Somlyó György: Alszik
Alszik. Válláról lecsúszott a paplan,
a redők váltva el- és felfedik idomait,
süllyed s emelkedik, mint a tenger,
megcsillanva a napban.
Mint a tenger, rengő és mozdulatlan,
s míg szűri az élet csöpp neszeit,
most örök dolgokkal érintkezik
valahol az elmerült öntudatban.
Alszik. Fényes, nyugodt bolygó az ágy egén,
s ki tudja, hány rotációban kering
az álom égi-holdi földi vonzása közt
fel nem kutathatón?
Teste lüktető titkával kitölti
a mindenségnek egy pillanatát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése