Szuchánszki Aranka: A vihar
Nyárillatú csönd bóklászik a kertben,
tovatűnt a napfény az esti csendben.
A lemenő Nap vérrel írt látomás,
esőt hoz a szél, szűnik a lángolás.
Az égbolt mindent maga alá temet,
leejti a párával telt felhőket.
Langy esőt sír a hársfák sűrű lombja,
a villámfény a Földet beragyogja.
Vihar után párában fürdik a táj,
ifjú szelek futkosnak egymás után.
Feketébe öltözik az éjszaka,
aztán elindul a Nap virradatba.
Még alszik a kövek fájdalmaiban,
s a horizontra emelkedik lassan,
a Tejút egyik ösvényén kóborol,
zuhog a szépség, az éj már haldokol.
Ragyog a nyár, fény veri az ablakot,
füledben imára hívó harangok.
A nyári napsütés izzik hangtalan,
a természet bája leírhatatlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése