SzKirián: Március
Lassanként felébred a nap,
kiveti végre szürke ágya,
éled és új erőre kap,
megint melengetés a vágya.
Sóhajtva nyújtóznak a fák,
a tavasz a szirmokról beszél,
már viszi árkon-bokron át
és szétszórja illatát a szél.
Trillázik ezer csöpp torok
megrészegülten napok óta,
madárszívükből tör elő,
lüktet, zsibong az örömóda.
Rügyek teremnek hirtelen,
fűszálak, bogarak, virágok -
mintha megszánná valaki
s megsimogatná a világot...
...Hogy én mit érzek, már tudod.
Szeretlek, amióta élek.
Nekem te vagy a március -
de bármi volnál: szeretnélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése