Esti kertben...

Tóth Árpád - Esti kertben... 

Esti kertben ülünk

Hallgatag,

Csend csobog körülünk,

Halk patak,

Mint szomoru fűzfák szelíd domboldalban,

Halk patakra halkan

Hajlanak.

Fönt a szép ezüst ég

S hold lobog,

Istenem, leszünk még

Boldogok?

Kebleden a fejem:

Jó volna örökké ezen a kis dombon

Szívedet hallgatnom,

Hogy dobog.

A szeretetnek melege van

Minden áldott éjjel

A szerelem

Kalandor

Soulwave - Kalandor

Vesszők helyett néha, pontot kell tenni

Ha hátrálnál inkább, csak előre menni

Kéne, mert vágyakból nem épült semmi

Nem kell csak bátorság, egy kis mákszemnyi

Hát hajózzunk együtt most, kalandor szívek

Majd rájövünk egyszer, hogy nehéz az élet

De annak éljünk, hogy lesz majd még egyszer

Elképzelt hajnalból, valódi reggel

Hiába átkoznak, hívnak bolondnak

Inkább bolondként, haljak meg holnap

Mint megbánjak bármit ha, őszintén tettem

És nem kell majd szégyellnem azt aki lettem

Hiába átkoznak, hívnak bolondnak

Inkább bolondként, haljak meg holnap

Mint megbánjak bármit ha, őszintén tettem

És nem kell majd szégyellnem azt aki lettem

Lesznek még felhők, és lesznek még rossz álmok

Mégsem kell félned most, én mindig itt állok

Szunnyadó alkonyban, bíborszín szárnyakkal

Bánatban boldogság, reménnyel, vágyakkal

Hát most még ülj mellém, csendben a tornácra

Hallgasd, a szél hívja, fák lombját násztáncra

Ennyi csak, fényűzés, többé már nem kell

Mert így lesz a hajnalból, valódi reggel

Hiába átkoznak, hívnak bolondnak

Inkább bolondként, haljak meg holnap

Mint megbánjak bármit ha, őszintén tettem

És nem kell majd szégyellnem azt aki lettem

Hiába átkoznak, hívnak bolondnak

Inkább bolondként, haljak meg holnap

Mint megbánjak bármit ha, őszintén tettem

És nem kell majd szégyellnem azt aki lettem

Hiába átkoznak, hívnak bolondnak

Inkább bolondként, haljak meg holnap

Mint megbánjak bármit ha, őszintén tettem

És nem kell majd szégyellnem azt aki lettem

Hiába átkoznak, hívnak bolondnak

Inkább bolondként, haljak meg holnap

Mint megbánjak bármit ha, őszintén tettem

És nem kell majd szégyellnem azt aki lettem

Szeretet

Erdélyi József: Szeretet

Szeretem én az eget úgy, ahogy van, 

derűsen, borúsan; 

szeretem a földet is úgy, ahogy van, 

sárosan, porosan. 

Nem válogatok sem égben, sem földben, 

sem időben, sem térben; 

arravaló, hiszem, hogy térdre essek, - 

arravaló a térdem. 

Arravaló az út, hogy menjek rajta, 

s hogy ráboruljak holtan, 

mint egy ledőlt fa; ne tudja bár senki, 

hogy ki voltam s mi voltam...

Szerelmi dal

Else Lasker-Schüler: Szerelmi dal

Te nem vagy itt,

sötét a város.

Összegyűjtöm a pálmák árnyait,

alattok jártál.

Valami dallamot dúdolok egyre,

derűsen leng az ágak között a dal.

Szeretsz megint -

kinek mondjam el ezt a mámort?

Bölcsnek vagy menyegzősnek?

A boldogság visszhangját kedvelik.

Mindig tudom

mikor gondolsz te reám –

a szívem akkor kisgyerek,

sikolt.

Az utca minden kapujában

elődöngök és álmodok.

Segítek a Napnak, Szépségedet

fölrajzolni mind a házak falára.

De kevesebb leszek, kevesebb, semmibb,

te veszel el valamit belőlem.

