Álmodozás...

Álmodozás... 


Soha nem tudom abbahagyni az álmodozást, 
Képtelen vagyok legyőzni a kínzó vágyakozást... 
Vágyom rád, mint szomjazó föld a hűs viharra, 
Mint kora hajnalban a szunnyadó mező a kristályos harmatra... 
Jobban vágyom Rád mint eddig bármire, 
Lehetnék a pokolban, a mennyben vagy bármerre... 
Átkaim közt a pokolban is Te lennél a fény 
A felhők közt szárnyalva éltetne a remény... 
Nem hatna rám a halál csókja, nem ölne meg méreg, 
Hiszen éppúgy mint a csöpp cserjét fogja körül a kéreg, 
Úgy vigyázol engem, lágyan körülölelsz, 
Halk imámra néma árny-csókoddal felelsz... 
Ó!!! Azok a sóhajok, melyek azon messzi ajkat hagyják el szüntelen, 
Azt az ajkat mesés varázzsá változtatja a képzeletem... 
Ó!!! Azok a szemek, izzó tűzként ragyognak be szívem ablakán, 
Hangod lágy szellőként süvít szívem néma teraszán... 
Ó!!! Az álmom csókja...úgy égeti ajkam, mint izzó parázs, 
Ez a remény éltet engem, ez a titkos varázs...