Már tudom

Hirth Éva: Már tudom 


Félemberként éltem az életem, 
nem láttam s hallottam semmit sem! 
Most már tudom, mit ér az életem, mert 
itt vagy velem és fogod a két kezem. 

Már régóta Csipkerózsika álmát aludtam, 
de te jöttél, s felébresztettél a csókoddal. 
Mennyi mindenről lemaradtam. 
Már tudok kacagni, zokogni, 
Most már életben tudok maradni. 

Most már látom a hatalmas lombokat, 
a lombok között táncoló napsugarakat. 
Látom az ég kék színét, 
hallom a madarak énekét. 

Most már látom a nyíló virágokat, 
érzem a bódító illatukat. 
Most már látom, milyen szép a rózsa! 
Mikor a kezedben tartod mosolyogva. 

Hallom a tücsök hegedűjét, a kabóca visító énekét, 
Hallom a lágy zenét, a szívemben a lüktetést. 
Érzem az esőcseppeket, ahogy hűsítik arcomat, 
és a szellő simogatását, ahogy szétfújja hajamat. 

Csodálom, ha a nap felkel, 
a kék eget betölti fényekkel, 
és este, mikor nyugovóra tér, 
olyan sokáig piroslik az ég. 

Reggel, mikor a tükörbe nézek, 
boldog vagyok, mert már 
nem csak egy fél embert látok, 
hiszen már egész ember vagyok.