezni, amíg átsuhan rajtam, s felfűt a tested melege.
De nem tudok. Messze vagy tőlem, s nem érzek mást, csak hideget,
amely átjárja minden részem, s minden ízemben remegek.
Tudod, nekem csak akkor lesz nyár, amikor itt leszel velem,
s akkor olvad a szívemből is a jégvirág, hogyha te szeretsz.
Te vagy az álmom, s ébredéskor csak a te arcod keresem
mindenhol, hisz te maradsz nékem az egyetlen örök szerelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése