Április elseje a bolondok, pontosabban a bolondság és a tréfálkozás napja. Bolondok napján sok minden megengedhető, így nem illik megsértődni sem a jópofa, sem az ízléstelen tréfákon.
Persze, mindennek megvan a határa, így a bolondozás durvaságba torkollása semmiképpen sem tűnik mulatságosnak annak, akivel április bolondját járatjuk. Ám a jól irányzott poénok frissítően, élénkítően hathatnak az emberre. Amennyiben bolondozásról van szó, nézzük meg, hogy honnan is eredeztethető ez a nem hétköznapi ünnep.
Április bolondja
Április bolondja az, akit általános népszokás szerint április 1-jén tréfásan átvernek, akivel a bolondját járatják, megtévesztik, hogy aztán jól kikacagják. Az áprilisba küldés elterjedt szokás Európa-szerte, és április bolondját a francia nyelvterületeken „poisson d’avril”-nak, az angolban „Aprilfool”-nak, az olaszoknál „Calandrino”-nak, a németeknél pedig „Aprilsnarr”-nak nevezik.
“Április bolondja, május szamara…!”
A bolondok napjának eredetéről…
A szokás eredete rendkívül homályos, de az elfogadott feltételezések szerint szorosan kötődik a tavaszváró, tavaszköszöntő ősi ünnepekhez. Egyesek szerint a bolondozás az áprilisban jellemző kiszámíthatatlan időjárásra való utalásként került a hagyományok közé.
Az áprilisi tréfálkozás eredetének magyarázatát egyesek szerint Franciaországban kell keresnünk. A régi francia naptár szerint ugyanis az új esztendő április 1-jén kezdődött. Ezen a napon ősi szokás szerint az ismerősök ajándékokkal lepték meg egymást. IX. Károly francia király 1564-ben azt a rendeletet hozta, hogy az esztendőnek onnantól fogva január 1-jén kell kezdődnie. Így az ajándékozások időpontja is áttolódott január elsejére, de a régi évkezdet még sokáig kísértett az emberek emlékezetében.
Eleinte még április 1-jén is küldözgettek ajándékokat egymásnak, majd az április elseji ajándékozgatás átalakult: értékes meglepetések helyett inkább tréfákat küldtek, s végül kialakult az a szokás, hogy a hamis évkezdetet hamiskodással, vagyis bolondozással ünnepelték meg.
Egyes források az ókori Saturnaliák folytatásának tekintik április elsejét, amikor a féktelen vidámsággal megült ünnepen úr és szolga egy napra szerepet cserélt. Mások szerint a szokás valóban az ókori Rómából származik, de a szabin nők elrablása ihlette: a szabinokat ugyanis az áprilisi Neptun-ünnepre hívták Rómába, hogy aztán becsapva őket elragadják lányaikat és asszonyaikat.
Egy másik magyarázat szerint a szokás a húsvéti passiójátékokból ered. A naiv, népies misztériumokban Krisztust pere során Kajafástól Pilátushoz, innen Heródeshez, majd megint Pilátushoz küldözgetik. Az április 1-jei bolondozásnak még lélektani hátteret is kerítettek: a beugratás nyomán támadt káröröm a hatalom és a nagyság érzését kelti a tréfacsinálóban. Az ember évente egyszer áthághatja, átlépheti a szigorú normákat, tudatosan és büntetlenül manipulálhat, miközben még örömet is szerez magának.
A legrégebbi tréfákról…
Talán az egyik legrégebbi tréfát Toulouse grófja, XIV. Lajos francia király fia eszelte ki. Áldozatul Gramont márkit választotta. Március 31-ének éjszakáján, mialatt a márki aludt, a gróf cinkosaival kilopatta a ruháit. Minden egyes darabot felfejtettek, majd újra összevarrtak, de szűkebbre. Reggel a márki fel akarta húzni a nadrágját, de nem fért bele. Riadtan nyúlt mellénye után, ám nem tudta begombolni. Ugyanígy járt a kabátjával is. Javában küszködött, amikor rányitotta az ajtót az egyik cinkostárs: „Az istenért, márki, mi történt önnel? Egészen meg van dagadva!” A márkiról gyöngyökben hullt a veríték, hogy miféle furcsa és borzasztó betegség üthetett ki rajta. Orvosért futtattak, az orvos pedig – aki szintén beavatott volt – megvizsgálta, receptet írt és gondterhelten távozott. Elszaladtak a recepttel a gyógyszerészhez, aki visszaküldte, hogy nem érti. Nem is érthette, mert ez volt ráírva latinul: „Accipe cisalia et dissue purpunctum”,vagyis „Végy ollót, és vágd fel a mellényedet!”
Hogy a márki miképp reagált az ugratásra, azt ma már nem tudhatjuk. Az viszont örök érvényű igazság, hogy másokon nevetni könnyebb, mint magunkon.
“Áprilisnak bolondja, felmászott a toronyba, azt kérdezte hány óra, fél tizenkettő, bolond mind a kettő.”
Az ugratás ártatlan formája volt az is, amikor az áldozatot galambtejért, szúnyogzsírért, kakasfogért, szárított hóért küldték a boltba. A sajtó megjelenése azonban új lehetőségeket nyitott az ugratások előtt, a brit lapokban már a 18. századtól szinte üzemszerűen űzték az április 1-jei tréfákat.
1798-ban például valamennyi újságban feltűnő hirdetés tudatta: április 1-jén soha nem látott menet vonul be a Westminster apátságba; lesznek köztük agg férfiak és nők, mindkét nembeli özvegyek és gyermekek, nős és elvált férfiak, férjes és elvált nők, mindenféle rendűek és rangúak. Az olvasóknak nem tűnt fel, hogy a megfogalmazás szerint mindenki a menetbe tartozik és szép számmal össze is gyűltek, majd amikor valaki elkiáltotta magát: „április elseje!”, nevetve szétoszlottak.
Egy következő tömeges ugratás Svédországhoz kötődik, ahol 1962-ben még csak egy TV-csatorna létezett, az is fekete-fehérben sugározta a műsorait. Az állomás technikai szakembere április 1-jén megjelent a képernyőn és bejelentette, hogy egy újonnan kifejlesztett technológiának hála, valamennyi TV-néző villámgyorsan átválthatja az adást színesre. Ehhez csupán annyit kell tenniük- tanácsolta a technikus -, hogy húzzanak egy nejlon harisnyát a képernyőre. A bejelentés hatására állítólag Svédország hétmillió lakosából több százezren kipróbálták a dolgot. A történet fricskája, hogy a színes műsoradás végül nyolc évvel később, éppen április 1-jén indult el a skandináv országban.
Valóság vagy tréfa?
Ezen a napon sokszor nehéz a tréfa és a valóság között különbséget tenni, így megesik, hogy az április 1-jei tréfának szánt hírek pánikot keltenek, a valós híreket pedig tréfaként fogják fel. Amikor 1946. április 1-jén egy földrengés után 150 áldozatot követelő szökőár söpört végig Alaszkán és Hawaii szigetén, az áldozatok magas számáról közzétett információt valakik tréfának vették.
Egy másik fura történet szerint a 17. században a franciák által bebörtönzött lotaringiai herceg éppen április 1-jén kísérelt meg börtönéből kiszabadulni álruhában. A mellé rendelt cselédlány felismerte, és jelenteni akarta a szökést, ám mindenütt megnyugtatták: ők is tudják, aznap van a bolondok napja. Amikor aztán kiderült, hogy a rab tényleg kereket oldott, már késő volt…
A klasszikus áprilisi tréfa napjainkra szinte teljesen kiveszett, mert az egyre gyanakvóbb emberek a mai szemmel gyermeteg csínyeket azonnal felismerik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése