A szerelem, az igaz szerelem

Benczés S. Gábor: A szerelem, az igaz szerelem 


kérded, mi az a szerelem... 
és azt hiszed, te kis bolond, most 
kéjes titkokat mesélek, s te élvezettel 
hallgatod? gondoltad, szívről, vágyról, 
sok apró pajzánságról lebbentem fel 
vörös titok-selymemet? hogy édes 
csókról, titkos bókról mesélek neked? 
hogy megmutatom, mint remeg lábad 
majd, mint reszket a szó, ha hozzá 
szólsz? hogy ezer rózsát markoló 
izgatott-izzadó tenyérről suttogok neked? 

ó, te kis buta! a szerelem, 
az igaz szerelem fáj - mikor vele vagy, 
de nem akarod, hogy átöleljen, sőt! 
benned legyenek pőre gondolatai, 
és ha nincs veled, kit szeretsz, 
csak forogsz, meg topogsz, 
és locsogsz, motyogsz és szorongsz, 
két kézzel tépnéd ki a sóhajt melledből, 
és ordítanál, sikítanál a világba, 
és ha kinevetnek, 
nem szégyelled, de fáj, 
na, ez a szerelem! 

hogy ha nincs veled, ha a valahovába 
ment nem alszol, nyitott szemmel 
kergeted álmaid, míg várod, téped 
virágnak szirmát, ágyadban keresed 
árnyát, illatát, édes izzadtságszagát, 
sóhajtását, sóhaját lesed, hallod hangját, 
ha nyikordul a szék, hol nemrég ő ült, 
ha szellő lebbenti az ablak fátylát, és 
számolod az ócska perceket, mit 
büntetésül szabott ki rád 
a szerelem! 

és tűröd, ha aláz, tűröd, 
még ha ki is ver a láz, és megbocsátod 
neki, hogy te is vagy, és az agy, kis 
massza a fejedben zsong, bong, és nem 
érdekel, ha kérdezel, és választ arra nem 
kapsz, csak vársz, csak jársz körbe, 
dühöngve magadra, hogy megint 
megbántottad, mert megkérdezted tőle: 
szeretsz? s válaszul kapod: ó, bolond, 
nem érek rá! és te zavartan nézel rá, 
nem érted, hisz’ nincs fontosabb 
kérdésed... 

és az is az igaz szerelem jele, 
ha mást tesz, és nem úgy, mint 
képzeled, és te nem tudsz szólni, 
és vele teszed a rosszat, de érzed, 
csak vele, nem nélküle, 
élete a te életed, és életed 
nélküle nem élheted, 
mert ennyire szereted, és 
bármit mondhat, csak igaz lehet, 
és a lehetetlen sem lehet, 
és bármit tesz is, az úgy a jó, 
mert áruló belőled nem lehet! 

és az egy igaz szerelem, ha úgy 
gyűlölöd, mint senki mást, és ha kérdi: 
miért? nem érted, csak öleled, és szidod, 
hogy megint ölelhesd, és ölni tudnál 
érte, és ha bántják, neked fáj, és sírsz, ha 
sír, és nevetsz együgyű viccein, és 
számodra egyre szebb, mert neki azok a 
ráncok, azok az őszülő szálak a 
legszebben állnak, és beteg, szenvedő 
testét öleled, megfésülöd, és ágyba 
viszed az ebédet, s ha kell, megeteted, és 
ha kell, azt, igen, azt te kiviszed... 

és a gondok, ha beborítanak, 
csak megkopott, üres szó a szerelem, 
ha már mást szeret, hát elengeded, 
mert tudod, kezét meg nem kötheted, 
úgy szereted, hogy szabadságát 
el nem veheted, és ha te mennél el, 
nyugtod nem leled, 
nem lesz nyugodt perced, csak ő kell, kit 
gondolatban ölelsz, csak vele érzed, 
hogy nem vagy egyedül, 
ha jó, ha rossz fikarc életed... 

igen, ez a szerelem, az igaz, 
mert bármi történik, ő a vigasz, 
és jutalmad megkapod, ha akarod, 
s lehozhatod végre a választott csillagot, 
és a meleg, mit csak vele érezhetsz, 
az a jutalom, mit élvezhetsz, 
és a csók, a test, érintés, 
kéj, szédülés, ez mind a tiéd lehet, 
mert szeret, és te is szereted, 
és szereted, és ő is szeret, 
hát ez a szerelem, az igaz, 
kegyetlen szerelem!