Halloween 2022

 

Antal Zita Boglárka: Halloween

Cseppen a vér,

csörren az arany.

Halloweenkor senki sem alszik hosszasan.

Az utcákon szörnyek hada jár-kél.

Szellemek suhannak,

boszorkányok gyerekeket riogatnak,

zombik szinkronban hörögnek,

és a gyerekek csínyeket űznek.

"Csokit, vagy csalunk!"

Kopogtatnak a szörnyjövevények.

Édességgel védhetjük menedékünket.

Miután elmentek, lazíthatunk,

jöhet a zene, a tánc

és az ijesztgetés,

pár óra alatt megvan a horrorház

és a jelmezes megmérettetés.

Az utcákon töklámpások világítanak,

a házakon pókhálók és csontvázak lógnak,

ezen az éjszakán a borzongás a normális,

a jelmezhordás meg ideális.

“When the witches go riding, and black cats are seen, the moon laughs and whispers ’tis near Halloween.”

“Amikor boszorkányok repkednek, fekete macskák futkosnak, a hold nevet és azt suttogja közeledik Halloween”

Őszi reggel

Kereszthúry Árpád: Őszi reggel

Gyöngysoros álmát alussza a nyár

Nedves szürkévé vált az őszi táj

Madár röpte nem látszik a ködben

Hangja elveszik az ürességben

Nem ül a pók hálója közepén

Harmatgyöngyök csillognak szövetén

Könnycseppeket szór szét reggel az ősz

A déli napfény szárítja majd föl

Csalfa langymeleget küld a tájra

Megnyílik sok virág bóbitája

Pár óráig küldi még melegét

Majd aludni tér mert hideg az éj

Ha majd megjön November hidege

Fagyott gyöngysor ül majd dideregve

Tél hírnöke hoz dért a világra

Fagyott könnyet rétre és virágra

Álomba merül most a természet

Pihen míg tart hidege a télnek

De jönni fog majd a szép kikelet

Madárdal szól lágy szellő lengedez

Amikor kislány voltam ...

Amikor kislány voltam, valóban komolyan azt hittem, hogy a fák meg a virágok ugyanolyan lények, mint a madarak, vagy az emberek. Hogy gondolkozni tudnak, és beszélgetni is szoktak egymással. És hallanánk is, hogy mit beszélnek, ha igazán megpróbálnánk. Csak el kéne távolítani a fejünkből minden egyéb hangot, egészen csöndben kéne maradni, és nagyon erősen figyelni. Néha még most is azt hiszem. Csak soha nem tudunk elég csöndben lenni...

Truman Capote

Köd borult...

Darmay Viktor: Köd borult...

Köd borult az őszi tájra,

Búsan hallgat a madárka;

S mely ott virul messze, távol -

Álmodik egy szebb hazáról.

Álmaimban már amott száll,

Tengereknél, délpartoknál,

Hol új tavasz lombja várja,

Új pataknak csörge árja.

Új szerelem, új boldogság,

Hajnal keltén üde rózsák;

Új remények édes álma,

Édes álom dallá válva.

Annyi más és annyi szebb még,

Múlt tavaszról boldog emlék;

Mi tartja hát, hogy ne szálljon?

Hervadó lomb... hideg tájon...

S lám a madár mégse repül,

Száraz ágon hallgatva ül,

Az a kicsiny fészek - vagy mi -,

Azt nem tudja úgy elhagyni.

A világ egy gyönyörű könyv ...

 

Őszi reggel járok...

Petőfi Sándor: Őszi reggel járok...

Őszi reggel járok a szabadban,

De hiába nézek szerteszét;

Sűrü ködnek fátyolában a táj,

A toronynak látni csak hegyét.

A természet elhagyott szentegyház;

Nincsen benne buzgó népe már:

A virágok... s hallgat orgonája,

Hallgat a sok énekesmadár.

A természet néma szentegyháza

Fölzajlik még egyszer az idén

- A tavasznak mintegy viszhangjául -

A szüretnek megjövetelén.

A szüret víg, kellemes mulatság.

Gyakran ekkép sóhajtott szivem:

Be szeretnék én is szüretelni,

Mért nincs nekem is szőlőhegyem?...