Karcsú oszlopokkal ölelkezem,

míg ingadoznak.

Mindenfelé vadparaj integet,

ezek a mi vérünk virágai.

Elfulladunk a szent mohában,

arany bárányok gyapja ez.

Ha most egy tigris

nyújtózna át

a távolba, mely köztünk éktelen,

egy csillagról egy más csillag felé.

Hajnalban arcomon

pihen leheleted.

Márai Sándor fordítása

Eszembe jutott

Simonyi Imre: Eszembe jutott

Most az jutott eszembe, hogy a télen 

még mondani akartam valamit. 

Talán csak azt, hogy ne félj 

egy napon, meglásd 

mégiscsak kitavaszodik. 

S még az jutott eszembe most 

szivem, hogy egymásnak 

mi tán sosem hazudtunk 

csupán egyikünk sem tudott soha 

bár egyetlenegy olyan igazságot 

ami az lett volna a másiknak is. 

Most pedig az jutott eszembe, drágám, 

hogy egy verset készültem írni néked 

— mióta már! — de valamiképp mindíg elmaradt. 

Igen, verset készültem írni arról, 

hogy — bármi történt is — tudod a végén 

tudod a dolgok végén egy napon 

(majd ott a fontoskodó gyászmenetben) 

mégis csupán ketten leszünk 

akik pontosan fogjuk tudni, hogy ki is, 

hogy tulajdonképp ki is volt a másik? 

S még az: ha van úgy, 

hogy nem te vagy az eszembe 

olyankor én már semmire sem gondolok.

Veled vagyok

Garai Gábor: Veled vagyok

Érzed, ha gondod, bánatod van

szólok hozzád, veled vagyok;

mint én is meghallom bajomban

hozzám szivárgó sóhajod?!

Nélküled élni nem tudok már;

lásd, ha távol vagy, ha közel

- édes bájad körül-lobog bár -

keserű mámorod ölel.

Kik összeforrottunk a bajban,

tilosban (s bűnben - mondanák

a szentek!), megleljük-e majdan

a közös kegyelem szavát?

Megleljük-e? Veled keresném

étlen is ítéletnapig!

Míg ránk gyújtja e képtelen fény

hűségünk gyémánt holdjait.

Harcolj a szerelemért...

Scheffer János: Harcolj a szerelemért...

Szerelem tüzes fénye szívünkből egymás felé száll,

Melegítjük egymást mint tavaszi tábortűz alkonyán.

Rakj a tűzre mindennap, ne hagyd kialudni a lángot,

Harcolj a szerelemért! Rázdd le magadról a láncot!

Hétköznapok monoton szürkesége egyre csak nyomja,

Lüktető szerelmes lelkünket fájón eltompítja,

Nyisd meg képzeletben az együttlét aranyló hídját,

Harcolj a szerelemért! Szerelmünk a túlparton vár rád!

Ne légy tétova levél, kit szelek fújnak ide-oda,

Indulj el a hídon, szaladj, fuss át a másik partra. 

Én is indulok feléd, a folyó felett találkozunk,

Harcolj a szerelemért! Valóra válik minden álmunk. 

A múlt árnyai hívogatnak mézesmázosan vissza,

A szerelem több mint kétségbeesett lélek siralma,

A boldogsághoz sokkal több kell mint sajnálkozás,

Harcolj a szerelemért! Hagyd a múltat, új jövő vár rád!

Érezd a szerelmes vágyat, az igaz őszinteséget,

Szerelem szabadságát, az önként vállalt közösséget.

Boldogság hangjait, mi csak szerelmes talajon ébredez,

Harcolj a szerelemért! A rossz álmoknak vége lesz. 

Testem a tested körül révületben örömtáncot jár,

Vérköreink összefonódnak ezer szálon át,

Ha a boldogság végső, szent sóhaját hallani vágyod,

Harcolj a szerelemért! Teljesülni fog az álmod.

Ha nem akarsz felemás igában, hit nélkül élni,

Egyedül imádkozni és a vad jövőtől félni,

Ha a hármas kötelék örök szentségében hiszel,

Harcolj a szerelemért! Többiről Isten gondot visel.

