2021. március 31., szerda

Hallgasd meg, hogy mit mond a szíved

Hallgasd meg, hogy mit mond a szíved. Vannak olyan vágyaink, amiket belénk injekcióztak. Amiket más akart, hogy mi vágyjunk. Sok olyan vágyunk volt, amire valaki azt mondta, nem jók, és száműztük őket valahova messzire. A szívünk pontosan tudja, hogy mit akarunk, és mit nem akarunk. Ha az egysejtű organizmusok tudják, mit akarnak, akkor te is tudod!


Feldmár András

2021. március 30., kedd

Eljön

Árvai Attila: Eljön


Eljön majd a napja, hogy mindenről mesélnél
Múló életedről mindent elregélnél...
Közeleg az óra, hogy sokat elárulnál...
S talán majd engem is, boldogan hallgatnál...

Közel már a napja, hogy két szemedbe nézek
Csendben eléd állok, és napestig mesélek
Talán az a pár perc, megváltoztat mindent
Elillan a bánat, s boldoggá tesz minket...

Eljön majd az idő, hogy nem gyötör a kétség
Mert mindent elmesélhetsz, felszáll a sötétség
Hosszú éveidnek fájó szenvedését...
A boldogság mámorát, örömkönnyed ízét...

Közel van már a nap, hogy vakon bízhatsz bennem
Hogy eléd egy mesében letegyem életem
Mert olykor úgy mesélnénk, kalandos sorsunkról
Örömről, bánatról, tenger fájdalomról...

Elérkezik a perc, mikor majd teljesül
Hogy örömöddel pihensz, szívedben legbelül
Közel már az óra, hogy mindent elmondj nekem
Rátalálj sorsodra, s hogy megismerd életem...

2021. március 29., hétfő

Itt van a tavasz!




Vári Andrea: Itt van a tavasz!

 
Boldogsággal a szívemben ébredtem reggel.
Csodáltam a napot, ahogy felkelt.
Szikrázó fényével beragyogja az eget.
Sugaraival melengeti lelkemet.

Madarak dala száll fel az egekig.
Zöldben pompázik minden odakint.
Ébred a természet, gyönyörű virágok,
zöldellő rét közepén ott állok.

Beleszippantok még a levegőbe,
közben egy harmatcsepp hull a fejemre.
Elmosolyodva letörlöm csendben,
itt van a tavasz, megjött végre.



2021. március 28., vasárnap

Dalol a fülemüle



Hodosi Imréné: Dalol a fülemüle


Ülök éppen a padon
parknak fák sorában.
Tűnődöm... mindennapok
csodákkal kínálnak.
Most is fülemnek oly szép
dalos fülemülét
rejtelemmel hallani,
okít pár kicsinykét.

Biztatgató a hangja,
hím madár énekel.
Kikelt négy kis fióka,
s őket nevelni kell!!!
Szól a dal, alig szűnik,
így agyuk megjegyzi
a sejtelmes dallamot,
s életre neveli.

Mert e strófák tanítják
párt keresni őket,
aztán a fészekrakás
énekkel jobban megy.
Bölcs kismadár felfogja,
majd később okítja
az új kis csemetéknek
szívből szóló hanggal.

Nagyon fontos dalolni
hím fülemüléknek,
másképp csak rikoltozni
tudnak szegény lelkek.
Úgy nehéz párválasztás...
rájuk bús magány vár,
hozzájuk a sors konok...
örök vágyakozás.

Énekel hűségesen
a kis fiókáknak
a papafülemüle...
anya élelmet ad,
és száll a dal lombok közt,
kicsiknek mily öröm!
Megérlelve bennük így
küzdő életösztönt.

2021. március 27., szombat

Újra tavasz van



Pék Rozália: Újra tavasz van


Újra boldog vagyok!
Mert elmúltak a hideg napok.
Éled a természet újra.
Tavasz lesz újra.
Nem hat rá semmi emberi hisztéria.
Nem áll meg a Föld forgása.
Ebbe nem szólhat bele a gárda.
Leállhatnak a gyárak.
Becsukhatnak színházak,
a kávézók és a utazási irodák.
Éhezhetnek az emberek.
De a természet attól még újra éled.
Lőhetnek fel milliárdnyi szatellitet,
ha meghalnak az emberek,
vajon majd kiket figyelnek?
Aki megmarad?
Jó lesz neki!
Mert már nem kell neki gondolkodni!
A mesterséges intelligencia, majd kigondolja
mi lesz jó neki.
De most még csak örülök
hogy vagyok,
Mert szép a rét,
a kék ég,
Éjjel a csillagok,
még mind nekem ragyognak.
A tavaszi szél csak nekem mesél,
azt mondja ne félj!
Lesz még sok nyár és tél!
Mert lehet még boldog a sok ember,
csak érezzen a szívével,
lásson a lelki szemeivel.
Örüljön minden reggel,
mert a nap megint neki ragyog,
az erdő a tenger, a folyó, a patak,
a hegyek a sok tavak.
Mert még mindig miénk a forrás az élet,
csak hagyják békén az embereket,
hogy meg tudják keresni a kenyerüket.
Rémisztgetések helyett
terjesszenek szeretetet
Amíg ember él a Földön
minden emberi fejben
az igazság most ott dörömböl.