Most beérném egyetlen gerezddel,

Egy egész szőlőhegy nem epeszt;

Hej, beérném én veled, leányka,

Te legszebb, legédesebb gerezd!

Jó éjt

Nánási Gyula: Jó éjt

Este lett megint

Aludni tér a város

Hűs levegő lengedez

Az én múzsám is már biztos álmos

Ledobja fáradt testét végre

Nincs már szüksége fényre

Sem hangokra sem másra

Csak egy jó pihentető alvásra

Ezt a pár sort ma a "jó éjt" üzi helyett szánom

Nyugodt pihenésed én most ekképpen kívánom

Néha, egyke éjszakákon

Ács Dániel: Néha, egyke éjszakákon

Néha, egyke éjszakákon

Egyre-egyre csak azt látom,

Nem jut nekem semmi jó:

Nem jut nekem álom.

Néha, egyke éjszakákon

Nem is tudom miért fázom,

Pianínóm halk dallamát

Kinek zongorázom.

Néha, egyke éjszakákon

A Boldogságot várom.

A Boldogságot várom

Néha, egyke éjszakákon.

Október 23 - 2022

 

Vér Anett: Október 23.

Nézzek ki az utcára az ablakon,

S szüntelen a forradalomra gondolok

A magyarok szabadság harcának hívják,

De hány anya siratja mai napig a fiát?

Mégis valahogy mellékes ez a tény,

Hiszen több száz kép őrzi a dicső fényt.

A fényt, mely oly sok embernek reményt adott.

Ha pár napra is, szabad Magyarországot!

S utána újból gyász felhők gyűltek,

A szabad hon, újra álom lett.

Azért, amiért küzdöttek köddé vált.

De a sok halott, fel nem támadhat már.

Látom, nem érted miért volt ez fontos.

Számodra, csak a szenvedés hangsúlyos.

Akkor még valóban a haza volt mindenekelőtt,

Az emberek látták a fényt, az árnyék mögött.

Tehát, kezdem érteni mit is ünneplünk.

Amit bármikor, újra mi is megtehetünk.

Bár én úgy gondolom, a fegyver most már szükségtelen,

Csupán büszkén, őrizni kell a magyar nyelvet!

Bárcsak így gondolkodnának az emberek,

De amit mondasz, fülemnek kellemes.

Most már a szavak, többet érnek mint a fegyverek,

Bárcsak, ’56-ban is így gondolták volna ezt!

Most, hogy elmesélted mindezt nekem,

Büszkén tekintem meg a régi képeket.

Tekints hát te is úgy rájuk, mint hazád dicső múltjára.

Szép Magyarország, remélhetőleg, utolsó forradalmára!

Az őszhöz

John Keats: Az őszhöz

Halk párák s édes ízek évszaka

Jössz s hű híved, a sárga nap örül

És összefogtok s dús fürtök soka

Csügg a szőlőn a nádtetők körül,

Vén alma-ágat áldott súly töret

S zamat tölt minden őszi magvakat,

Dinnye dagad, feszül édes bele

A mogyoróknak s száz bimbó fakad:

Késő virág, minőt a méh szeret,

S már azt hiszi: örök méz-szüret,

Bár nyári sejtje csordultig tele.

Ki nem látott még téged? Kiszököm

S megleslek gyakran csűrök közelén,

Ülsz gondatlan a téres küszöbön

S hajad lágyan leng a cséplés szelén,

Vagy épp aratsz s halk mákillat hatol

Hozzád s elaltat és nem éri már

Sarlód a szomszéd, reszkető kalászt,

Vagy főd, mint fáradt béresé, hajol

Patak tükrére s friss italra vár,

Vagy bor-prés mellett les lassú, sóvár

Szemed, hogy végső cseppig hullni lásd.

Hol a tavasz nótái? mind halott?

Mi gondod rá! van néked is zenéd:

Míg esti felleg sző be halk napot

S a tarlón rózsák színét szűri szét,

A parti fűzfák közt busongva dong

A szúnyograj, mely száll meg szétomol,

Mert kapja-ejti kényén könnyű lég,

Kövér nyáj béget s visszazeng a lomb,

Tücsök cirpel, veres begy is dalol:

Vékonyka fütty a szérűskert alól

S gyűlő fecskék zajától zúg az ég.