Veled vagyok egész…

Veled vagyok egész…

Más lett veled az élet, más a Világ,

Másként nyílik, s illatozik a virág,

Szivárvány színe lett világomnak,

Nincsenek gondredői homlokomnak.

Már az esőt is szeretem, zuhogót, s permetezőt,

Behentereghetem szíved tisztásán a nagy mezőt.

Szeretem mikor gyenge karod szorosan ölel,

S azt, mikor szívem dobban, szíved arra felel.

Vágyom simogatásod lobogó vérrel!

Égetően bizsergető pillantása van szép szemednek!

Jó íze van számban szépséges nevednek,

Minden betűje simogatás, oly’ selymesek.

Gyönyör illatos virága, s a csillagom vagy nékem,

Mely mindnél fényesebben ragyog fenn az égen.

Másként látok, hallok, újra én vagyok!

Már kimondhatom, szerelmes vagyok!

Fénylő, meggypiros ajkadon bujkáló Napot,

Ajkamra ajkaddal átadod, ez csók, s nem lopott.

Szakadozik, roncsolódik ajkunk között a forgolódó szó,

Tördelt szavak helyett csókot, ez rá a pecsét, s így a jó.

Aggodalmaskodó kék szemed szemembe mélyeszted,

Bőbeszédű magányomnak otthont adott szerető szíved.

Napsugarak szikrázó zúgása mit veled hallok,

Veled vagyok egész, nélküled csak por vagyok.

Hiányzol, kereslek, kívánlak, hozzád bújok,

Csókodat kérem, hisz csókot sosem lopok.

Adtál, adtál már mosolyt is édeset, s még kapok,

Örülök hogy vagy nekem, neked meg én vagyok.

Adjunk egymásnak érzéki mámort, hatalmas, el-elpuffanó szerelmeket,

Virágos réteket, színes tereket, kéz a kézben hosszú, boldog éveket!

SZERETLEK, KEDVESEM!

SZERETLEK, KEDVESEM!

Szeretlek kedvesem,

Szeretlek tégedet,

Szeretem azt a kis

Könnyü termetedet,

Fekete hajadat,

Fehér homlokodat,

Sötét szemeidet,

Piros orcáidat,

Azt az édes ajkat,

Azt a lágy kis kezet,

Melynek érintése

Magában élvezet,

Szeretem lelkednek

Magas repülését,

Szeretem szivednek

Tengerszem-mélységét

Szeretlek, ha örülsz

És ha búbánat bánt,

Szeretem mosolyod,

S könnyeid egyaránt,

Szeretem erényid

Tiszta sugárzását

Szeretem hibáid

Napfogyatkozását,

Szeretlek kedvesem,

Szeretlek tégedet,

Amint embernek csak

Szeretnie lehet.

Kívüled rám nézve

Nincs élet nincs világ,

Te szövődöl minden

Gondolatomon át,

Te vagy érzeményem

Mind alva, mind ébren,

Te hangzol szívemnek

Minden verésében,

Lemondanék minden

Dicsőségrül érted

S megszereznék

Minden dicsőséget,

Nekem nincsen vágyam,

Nincsen akaratom,

Mert amit te akarsz

Én is azt akarom,

Nincs az az áldazat,

Mely kicsiny ne lenne

Éreted hogyha te

Örömet lelsz benne,

S nincs csekélység, ami

Gyötrelmesen sért,

Hogyha te fájlalod

Annak veszteségét,

Szeretlek kedvesem,

Szeretlek tégedet,

Mint ember még soha,

Sohasem szeretett!

Oly nagyon szeretlek,

Hogy majd belehalok,

Égy személyben minden,

De mindened vagyok,

Aki csak szerethet,

Aki csak él érted:

Férjed, fiad, atyád,

Szeretőd, testvéred,

És egy személybe te

Vagy mindenem nekem:

Lányom, anyám, húgom,

Szeretőm, hitvesem!

Szeretlek szívemmel,

Szeretlek lelkemmel,

Szeretlek ábrándos

Örült szerelemmel!...

