Szerelmi viszály

Anna de Noailles: Szerelmi viszály 


Eredj, ne lássam itt többé tekinteted, 
Az éjnél távolibb és édesebb szemed sem, 
Arcod, melyet a nap aranyfénnyel szegett - 
Mosolygó és hazug ajkadtól is menekszem. 

Csak menj, ma este hagyd magára vágyamat, 
Mi rajtad izgató gyönyör volt - szenvedés lett. 
Távol meleg, csalárd karodtól, szép, szabad 
Mezőn szunnyadjak el, hol mentaszag becézget. 

S feledve mind a kínt, mi tőled rámszakadt, 
Hunyt szemmel hallgatom, unt ésszel, bölcs szivemmel, 
A fénybe és árnyba vont ezüst bükkök alatt, 
Midőn a lomb között halk szél fuvalma leng el.