Egyszerű Nő vagyok ...

Jó éjszakát!

Így gondolj a múltra

Aranyosi Ervin: Így gondolj a múltra

A múlt ma már történelem,

és nincs hatalmad rajta.

Megváltoztatni képtelen

elméd, - bár azt akarja.

Ha megbántottál valakit,

s lélekben most már bánod,

ne fokozd lelked kínjait,

legjobb ha megbocsátod!

Bocsátsd meg régi tettedet,

Bocsátsd meg önmagadnak,

mert amíg rágódsz meglehet,

energiái hatnak.

Kínoz a lelkiismeret,

mert szavad egykor sértett,

a múltnak árnyát élteted,

pedig az csak kísértet.

Amikor megtörtént veled,

a tetted jónak látszott.

Ezt diktálta a "szellemed",

- s ma már tudod, hibázott!

A múltad rossz döntéseit,

bocsátsd meg önmagadnak,

mert amíg rágódsz meglehet,

energiái hatnak.

A múlt ma már történelem,

és nincs hatalmad rajta.

Megváltoztatni képtelen

elméd, - bár azt akarja.

Haragszol, gyűlölsz valakit?

Ez csak magadnak árthat!

Amit Ő tett, az csak tanít,

s jelenben már nem bánthat.

Amikor tette, - jól tudod -

pont ennyi tellett tőle.

Legjobb volt, amit adhatott,

ezt tanuld meg belőle.

Bocsáss meg neki kedvesen,

- ne hagyd, hogy újra fájjon!

Engedd el tehermentesen,

utadba már ne álljon.

Bocsáss meg néki jó szívvel,

legyen lelkedben béke,

s bensőd szeretet tölti fel,

és mindez már megérte.

Maradjon meg a szép emlék,

- örömöt hozó percek.

Erőt meríts belőlük még,

legyél nagy, boldog gyermek.

Mosoly ragyogjon arcodon,

kerüljön bú, és bánat.

Derűlj a régi harcokon,

és kérlek, élj a mának!

Egy őszi délután

Baranyai Mária: Egy őszi délután

Egy őszi hideg szeles késődélután,

Ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán.

Magányos volt, s hideg szíve,

Senkit sem szeretett, senki sem szerette.

Kigyúltak már azt utcai fények,

S erősebben fújtak a fagyos szelek.

Fejét lehajtva, kabátját összehúzta,

Lépteit jobban megszaporázta.

Kopott vaskapujához érve,

Zsebében kulcsát keresgélte.

Megtalálta, elővette, ám leejtette,

Morgolódva lehajolt, hogy a kulcsot felvegye.

S akkor, a kerítése tövében előbújó kisvirágot észrevette.

- mindenhol csak a gazok nőnek- mormogta félhangosan.

A szomszéd kislány rászólt szeretettel nem haragosan,

- bácsi kérem, azt a virágot neked ,én ültettem.

.

A férfi a vállát rándítva mondta - én ilyent nem kértem.

Azzal bement a fűtetlen, hideg házába.

Kopott kabátját hanyagul ledobva,

Kályhájába tüzet rakva

Kavargott benne a kislány mondata.

- minek nekem virág? - mormogta.

.

Éjszaka lett, nem jött álom a szemére,

Mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe,

- virágot nekem? Nekem? Nekem ültette.

Majd felkelt, konyhájából a nagykést magához vette,

Kiment, s a kisvirágot óvatosan a földből kivette,

A házba bevitte és gondosan elültette.

Másnap, mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak,

Odakinn, mosolytalanul bólintott a kislánynak.

Kislány szelíden szólt, s rámosolygott.

- látom bácsi, bevitted a virágot.

Be - válaszolta, majd elballagott.

Este sietett haza, mert tudta, már nincs egyedül,

Várja a kisvirág, mely az ablakában ül.

A virág napról napra cseperedett, majd narancssárga virágot hozott,

A férfi boldog lett, hisz színével szürkeségébe napot lopott.

Egy nap a boltba betérve, nem csak a szokásos vacsoráját vette.

Hanem egy nagytábla csokit levett a polcról és kosarába tette.

Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva,

Órájára pillantott párszor és várt és várt, de hiába.

