2015. december 12., szombat

Évszak-tündérek


Paul Fort: Évszak-tündérek 

A négy évszak négy tündére 
énekórát vesz az égbe, 
bodros, nedves, zápor, havas, 
hogy még szebb dalokat hallhass. 

Évelején, most születtek, 
ifjúságuk vígan tombol, 
rózsás nyelvek, trombita orr, 
nagy fekete gyémánt szemek. 

Hajuk gyöngy főkötő alatt, 
lábukon mókusbőr topán, 
sál egyiknek sincs a nyakán, 
csivognak, mint a madarak. 

Tanítójuk az arkangyal, 
bámulja tiszta hangjukat 
dicséri: mennyei kardal, 
hogy még szebben daloljanak. 

Vizsgájukat hogy letették, 
azon nyomban földre szállnak, 
teli velük erdő, hegy, rét, 
mindenütt ők muzsikálnak. 

Az első trillázik:”Fru, fru”, 
a második: „Plik, plok és plak”, 
a harmadik:”Pik, tak, pik, tak”, 
a negyedik:”Du, du, tu, du”. 

Az első szól:”Szép kikelet, 
én az ég kék tüllje leszek, 
csillagfényes éjszakába’ 
a holdfény selyem uszálya.” 

A második: „Nyár, égető, 
amikor izzik a mező, 
és aszály sárgul a rögön, 
én majd füveid öntözöm.” 

A harmadik:”Ősz idején, 
hervadás, gyász, nincs remény, 
szomorú szivű emberek, 
én együtt sírok veletek.” 

A negyedik: Karácsony 
jeges minden, a hó szakad, 
én az ég melegét hozom 
fehér köpenyegem alatt.” 

A négy évszak négy tündére 
mind a maga idejébe’, 
dalával mindent átzengve 
varázsát hinti a földre. 

( Tamkó Sirató Károly fordítása ) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeptember

Berze Tünde: Szeptember Búsan emeli kalapját a nyár, s lassan búcsút int, mint öreg diák, ki elkoptatta már az iskolapadját. Őszi szélben ...