Aranyeső

Kocsis Antal: Aranyeső

Koromsötét csendes éjen

Alszik a fél világ mélyen.

Része vagyok, én is alszom,

Testemhez idomul vackom.

Ritkán környékeznek álmok,

Bár lehet, most álmot látok.

Lehet, csak üres képeket,

Feledendőt, ha ébredek.

Éj éj után szerepjátszom.

Álombéli bolyongásom

Ma jó, ha félútig tartott,

Mert valami felriasztott.

Egy apró jel talpra rántott,

Már az ablak előtt állok.

Bámulok az éjszakába

Bágyadtan, de nem hiába.

Nem látszanak most csillagok,

A holdfény is máshol ragyog.

Fajsúlyos, tömény sötétség,

Nyugalmas félelmetesség.

Az égbolt most felszikrázik,

Azt hiszem, szemem káprázik.

Aranysárga felhő fénye

Keveredik a sötétbe`.

Kiszakad az aranyfelhő,

Elered az aranyeső.

Izzó fehér aranycseppek

Már ablakomon peregnek.

Mire az égbolt megnyugszik,

Már minden sárgában úszik.

Tetőtől talpig aranyban.

Én meg állok az ablakban.

Aztán megszűnik a varázs,

Kihuny a pazar fényhatás.

A sötét újra arcot ölt,

A fényt mind elnyeli a föld.

Ismét az ablakban reggel,

Szemezek a fellegekkel.

Másképp szikrázik az égbolt,

De volt egy éj, mely enyém volt.