Este nem is hazasietett, hanem egyenest a szomszédjához csengetett,

Idős néni jött elébe - jó estét, a kislányt keresem, a szomszédból vagyok,

- a kislány beteg lett, kórházba van - mondta a nénike - nagymamája vagyok.

.A férfi elsápadt, beleremegett, majd összekapta magát és a kórházba sietett.

-Hová- hová - szólt egy nővér - egy kislányt keresek ma beteg lett -

- ma délután meghalt, megállt a pici szíve, sajnos az úr késve érkezett.

Hazafelé, koszorút köttetett hatalmasat, színes, tarka virágokból.

Eljött a nap! Lógó orral felvette fekete öltönyét, csokit is elővette táskájából,

Majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból.

Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz, csokit és a szirmot beledobta,

- köszönöm - összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel, de hangosan érthetően mondta.

.

Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra - köszönöm - csak ezt az egy szót

mormolta.Tavasszal, a féltett, nagy gondossággal ápolt kisvirágját magához vette,

A temetőbe kivitte, azt a kislány sírjára könnyezve elültette.

- Köszönöm! Ezt a virágot Tőled kaptam,

Látod? Most ezt visszaadtam,

Már tudom, megtanultam,

Mi az, hogy szeretni,

Hogy néha meg kell állni,

Másokkal is törődni!

Szívedből szólj, s másoknak küldd el azt

Az élet, mint a zongora

Egy nyári, csendes alkonyon

Szabados István: Egy nyári, csendes alkonyon

Távolban egy vonat zakatol,

ködben imbolyogva jár.

Csendben, az erdőben valahol,

turbékol egy gerlepár.

Úton sétáltunk mi ketten,

aludtak a fák, a régi vár.

Rám nézett vádlón ijedten,

csak akkor jössz, ha itt a nyár?

Hallgattunk, nem is volt szavunk,

szégyelltem magam nagyon.

Megölelt, csókba forrt az ajkunk

ezen a szép, nyári alkonyon.

Aranyhaját szelíd copfba fonta,

keblén a bimbó reszkető.

Selyemcsipkében remegő pompa,

mint a Vezúv sugara tört elő.

Kezében nedves csipkeálom,

repülve, lassan földet ért,

rám nézett könnyezve, vádlón,

miért nem jöttél, mondd, miért?

Késő már nagyon, mondta Ő,

ajka sírásba rándult, elfutott,

visszanézett még a drága Nő,

mint a sóbálvány, álltam ott.

Sétáltam még szótalan,

mint aki hívó szóra vár.

Nem találtam önmagam,

aludt a nyár, a régi vár.

Feküdj mellém

Harcos Katalin: Feküdj mellém

Feküdj mellém! Hunyd be a szemed,

hogy amilyen voltam, olyannak lásson!

Engedd meg végre, hogy szeresselek,

és ne vesd meg lázas vallomásom!

Ha felém fordulsz vágyón, szeretve,

kezem félszegen, lágyan megérint,

belecsókolok a tenyeredbe,

s ajkamat vad tűz perzseli megint.

Mohó nyelvem bőröd selymét kutatja,

érzem az ízed, a tested illatát...

magamhoz vonlak egy szép pillanatra,

s minden sejtemet izzó vágy járja át.

Feküdj mellém, de nyisd ki a szemed!

Fogadj el ilyennek, amilyen vagyok!

Add át magad a nagy élvezetnek,

Amit tiszta szívvel csak neked adok!

Aki szeretetben él

Csak egy pillantás!!!!

Csak egy pillantás!!!!

Csak egy pillantás mitől néha néha,

Könnybelábad két szemem,

Örülök hogy szerethetlek,

S sajnálom hogy nemlehetsz velem,

Hiányodat érzem testemben lelkemben,

Hiányzik és fáj ha nemlehetsz velem,

Minden este,szép szavakkal,

Beszélek egy csillaghoz,

Bár nem tudom hogy merre jársz,

Egy biztos szeretlek nagyon,

Sosem éreztem még,

Ilyen szépet s ennyire,

Sosem szerettem még,

Sosem hagyta el ajkam,

A szeretlek szó ,csak halkan,

Nálad büszkén kikiáltom,

Hogy nem búzát,

Aranyat arattam,

Mindíg itt élsz bennem,

Tiéd a nemes hely lelkemben,

Tiéd a szívemben a rét,

Ahol az örök, s forró szerelmem,

Csak irántad ég!!!!!!!

