Benkó Péter: Mondd, gondolsz-e majd rám?
Mikor egy este otthon egyedül talál,
Az ablakon kinézel, de semmit se látsz,
Mondd, gondolsz-e rám?
Mikor a napok légggömbjéből az idő elszivárog,
És elfelejtett szavak után nem fordulsz már vissza,
Mondd, gondolsz-e rám?
Megteszel mindent, úgy csinálsz, mintha élnél,
Órádra nem nézel, elrohansz, mielőtt sírásra görbülne szád...
Mondd, gondolsz-e rám?
Mit elvettél magadtól, nem kapod ajándékba vissza.
Imád az égbe, hallgatásod földre száll,
Mondd, gondolsz-e rám?
S mikor tavasszal nyílnak az erdei virágok,
Magadat a tükörben oly öregnek látod,
Mondd, gondolsz-e rám?
Tested áruként a holnapnak kínálod,
És napról napra árulod el titkaid másnak...
Mondd, gondolsz-e rám?
Mikor szerelmes kutyák vonyítanak az éjben,
Te egyedül gömbölyödsz fészkedbe,
Mondd, gondolsz-e rám?
Pedig várod, hogy az élet újra rád találjon,
De legbensőbb titkaid nem érti új barátod,
Mondd, gondolsz-e rám?
Egyszer majd, tudod, szép lesz újra minden,
Nem lesz hiba a dalban, nem lesz hiba a versben.
Igaz lesz minden szó, a csókok szívhez érnek,
S a madarnak messzi délről lassan hazatérnek.
S én várni fogok, mert várni kell arra, aki nem jön el...
Fáradt éjszakában, tudod, álmatlan a csend.
De hajnalban a derengés új reményt üzen,
éhes madár a reggel, az emlék megpihen.
Akit az éjjel vártam, nem jön ma sem el...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése