Akkor majd

Komáromi János: Akkor majd 


Amikor majd a fák levelei közül 
langy szellő ereszkedik a mezőre 
és csintalan mosollyal vesz 
virágillatot magához, 
hogy méltó ajándékot hintsen 
karcsú alakod köré... 

Akkor majd a szemedben 
emlékek csillannak fel 
és látni vélsz majd 
egy rég volt kedves arcot, 
egy szelíd mosolyt, 
két derűs, csillogó szemet... 

Akkor majd felderül tekinteted 
egy felhőtlen pillanatra 
és halvány, diaszerű képek 
futnak át előtted 
s míg könnyed mozdulattal 
hajad igazítod, 
hajszálaid között 
megcsillan a messziről, 
hozzád hódolni érkezett napsugár... 

Akkor majd szíved mélyén 
megmozdul valami régi szép érzés, 
valami meleg, simogató, szelíd szeretet. 
Olyan, mint a teremtő erő, 
mint a lágyan hullámzó óceán-bölcső, 
mint a levegő kék végtelenje, 
mint a gondolat áradó mélysége, 
mint a szerelem... 

Akkor majd én is ott leszek Veled. 
Leülök melléd és homlokom 
kezed bársonyára hajtom. 
Bódító csókok emlékét ébresztem 
régi érzésektől égő ajkadon. 
Simogatás leszek múltat idéző 
már csak néha vágy-piros arcodon. 

Akkor majd tested megremeg, 
mint amikor finoman érintettem bőröd 
és boldog voltam, ahogyan boldog 
a forró sivatag homokján haldokló vándor, 
amikor hűs víz érinti ajkait. 
Mint amikor kívántalak magamba olvasztani, 
valami élő elegyet alkotni testeddel 
és lelked részévé válva élni tovább, benned... 

Akkor majd érzel újra, érzed, 
amint testedbe bújva létezem, 
és amikor majd csendben leszáll 
az árnyakat idéző alkony és elmossa 
képzeletben melletted ülő alakom 
és felállva lámpát gyújtasz, még lelkedben 
utánam nézel és csókot küldesz, ahogy rég... 
és csókod akkor is elér hozzám, akkor is 
megtalál bár örök lesz már a létből font határ 
ami közted és köztem áll...