Ne menj el...

Vaál Julianna: Ne menj el...

Kérlek, soha ne hagyj el engem,

mert nélküled üres lenne az életem.

Szeretném megfogalmazni, hogy miért jó veled lenni.

Versbe foglalni akarom,

mert a szavakkal csak így tudok élni.

Szeretlek azért, ami vagy,

Szeretlek, mert magas vagy,

Szeretlek, mert egy csodálatos ember vagy.

Szeretem két szép szemed,

Szeretem mindened.

Szeretem arcod, mely mindig rám nevet.

Kérlek, soha ne hagyj el engem,

mert nem lenne boldog nélküled az életem!

Szeretném, ha mindig karodban tartanál,

mert érzem, ott biztonságban leszek örökre már.

Soha nem felejtem, mikor megfogtad a kezem,

hideg volt, és fújt a szél, s te felmelegítetted

kezeddel a kezem.

Amikor megláttalak, tudtam, hogy te vagy,

akit a sors nekem rendelt, hogy örökre

a karjaidban tarts majd.

Jó volt, mikor táncra hívtál,

s szorosan átkaroltál.

Hallgattuk a finom zenét,

s ringattuk lassan egymás testét.

S mikor a zenének vége lett,

a szemed suttogta, hogy jó lesz veled.

S ekkor úgy éreztem,

veled élem le az életem.

Ezt megpecsételte az a csók,

mely szerelemre gyújtotta a lelkem.

S azóta is mindig érzem,

a perctől fogva megváltozott az életem.

Kérlek, soha ne hagyj el engem,

mert semmit sem érne nélküled az életem.

Szeretlek, ezt te tudod,

s érzem, végleg veled maradok.

Mindig kék az ég...

Mindig kék az ég...

A szép jövőt álmodja minden férfi és nő

Nem veszi észre, hogy közben telik az idő

Szépnek álmodja és hiszi a valóságban

De sokszor az álmok mind valótlanná válnak

Álmodják, hogy minden rózsás és csodaszép

De ébredéskor mind ez csak szappanbuborék

De amíg él az ember..... mindig csak remél

Mert ez a vágy - érzés a szívébe örökké él

Benne él a vágy, amely sokszor mint a vulkán

Kitör, mindent elsöpör a forró tűz,az izzó láng

De később ez már csak szunnyadó parázs

Mert elmúlik a szép érzés, elmúlik a varázs

Az élet szép, de Te csak álmodd tovább....

De tudnod kell, sokszor fájni fog a valóság

Te csak bátran evezz az élet vad tengerén

Amíg csak élsz, amíg a vágyad benned él!

Ne sírj, ha az élet fáj,

ha a bánat szívedbe vág.

Ne sírj, ha érnek csalódások,

s szerte foszlanak a legszebb álmok.

Titkold el szíved szenvedését,

vesd el a sors gúnyos nevetését.

Két szemed úgyis hiába könnyes,

sírni lehet, de nem érdemes.

Soha ne feledd el,

hogy a rohanó felhők közt

mindig kék az ég!

Mondd, gondolsz-e majd rám?

Benkó Péter: Mondd, gondolsz-e majd rám?

Mikor egy este otthon egyedül talál, 

Az ablakon kinézel, de semmit se látsz, 

Mondd, gondolsz-e rám? 

Mikor a napok légggömbjéből az idő elszivárog, 

És elfelejtett szavak után nem fordulsz már vissza, 

Mondd, gondolsz-e rám? 

Megteszel mindent, úgy csinálsz, mintha élnél, 

Órádra nem nézel, elrohansz, mielőtt sírásra görbülne szád... 

Mondd, gondolsz-e rám? 

Mit elvettél magadtól, nem kapod ajándékba vissza. 

Imád az égbe, hallgatásod földre száll, 

Mondd, gondolsz-e rám? 

S mikor tavasszal nyílnak az erdei virágok, 

Magadat a tükörben oly öregnek látod, 

Mondd, gondolsz-e rám? 

Tested áruként a holnapnak kínálod, 

És napról napra árulod el titkaid másnak... 

Mondd, gondolsz-e rám? 

Mikor szerelmes kutyák vonyítanak az éjben, 

Te egyedül gömbölyödsz fészkedbe, 

Mondd, gondolsz-e rám? 

