Otthont adsz...

Ellen Niit: Otthont adsz... 


Amint az ajtón benyitok, 
kezemnek otthont adsz a tiédben. 
Befogadod, mint csavargót a házba, 
ott vacok várja, tűzhely, vacsora, 
nincs lárma, nincs tülekedés. 
A lélek felbátorodva 
kioldja átázott cipőjét, 
vizes harisnyáját kötélre dobja, 
aranyfényű teát tesznek elébe, 
illatos málnaízzel, 
vágnak mellé, amennyi jólesik, 
a friss kenyérből. 
Aztán, ha a lélek, felbátorodva 
egy kicsit kutat még a polcon, 
talál ott rejtett örülni valót: 
kis üveg mézet, 
vagy egy pozsgás-piros almát. 
Csak annyi kell, hogy kezemnek 
egy pillanatra 
otthont adj a tiédben.