(Fordította: Tóth Árpád)

A kert és az asszony

Balázs Béla: A kert és az asszony

Hatalmas ősz van. Behódolt a kert

A fák mezítlen, néma foglyok állnak

Elébe szórván kincseit a nyárnak

Most ítéletre várnak. Vár a kert.

Az erdőn fent még zajlik a csata.

Lélegzetfojtva hallgat lent a kert

S íme a nyárnak futó csapata

Véres zászlót az alkonyégre vert.

Egy asszony áll a kopasz fák között.

Dacosan mint egy elárult vezér

Nézi a pírt a barna hegy fölött.

Gőgöshalványan, mozdulatlanul.

Remeg a kert körötte s egy levél

Félve, puhán könnyes szemére hull.

Kalapomra sárga levél hull, hull...

Pósa Lajos: Kalapomra sárga levél hull, hull...

Kalapomra sárga levél hull, hull,

Én felettem még a fa is busul.

Vén eperfa, hullasd csak a könnyed,

Bánatomat elviselni könnyebb.

Őszi szellő siratja a fákat,

Bucsuztatja a hervadó tájat.

Bejárja a rónaságot sirva -

Mintha az én fájó lelkem sirna!

Vigyázok Rád

 

Millei Lajos: Vigyázok Rád

Kifésülöm az életedből a tegnapok fájdalmát, vigyazok rad

konok-hegyű tűmmel megfoltozom,

vigaszcérnával összevarrom szakadt lélekruhád.

Jövőízű tiszta vízben áztatom napokon át,

hogy elvegye a múltad sókönnyes, megkeserült,

remény-nélküli, dohos szagát.

Majd életféltő két kezemmel kimosom én,

s míg mosolyhabok énekelnek a víz tetején,

a szivárványszínű mosóporom varázslását

már nem szennyezi be kívülről érkező vád,

mert fénylő hitem erejével vigyázok Rád.

Megszáradni napfonatú kötélre rakom,

s míg létem szele óvón csókolja jövődet

a bársonyba bújt esti alkonyon,

én párás szemű vasalóval várom a száradást,

és kigőzölöm életedet. Nem lesz több szakadás.

Kisvirágú szép szirmokkal díszítem ruhád,

és irigykedhet akkor a gonosz külvilág,

mert igaz-élű mosolyra ébred majd a szád,

hisz melletted leszek mindig, s úgy vigyázok Rád.

Szeretem

 

János Árpád: Szeretem

Szeretem, ahogy van, amilyennek látom.

Szeretem, szeretem.

És ha egészen más, mint ahogy szeretném,

Akkor is, akkor is szeretem, szeretem.

Szeretem a szemét, szeretem a száját,

szeretem testének minden porcikáját.

Haragvó, vagy dühös, cinkos mosolygását,

szeretem, szeretem.

Szeretem őt ébren, szeretem ha alszik,

szeretem ha rámnéz és vállamra hajlik.

Szeretem ha gyűlöl, gyűlölöm ha sajnál.

Szeretem ha édes, fáradt csókkal kínál.

Szeretem rejtélyes testét és szerelmét

- és ha van, létezik - odaadó lelkét.

Szeretem ha elmegy, szeretem ha megjön,

szeretve szeretem, gorombán, esdeklőn.

Ő az én életem, szívem dobbanása,

s az, hogy őt szeretem, magam akarása.

És a sors ne adja! S nem lesz többé nekem,

nem mondhatom már, hogy szeretem, szeretem,

vége és nincs tovább!! Addig volt életem!

Októberben van néhány nap, amely majdnem tökéletes

Októberben van néhány nap, amely majdnem tökéletes. Az ég kifeszül a fejünk fölött, tiszta kék, olyan mély és makulátlan, hogy minden megszépül tőle. Az országút mentén vörös, arany, rozsdabarna, bordó és narancsszínben játszanak a fák. Minden szín neonfénnyel ragyog, lüktet a nehéz, aranyló napfényben.

Laurell Kaye Hamilton

A nőben mindig az anyát tiszteljük

 

Őszi vers

Gedeon Ferke: Őszi vers

Hull a levél,Szelíd napfény mosolyog,

Itt van az ősz:

Tudjátok-e, mit hozott?