Pedig várod, hogy az élet újra rád találjon, 

De legbensőbb titkaid nem érti új barátod, 

Mondd, gondolsz-e rám? 

Egyszer majd, tudod, szép lesz újra minden, 

Nem lesz hiba a dalban, nem lesz hiba a versben. 

Igaz lesz minden szó, a csókok szívhez érnek, 

S a madarnak messzi délről lassan hazatérnek. 

S én várni fogok, mert várni kell arra, aki nem jön el... 

Fáradt éjszakában, tudod, álmatlan a csend. 

De hajnalban a derengés új reményt üzen, 

éhes madár a reggel, az emlék megpihen. 

Akit az éjjel vártam, nem jön ma sem el...

Ő

Máté Péter : Ő

Ő szívembe lopta halk szavát,

Ha látom kedves mosolyát,

Úgy érzem, táncol a világ,

S minden oly szép,

Ő egy újabb álom tükre tán,

A bánat borús hajnalán,

Amikor gondok törnek rám,

S köröttem minden oly sötét.

Ő jelenti mindazt, ami jó,

Miatta születik a szó,

Örökös boldogság,

Hogy itt van énvelem,

Ő a dal, mit suttognak a fák,

A csend, a meghitt éjszakák,

Számomra több, mint a világ,

A mindenem.

Ő, ki mindig olyan boldog és vidám,

Nekem is ad majd jókedvet talán,

Hisz el nem hagyom én

Őt soha már,

Ő csak velem élvezi az életet,

Valóra válik majd a képzelet.

Bárhol is legyen,

Szívem rátalál.

Ő a fény a dombok oldalán,

Az élet legszebb titka tán,

Az erős, kézzel írott szó

A pont után,

Ő szívembe lopta mosolyát,

S én lesem, várom a szavát,

Nélküle üres a jövő,

Számomra nincsen más, csak Ő.

Ő, ki mindig olyan boldog és vidám,

Nekem is ad majd jókedvet talán,

Hisz el nem hagyom én

Őt soha már,

Ő csak velem élvezi az életet,

Valóra válik majd a képzelet.

Bárhol is legyen,

Szívem rátalál.

Ő a fény a dombok oldalán,

Az élet legszebb titka tán,

Az erős, kézzel írott szó

A pont után,

Ő szívembe lopta mosolyát,

S én lesem, várom a szavát,

Nélküle üres a jövő,

Számomra nincsen más, csak Ő.

Boldog az ...

Mindenki azt mondja, hogy a szeretet fáj

Milyen parányi része az életünknek ...

A dorombolás gyógyít

Aranyosi Ervin: A dorombolás gyógyít

Rájöttem, hogy nem kell gyógyszer,

elég csak egy macska!

Annyi kell, hogy doromboljon

és ne legyen csacska!

Akarjon meggyógyítani

legyen szív-barátom,

akarjam megsimogatni

valahányszor látom!

A szeretet mindent gyógyít,

gyógy-szer minden bajra,

csak ezt receptre felírni

orvos nem akarja!

Persze,vény nélkül is lehet

bárki egészséges,

ha egy macskát befogadni,

s megszeretni képes!

Hiányzol

Márton nap 2017

Vörös Judit: Márton nap

Múlik az ősz, szép csendesen,

Márton napja közeleg,

elfogynak a kerti munkák,

napsugár is didereg.

Szőlő leve borrá érett,

csordulhat a pohárba,

itt az idő kóstolásra,

csak ne vigyük túlzásba!

Kislibák is nagyra nőttek,

megértek a vágásra,

pecsenyeként kerülnek fel

háziasszony táljára.

Ha nem akarsz egész évben

korgó hassal koplalni,

tömött lúdnak finom húsát

bizony meg kell kóstolni.

Ünnepeljük meg a termést

evéssel és ivással,

búcsúztassunk gazdaévet

Márton-napi vígsággal!

Aranyosi Ervin: Márton napi hagyomány

Márton napkor minden háznál libát szokás enni,

mert aki nem eszik ludat, annak azt jelenti:

hogy jövőre éhezni fog, szűk esztendő vár rá.

jobb lenne, ha a lúd evést inkább kipróbálná.

A libából a püspöknek is küldtek ebédre,

ezért a falat darabért, hullt a liba vére.

Ezt a részét úgy nevezik, a püspökfalatja,

ebből látszik, hogy az ember nem szívesen adja.

Aztán, aki spicces lett a frissen fejtett bortól,

az új évben nem fáj feje, akármennyit kortyol.

Az újborról most derül ki, milyen finomsága,

úgy is mondják, Márton nap az újborok bírája!

Ez a szeretet tévedhetetlen jele

Ez a szeretet tévedhetetlen jele


Egy lóból néha több szeretet árad, mint egy püspökből vagy egy főrabbiból. Egy ól meleg, egy fészek meleg. A testünk meleg, és ha kihűl, akkor nincs bennünk élet, meghaltunk. Élet és szeretet rejtélyes összefüggése ez. „Harminchat fokos lázban égek, s te nem ápolsz, anyám!” A költő így kiált szeretetért. Ha ezt a melegséget nem érzed, nem szeretnek. S ha körülötted nem érzik, te sem szeretsz. Csukott szemmel is érezni lehet. Nagy távolságból is. Sőt, ha bemegyek egy lakásba, és nincs otthon senki, érzem, hogy itt szeretik-e egymást.

(Müller Péter)

Csak az ég tudta

Maszong József: Csak az ég tudta 

Sejtelmes éji ruhát öltöttél magadra,

álltál a tükör fényébe elmerülve,

kislányosan, pironkodva,szemlesütve,

kecses kezed védőn magad elé tartva,

Fehér vászoninged lábaidnál hever,

távolból halk zene kíséri az álmod

suttogó szavak érintésére vágyol,

a szoba mélyéről egy szempár követel,

Álltál kibomlott hajad fény fátyolával,

néztelek,mert magad voltál a szépség,

lágy érzéki érintés gyöngy fonatával,

Hőség van s mégis teli borzongással,

vágyam,mint a száraz földek szomjúsága,

s csókodtól várt teljes megújulással.

A szerelemről

Ágai Ágnes: A szerelemről

Nem gerjesztett vágyak, csiholt tüzek,

suta ügyeskedések, mímelt hevülés,

nem kamasz-bizsergés, nem erotechnika,

teljesítmény kényszer, önvizsgáztatás,

nem kései mentsvár, nem elsősegély.

A szerelem más. Sors. Vállalás.

Kitárulkozó végnélküliség,

fejezetekre bontott történés regény.

Spirituális testiség,

hús-vér köznapiságába rejtett

szentélytisztaság.

Egymáshoz sodort bárka ringás

a felcsapódó hullámok között.

A megízlelt másik, aki én vagyok,

ő, aki bennem tükröződik,

kettőzött énem, hiányzó felem,

többletével pótol,

egésszé kerekít.

Tartozékom, felettesem, tulajdonom.

Narcisztikus gyönyörűségem

tavi rezgése, fény- és árnyjátéka,

gyarlóságom felmagasztalója,

tartóoszlopom.

Testem és lelkem tudója, ismerője,

bűneim bírája, védője, cinkosom,

dölyföm és alázatom szenvedélyes,

kínzó, szép együtthatója,

életemen végighúzódó

titkolt és vallott: szerelem.

Hasonlatok

Radnóti Miklós: Hasonlatok

Olyan vagy, mint egy suttogó faág,

ha rám hajolsz,

s rejtelmes ízű vagy,

olyan vagy, mint a mák,

s akár a folyton gyűrűző idő,

oly izgató vagy,

s olyan megnyugtató,

mint sír felett a kő,

olyan vagy mint egy vélem nőtt barát

s nem ismerem ma sem

egészen még nehéz

hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,

csavargó, nyurga füst-

és néha félek tőled én,

ha villámszínű vagy,

s mint napsütötte égiháború :

sötét arany,-

ha megharagszol, ép

olyan vagy mint az ú,

mély hangú, hosszan zengő és sötét,

s ilyenkor én

mosolyból fényes hurkokat

rajzolgatok köréd.

Álmokkal ébredek

Szabolcsi Zsóka: Álmokkal ébredek

Néha álmokkal ébredek:

holdas távolokat képzelek

kinyújtott kezem közelébe,

játszom felhőtlen eget,

sűrű napsütésben ragyogó mosolyt.

