Út

Anita Scythe: Út 


Elindultam az úton. 
Kicsit tán egyedül, 
Mint mikor éj csendjébe 
Lágy szellő hegedül. 

És mosolyogtam a napra, 
Csillagos könnyem hullott éjjel, 
Akár maró kínnal vertek, 
Akár elemésztő kéjjel. 

És hiába csapódott hozzám 
Percnyi időkre egy-egy társ, 
Viharos estéken mégis 
Magányt talált a villámlás. 

És hosszú utak után most 
A te mosolyoddal ébredek, 
Erős vállad a támaszom, 
S ha tudlak, én is védelek. 

És látom már végét az útnak, 
S te, ki mellém szegődtél, édesem, 
Hozzám tartozol, mint mához a holnap, 
Mint testhez a szív; lüktetve!