Sárga körtét, piros almát,

Friss diót,

Csak úgy hinti, csak úgy szórja a sok jót.

Mit hozott még?

Hát a kedves szüretet,

Szülőt, szilvát, meg

Sok hulló levelet.

Szelíd, szép ősz

Jó hogy jöttél,

Szeretünk. Megköszönjük

Amit hoztál, minekünk.

Kopasz fákon,

Ha elmúlik majd a tél -

Újra kihajt,

Újra zöldül a levél.

Őszi szerelem

 

Scheffer János: Őszi szerelem

Két sárguló virág hideg őszi napban,

Egymás felé fordul párás pirkadatban.

Testük összefonódik a bágyadt fényben,

Boldogon élnek az őszi napsütésben.

Két kicsi levél a föld felé hullva,

Belekap a szél és táncot járnak újra.

Egyszer még szállnak , násztáncukat járva

Mielőtt lehullnak fagyos pusztaságba.

Két ázott madár egy ágon összebújva,

Melegítik egymást fel-felborzolódva.

Bár a nyár már elmúlt, vadságának vége,

Feldereng egy őszi szerelem reménye....

Ez már az ősz

 

Zelk Zoltán: Ez már az ősz

Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök

dalt próbál szegény, a füvek között.

Szakad a húr, szétfoszlik a vonó –

nem nótaszó ez már, de búcsúszó.

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.

Közeleg a rozsdaszínű áradat.

Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött –

elnémul a rigó, el a tücsök.

Mily korán jő, mily korán tör felénk –

hogy kortyolnánk még a nyár melegét!

Be üres is volt idén a pohár,

be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!

S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák

az őszi ég keserű sugarát.

Hiába isszák, nem ad már erőt,

csügged az ág, sárgára vált a zöld.

Csügged az ág, ejti leveleit. –

Ó, ha az ember is a bűneit

így hullatná! S lomb nélkül, meztelen,

de állhatnék telemben bűntelen!

Nem az a féltékenység a legnagyobb

Nem az a féltékenység a legnagyobb, amit nő egy másik nő iránt érez, hanem az, amit a feleség a barátokkal szemben érez, akik szabadságot, egyéni függetlenséget, átbeszélgetett éjszakákat, őszi tüzeket, boros és bortalan mámort, egyszóval mindazt jelentik, amely csak nagyon ritka házasságba fér bele, nagyon bölcs vagy nagyon buta asszonyok mellett.

Fekete István

Üzen az Ősz

 

Aranyosi Ervin: Üzen az Ősz

Üzen az Ősz: – Nyugodj le végre!

Minek a lázas rohanás?

Ülj le egy padra, nézz fel az égre,

érintsen meg bűvös varázs.

Ne rohanj el az élet mellett,

engedd a szépet hatni rád.

Akik megállnak, szépre lelnek,

azokkal megáll a világ.

Mikor lassulsz lecsendesülve,

a lelked is életre kel.

Nem erőlködsz nekifeszülve,

a lét értelmét éred el!

Hagyod, hogy vigyen áramlása,

s eljuttat céljaid felé.

Segít a szíved dobbanása,

s vágyad az utat meglelé.

Nem is kell megkeresni módját,

csak csendben, várni, hogy legyen.

Nem kell “harccal legyőzni Tróját”,

s átmászni minden gond-hegyen.

Nem kell balgán sikerre törni,

harcban legyőzni másokat.

Elég egy székben hátradőlni,

s teremni hagyni álmokat.

Szebbet teremthetsz szeretettel,

lélekből kapva az erőt.

Szebb világot alkot az ember,

békéset, s tisztán élhetőt.

Nem hajt tatár, anyagi érdek,

szíved csak szépre éhezik.

Érzéseid vonzzák a szépet,

amely úgyis megérkezik.

Engedj el végre minden görcsöt,

s hagyd, hogy a csónakod vigyen.

A pillanat, ha lazán töltöd,

úrrá lesz minden irigyen.

Álmodj nagyot, álmodj merészet,

s figyeld, a gondolat teremt!

Valóra váltja az egészet,

neked adva a végtelent.

Üzen az Ősz: – Nyugodj le végre!

Engedd csak szállni az időt!

Ülj le egy padra, nézz fel az égre,

figyeld a vágyad, s hagyd hatni őt!

Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik ...

„Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás, csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.”

Hamvas Béla

Van egy mágnes a szívedbe

Van egy mágnes a szívedbe, amely vonzza az igaz barátokat. Ez a mágnes az önzetlenség és amikor megtanulsz másoknak élni, akkor neked fognak élni.

Paramahansa Yogananda

Őszi napsugár

Dvorák Etela: Őszi napsugár

Arcomon

sajgó táncot jár

az őszi napsugár.

Megremegek.

Nem simogat;

érintése fáj.

Levelek közt

rám talál,

szempillámon

ringatózva megpihen,

hajamba aranybarna

leveleket rejt.

Nyakamon felejtett illatod

az utolsó pillangót

felém csalogatja,

vállamon bujkáló árnyékod

beragyogja,

s az első csillagok

szenvedélyes sóhajával

szitakötők szárnyán

elszökik a nyár...

Kora őszi napsütés

Bolgárfalvi Z Károly: Kora őszi napsütés

Kora őszi napsütés matat

Egy magasságban a házakkal

Lassan megfordul, hátat mutat

Mit sem törődve az árnyakkal

Mögötte, mint kiskutya fut

A csintalan, hideg, buja szél

Felissza mohón az árnyfoltokat

Ez dolga, bármit is beszél

A nap örömmámorban úszik

Ringatja fényét a messzeség

Végig a tengerpart mellett játszik

Hisz az este oly messze még

Terek és árkádok jelzik lopva

Nyüzsög, csoszog az embernép

Kopott ablakok mögött szunnyadnak

Álmuk még eredendően szép

Ha rájuk vetem óvó tekintetem

Nem tudok róluk úgy beszélni

Hogy elfogultság ne érződnék

Rajtam, s ne tudnék még remélni

Bár vannak, kik siralomvölgyről

Mint jövőről, örömmel beszélnek

S ős-öreg, piszkos falak között

Gyér hangon fagyhalált remélnek

Mögöttem a messzeségben

Az idő dúdolja dallamát

Térdig járva a feledésben

Többször ismétli önmagát

Bokraink közt

Szergej Jeszenyin: Bokraink közt

Bokraink közt már az ősz barangol,

kóró lett a fényes laboda.

Zizegő, szép zabkéve-hajadról

nem álmodom többé már soha.

Arcod haván bogyók bíbor vére -

szép voltál, te kedves, illanó!

Szelíd, mint az alkony puha fénye,

s fehéren sugárzó, mint a hó.

Szemed magvai kihulltak régen,

neved, a törékeny, messze szállt.

Gyűrött sálam őrzi már csak híven

fehér kezed hársméz-illatát.

Amikor a háztetőn a hajnal

macskamódra, lustán lépeget,

emlegetnek tűnődő szavakkal

vízimanók, dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad:

álom voltál, elhaló zene.

De tudom - aki formálta vállad,

fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,

kóró lett a fényes laboda.

Zizegő, szép zabkéve-hajadról

nem álmodom többé már soha.

(Rab Zsuzsa)

Mikor az őszi napsütés simítja arcod

Czeglédyné B. Mária: Mikor az őszi napsütés simítja arcod

Mint festő keveri színeit a palettán,

a természet úgy játszik festői szépségével.

A zöldet felváltja az aranyló sárga és vörös,

majd barnába vált, s elhaló leveleit ejtve,

zörgő avar mutatja a pillanatok varázsát.

A Nap langyos sugarai simítják arcod,

élvezve a vénasszonyok nyarát.

A hegy tetejéről a völgybe tekintve

tekergő szőlősorok kígyóznak,

színes tőkéjükön aranyló szőlőfürtök

hordókba kívánkoznak, hogy téli estéken

nedűjükkel szomjukat olthassák az emberek.

Jó éjszakát!

"Angyalka szállt az éjszaka mellém, 

S megsúgta utamon ő kísér.

Hitet adott, álmokat és bátorságot,

Rózsaszín kezében egy arcot, egy jó barátot.

Elvitte lelkemet egy titkos útra,

Megmutatta, milyen kegyetlen az emberek háborúja.

Megtanított látni...mindenben a szépet,

Ezt adnám most ajándék néked.

Erőt adtál elviselni a nehézséget,

Bátorítást, szép szavakat, reménységet.

Emberré, teljessé, csak mások által válunk,

Ha fontosabb a mienknél az ő álmuk.

Csendesen, szerényen hallgatom a zenét,

S elküldöm neked szívem minden szeretetét.

Azt hittem a szeretet, a jóság...csak álom,

De rájöttem, nekünk kell szétszórni a világon."

Jó éjszakát kedves Barátom.

Jön az ősz

 

Októberi rózsák

Sík Sándor: Októberi rózsák

Piroslanak az októberi rózsák,

Széltől, madártól zsongnak a fakó fák,

A szökőkút csorog, akár a jóság.

Bennem is, bennem is, félénk dallamok

Borzolgatják a lomha őszi prózát.

Elálldogálok egy árvácska-ágynál.

Mondd, árva szívem, merre, mire vágynál?

Mi az a dallam, ami benned vájkál?

Messze van, messze van, minden messze van,

Az is ami volt, az is amit várnál.

Nézel az égre? Az a piros felleg

Immár csak emlék: nap-vissza-lehellet!

Ülj meg a békés szomorúfűz mellett.

Békesség, békesség, békés öregek

Bölcsek mosolya, immáron az illet.

Pereg a levél és pereg az óra.

Jön a november, a dér meg a bóra.

Jobb lesz, gondolj a decemberi hóra.

Neked is, neked is, holnap, úgy lehet,

Neked is fúvatnak takarodóra.

Hadd fúvassanak! Tudom, az is szép lesz!

Érett sziromnak lelengeni édes.

De míg bennem a dal fecskéje fészkes,

Hadd szálljon, – hadd fájjon: a tearózsát

Idesimítom ajkam melegéhez.

Október

Csokonai Vitéz Mihály: Október

Már hát elérkezett a víg október is,

Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.

Itt van a víg szüret, s mustos kádja körűl

A szüretelőknek víg tábora örűl.

Melybe hordogatja a megért szőllőket,

Víg tánccal s lármával nyomja benne őket.

Kellemes zúgással omlanak cseppjeik,

Jó kedvvel biztatnak zavaros leveik.

A sajtó örvendő lármával csikorog,

Oldalán a piros nektár zúgva csorog.

A lucskos parasztok szurtos képpel járnak,

Néki, nékimennek a tele sajtárnak.

Az ideit szűrik, isszák a tavalyit,

Jövő esztendőre tartják majd a mait.

Az újnak örűlnek, s ótól kurjongatnak,

Mert markokba teljes kulacsot forgatnak.

Tántorgó lábokkal és reszkető kézzel

Mégis sok hordókat tőltnek meg mustmézzel.

S míg a zúgó léhón lefelé foly a must,

Azalatt a hordó mellet isznak víg tust.

Haragszik a gyermek Bakhus a hordóba,

Míg egy részét ki nem szedik a lopóba.

Mérgébe tajtékját túrja a szájára,

Kiüti fenekét s elfut utóljára.

Rips, raps, a szőllők már puszta támasz megett

Gyászolnak, hajdani díszek mind oda lett.

Sok mustos kólika, sok hasrágás, salva

Venia, a tőkék mellé van plántálva.

Kapj az átalaghoz, ne szégyenld, barátom,

Ne szégyenld; ládd, én is a számat nem tátom.

Gyönyörű munka ez, ha szinte lucskos is,

Örömmel nyúl ehhez a paszamántos is.

Még must korába is a bor víggá tészen,

S minden reátartást a szívből elvészen.

Hátha még férfikort érhet a hordóba,

S mint királyi székbe, kiszáll a kancsóba?

Mely édesen pezseg! már előre látom,

Mely vígakká tészen ő akkor, barátom! -

Idvez légy, Liéus, jóltévő istenség!

Tetőled szívünkből fut a kedvetlenség,

Te a barátságot s örömöt érleled:

Légy jó! ím, kezet fog az ember teveled.