Játéka vagyok rejtőző vágynak,

s tarka álmaim csalfán vágynak

új erek lüktető örömére,

új dalok szenvedélyes ritmusára.

Játszik velem tünékeny pillanat,

s mire visszamosolyognék,

összetört babaként fájok

lázálmok poros polcain...

Amit el akarok mondani ...

Fogom a kezed...

Zsefy Zsanett: Fogom a kezed...

Mikor az este lámpásokat gyújt,

a pirkadattal az éjjel elcsitul,

mikor a hajnal arcodra simul

mosolyodtól a Nap is elpirul:

Én ott leszek veled,

és úgy, mint most

fogom a kezed.

Mikor fáradtan este mellém lerogysz,

de némán még rám mosolyogsz,

mikor nem mondod soha azt nekem,

hogy eltékozoltam az életed:

Én ott leszek veled,

és úgy, mint most

fogom a kezed.

Mikor a boldog órák már

üveggyönggyé zsugorodnak,

majd ezek újra, meg újra halványan kigyúlnak,

mikor a gyermekünk lesz több, mint az egész életünk:

Én ott leszek veled,

és úgy, mint most

fogom a kezed.

Mikor hajunkat már csak a holdfény festi át,

s a zúgó őszi szél sem hoz romantikát,

mikor egy néma perc lesz örökkévaló,

utolsó sóhajod számomra útravaló,

mikor a szép emlékek is csak a szívemet marják,

mikor az illatok, virágok tested betakarják

Én ott leszek veled,

és úgy, mint most

fogom a kezed.

Ha most kérdeznéd...

Ha most kérdeznéd...

Ha most kérdeznéd, elmondanám,

Mit éreztem az első találkozásnál.

Elmondanám a félelmemet,

Lelkemben kétely mardosását,

A választ szemedben keresve:

Tetszem-e?

Ha most kérdeznéd, elmondanám,

Agyamba hasító menekülés vágyát.

Elmondanám a félelmemet,

Érezve szerelem csodáját,

A választ eszemmel keresve

Akarom-e?

Ha most kérdeznéd, elmondanám,

Érzésem vágyunk találkozásánál.

Elmondanám a zavaromat,

A legelső csók borzongását.

Szívedben riadtan kutatva:

Szeretsz-e?

Ha most kérdeznéd, elmondanám,

Szenvedéllyel élő szerelem csodáját.

De te nem kérdezed, mert tudod.

Sejtjeinkben érezzük egymást,

Tudjuk teljes bizonyossággal:

Csak együtt lehetünk boldogok.

Helen Bereg

Halottak napja

Halottak napjára

Emlékezz ma mindenkire, kiket szerettél, s már nincsenek, 

De azokra is gondolj, kik itt vannak még veled. 

Gyújts gyertyát az elhunytnak, s az élőnek egyaránt, 

Hadd lobogjon mindenkiért egy aprócska gyertya láng. 

Lobogjon a gyertya, a harcban elhunyt lelkekért, 

Kik meghaltak az én, s a te létedért, 

Kik családjukat vesztették el, kik egyedül maradtak, 

Kik értem, érted s értünk mindent feladtak. 

Végül emlékezz azokra, kik nem lehetnek már veled, 

S egy perc erejéig, csendben hajtsd le a fejed. 

Majd gyújts gyertyát az elhunytnak, s az élőnek egyaránt, 

Hadd lobogjon mindenkiért egy aprócska gyertya láng.

Balogh László: Halottak napjára

A halottaknak megnyugvást és lelki békét! 

Az élőknek megbocsátást és emlékezést! 

Halottaid Téged is a temetőbe siettetnek! 

Ha nem jutsz ki, ne hidd, bárki kinevethet! 

Azért gondolj rájuk, ha ma sem jutnál oda, mégse! 

Gyújts egy gyertyát, bárhol vagy, hogy tövig égjen! 

Tudod, hogy Neked is jobb legyen, Ők azért harcoltak! 

Szomorúság helyett mosoly kerülhessen az arcodra! 

Gondolj szeretteidre is, kik még élnek! 

Kik jóban-rosszban együtt vannak Véled! 

Bár testükkel távol vannak, szívükkel Hozzád érnek! 

Gyújts újabb gyertyát, hogy egy a szeretetért is égjen!