Nem a nyár és nem a tavasz

Tihanyi Tóth Kinga: Nem a nyár és nem a tavasz

Nem a nyár

és nem a tavasz a lényeg,

nem a szavak a szépek,

de a napsütés, a fények,

a padon ülő párok,

az érzés,

hogy nincsenek határok.

Mikor a szigeten

nem az égnek meredt

roppant ágak várnak,

mikor a levelek

újból táncra vágynak,

amikor nem sapkában, sálban...

a bőrt simítja lágyan

fentről az égből

a forró tenyerű.

Nem a szó a lényeg,

de az ízek, a derű,

a test, ami fut,

s közben ott vagyok, a Nappal

várjuk a Holdat,

az őrségváltót,

aki alkonyt húz az égre,

s dereng már, hogy ami van,

miért van s mi végre.

Nem a nyár

és nem a tavasz a fontos,

ez így nem pontos,

de a táj,

ami madaraktól hangos,

hogy heversz a zöldben,

s a föld melegít,

s amikor reggel indulsz,

nem kell már csizma,

s ujjaid éri a friss levegő,

és viseled az ékszert, mert

nem tépi le a garbó, a kucsma,

s az összes kávézó nyitva,

és zene száll,

s az Andrássyn az ablakok

tárva, s a Deákon

a zenész muzsikál,

húzza, hogy élni öröm,

hogy élni muszáj!

Nem a nyár, nem a szó a lényeg!

De az ablakban könyöklő népek,

a kapualjban ölelő párok,

a bringázó srácok,

hogy nevetni és ölelni szabad,

s az érzés, hogy te Vagy,

a gondolat, hogy élsz,

hogy bármit lehet tenni,

hogy jó embernek lenni,

a napsütés, a fények,

az izzó vágyak, álmok.

Hogy tudod,

hogy nincsenek határok.