És ha mindezért jár

Díj avagy dicséret,

Nem engem illet az,

Egyedül csak téged,

A dicséretet és

Díjat te érdemled,

Mert tőled tanultam

Én e nagy szerelmet!

Apró jel

Amíg fiatal vagy

Kun Magdolna: Amíg fiatal vagy

Amíg fiatal vagy, nem tudhatod azt,

milyenné válsz majd a hervadás alatt,

s milyen leszel akkor, ha kezed reszketőn

érinti a villát, és a kanalat.

Amíg fiatal vagy nem is veszed észre,

hogy az idő elmúlik mindenki felett,

s az élet rozsdás szege rajtad is üt majd

begyógyulatlan vérző sebeket.

Így hát, ha látsz egy olyan embert,

akit önnön sorsa már tűzzel bélyegzett,

simogasd meg arcát, töröld le könnyeit,

hadd érezze újra mi a szeretet.

Tudd, bármily könnyű is most az életed,

egykoron majd te is megtapasztalod,

a sors nehéz súlyát csak úgy bírjuk el,

ha lesz mellettünk olyan ki segíteni fog.

Addig áldd a sorsod, míg van, ki átölel

Addig áldd a sorsod, míg van, ki átölel,

ki minden éj múltával veled ébred fel,

ki rád gondol nappal, neked visz rózsát,

s benned látja régvolt, büszke ifjúságát.

Addig áldd a sorsod, míg van, ki szépnek lát,

ki letörli arcodról a könnyek garmadát,

és csókot ad vigaszképp, szelíd ringatást,

hogy felleld benne szívének puha vánkosát.

Addig áldd a sorsod, míg nem vagy egyedül,

míg van ki két karodban, el-elszenderül,

hogy féltett kincsű álmait veled ossza meg,

mert tudja, álmodni is, csak érted érdemes.

Nincs még egy olyan hely

Nichi-ya Nikoletta: Nincs még egy olyan hely

Mikor leszáll az est, a Nap nyugodni tér,

kedves szóval búcsúzik, majd földet ér

a horizonton túl, mely egy új világot rejt,

de a mesés égbolt látványa fogságba ejt.

Mikor eljő a hajnal, s megérint a fény,

egy új reggel virrad, búcsúzik az éj.

A horizont peremén már a Nap is ébred,

talán még sohasem láttam ilyen szépet.

Bár vonz a végtelen, de én mégis maradok,

számomra csak itt ragyognak kedvesen a csillagok.

Sehol a világon nincs még egy olyan hely,

ahol ily mesés az égbolt, és a Nap ily módon kel.

Ha szeretet van ...

Amire nem lel szót a nyelv

Álom ...

Teremts szebb világot!

Aranyosi Ervin: Teremts szebb világot!

Ha szeretsz, – tudd, – másképp látod a világot!

Kevesebb ki bosszant, s több a jó barátod.

Másik szemmel nézel a változó világra.

Megbocsátóbb leszel. Viszonzást sem várva.

Jószívűbbé válhatsz. Boldogan tudsz adni.

S ha más kezét nyújtja, el tudod fogadni.

Másban, mint tükörben, önmagadat látod.

Ami rossz volt vedd le, mint egy rossz kabátot.

Lelked kifordítva, tisztán mutasd másnak.

Ne adj helyt szívedben, a szomorúságnak.

Ha ekképpen teszel, egy nap úgy találod,

Szeretettel telik csodaszép világod.

Ez csak rajtad múlik, hogyan is megy végbe.

Teremts szebb világot, a megunt helyébe!

Öregszem

Katona Bálint: Öregszem

Öregszem, jól tudom

már nem forr a vérem,

csak ölelj naponta,

kevéssel beérem.

Elég egy érintés,

egy halk becéző szó,

egyetlen pillantás,

egy kis reményt adó.

Elég egy puszi is,

csak forró csók legyen,

elég a kevés is,

csak végtelen legyen.

A méhekhez

Gulyás Pál: A méhekhez

Süt a szép Nap, szép virágot

nyit a boldog július,

most születnek a villámok,

ott, ahol az ég borús.

Kicsi méhek, ti a füvek

halkan zöngő fiai,

legyetek a nyárhoz hűek,

ajtajához hajlani!

Hív a sárga napraforgó,

hív a vadmargaréta,

s a kapor, az ernyőt hordó,

szitakötők hajléka,

az estike is hív nedvvel,

a borzongó levelű,

s kit az éj itat méreggel,

vérehulló fecskefű...

Menj, amerre tetszik néked,

de kerüld el a gonosz

levelű rontó vidéket,

mely tündöklik és oroz!

Szállj le bátran a bodzára,

szállj le bátran a hársra,

szállj a rezgő rezedára

és szállj le az akácra!

Süt a szép Nap, de az esti

felhőkön villám szállong, -

kicsi méh, hozz egy mézcseppnyi

villámot bolyhocskádon!

Pörgesd halkan szempillánkra,

te hallod a perc léptét:

hadd legyen lelkünkön lámpa,

ha ránk hull a sötétség!

Amíg barátok vesznek körül

A csend húrjain

Balogh Bea /Heaven/:  A csend húrjain

A tájra húzta szatén paplanját az éj,

A sötétben már csak néhány tücsök zenél.

A nyugalom elhaló sóhaját kortyolom,

Éteri szimfónia száll ablakomhoz.

Nyugovóra tér ma is a fáradt világ,

Karonülő termést dédelgetnek a fák.

Kigyúló égitestek csöndben figyelnek,

Feltűnéstelenül, titkon útra kelnek.

Álmából ébred a gyöngyarcú Holdleány,

Mezei nyulat takar a búzakalász.

Nesztelenül fürkészik az őrszem bagoly,

Odvából két apró szempár fénye ragyog.

Ki betekintett a csillagok sátorába,

Hivatalos a Vénusz lakodalmába,

Unikornis árnyak égbolt felé szállnak,

Jégkék sörényükkel..örömtáncot járnak.

A tájra húzta szatén paplanját az éj,

S a sötétben már a tücsök sem zenél.

A nyugalom elhaló sóhaját kortyolom,

Éteri szimfónia száll ablakomhoz.

Madárka az égen

Reitinger Jolán: Madárka az égen

Habfelhő az égen, csipkeszélű párna,

madárka, ha tudna csak föléje szállna,

pokolba repülne, s repülne a mennybe,

sose hallgass másra csakis a szívedre.

Ha tavaszba zendít, fújja azt a szél is,

a csőrében fűszál, a lelkében fétis,

oly magasra röppen, ahol a tűz fakad,

szellőrózsát tépdes, énekében malaszt.

Nézd csak hogyan ível, egybeforr az éggel,

felesel a Nappal, csendesül az éjjel,

eldalolja titkát, lankadatlan szökken,

füttyében az élet öröme és könnyek.

Ha hívja a párját, szárnyaival óvja,

alattuk a tenger, szépreményű róna,

csivitelnek együtt, fák sudara hajol,

szárnyuk suhogása visszhangzik valahol.

Álmos folyók felett, bércen, hegygerincen,

megosztoznak szépen mindenféle kincsen,

trillájuk elnyelik távoli harangok,

csodájuk regélik Istent hívó hangok.

Megfogni egy másik ember kezét ...

Szeretetkönyv

Kicsit szomorkás

Szépséges Hercegnő

Várlak

Bartalis János: Várlak

Éjfél van, és én még nem alszom. 

Hallgatom a csendes éjjeli zajt. 

A mező piheg. 

Fáradt csillagok bóbiskolnak 

A hold lezuhant a kertek mögé! 

Várlak, hogy jöjj. 

Várlak, hogy egyszer besuhanj. 

Hold-lábaid nesztelen röptét lesem 

a bokorközön. 

Szellőlengésed fehér szárnyalását. 

Várlak, hogy itt légy, 

hogy eljöjj és megörvendeztess. 

Várom a lombzajt. 

Várom a harmatcseppek 

piciny csengetését. 

Várom az apró füvek suttogását. 

Várlak Téged!... 

...szívem ős mély dobbanását 

várom a csendes éjben.

Érintés, mely összekapcsol ...