2021. március 26., péntek

Nem a nyár és nem a tavasz

Tihanyi Tóth Kinga: Nem a nyár és nem a tavasz


Nem a nyár
és nem a tavasz a lényeg,
nem a szavak a szépek,
de a napsütés, a fények,
a padon ülő párok,
az érzés,
hogy nincsenek határok.
Mikor a szigeten
nem az égnek meredt
roppant ágak várnak,
mikor a levelek
újból táncra vágynak,
amikor nem sapkában, sálban...
a bőrt simítja lágyan
fentről az égből
a forró tenyerű.
Nem a szó a lényeg,
de az ízek, a derű,
a test, ami fut,
s közben ott vagyok, a Nappal
várjuk a Holdat,
az őrségváltót,
aki alkonyt húz az égre,
s dereng már, hogy ami van,
miért van s mi végre.
Nem a nyár
és nem a tavasz a fontos,
ez így nem pontos,
de a táj,
ami madaraktól hangos,
hogy heversz a zöldben,
s a föld melegít,
s amikor reggel indulsz,
nem kell már csizma,
s ujjaid éri a friss levegő,
és viseled az ékszert, mert
nem tépi le a garbó, a kucsma,
s az összes kávézó nyitva,
és zene száll,
s az Andrássyn az ablakok
tárva, s a Deákon
a zenész muzsikál,
húzza, hogy élni öröm,
hogy élni muszáj!
Nem a nyár, nem a szó a lényeg!
De az ablakban könyöklő népek,
a kapualjban ölelő párok,
a bringázó srácok,
hogy nevetni és ölelni szabad,
s az érzés, hogy te Vagy,
a gondolat, hogy élsz,
hogy bármit lehet tenni,
hogy jó embernek lenni,
a napsütés, a fények,
az izzó vágyak, álmok.
Hogy tudod,
hogy nincsenek határok.

2021. március 25., csütörtök

Tündérfok

 


Reményik Sándor: Tündérfok


Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma.

Az életednek van egy titkos csúcsa
Köröskörül őserdő, ősbozót -
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten előre ment, a csúcson vár be -
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -

De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.

2021. március 24., szerda

A kezed

 


Szeitz János - A kezed


A kezed, a te kezed
A szemed, a te szemed
A szíved, a te szíved
Hasonlítani máshoz:
Szépet a széphez felesleges.
Számomra így tökéletes.

Így él bennem, és vetíti
Lehunyt szemem selymére így:
A kezed, mint a kezed,
A szemed, mint a szemed,
Szíved, mint a te szíved,
Éltetőn ő lüktet véremben.

2021. március 23., kedd

Lelkek szeretkezése

Starlit: Lelkek szeretkezése


Megismertelek, megszerettelek.
Többször kicsiny csendben éltünk,
de az sem volt rossz minékünk.
Tudtam és éreztem, megnyertelek.

Mivel? Magam sem tudom, csak élveztem.
Sosem kérdeztem, boldogan élhettem.
Kezed-nyújtottad felém, s én ébredtem.
Lelkünk érintkezett, ölelkezve szeretkezett.

Ez a múlt és ez a jelen,
Elválni sosem akar egyik sem.
Tudják Ők jól - az a másik felem -...
Lakat alatt őrzik az emlékeket.

A szeretkező lelkek összeillenek,
Bensőségük kockázatos, mégis vállalják,
és tudják, egymást sohasem csalhatják.
De nem is akarják, így illeszkednek.

Ölelik egymást, el nem eresztik,
Biztonságban érezve töltik a perceket.
Együtt szövik az édes terveket.
Az idilli létet így megteremtik.

Boldogan suttognak felejthetetlen szavakat,
melyek bevésődnek egy szeretkezés alatt.
Hosszú ölelések, mélybe fúródó érintések,
lelkem lelkedet kérve-kéri, érintsétek!

 

2021. március 22., hétfő

Egy nap véletlenül megismertelek

Egy nap véletlenül megismertelek


Egy nap véletlenül megismertelek,
s azóta szívem azt suttogja: szeretlek!
Egy perc alatt teljesen elvarázsoltál,
a lelkemre boldogságot szórtál.

Nem ígértél nagy szavakat, csak megfogtad a kezem,
mélyen és csendesen nézted két könnyes szemem.
Ezek nem a fájdalom sós cseppjei,
hanem egy új szerelem reményei.

A felhőkbe repült a lelkem, boldogságot érzek,
újra megjelentek szívemben a csodás színek.
Neked köszönhetem, hogy ismét vannak álmaim,
s újra átérzem rég elmúlt vágyaim.

2021. március 21., vasárnap

Szerelem az éjszakában

Szerelem az éjszakában


Az éj sötétje alatt nézem szép szemed,
A szívem oly régen csak téged szeret,
Csillagok is ránk ragyognak,
Kezed fogom, megcsókollak, s átkarollak

Boldogság veled az élet,
Szeress engem, míg élek
A szerelmünk meseszép, de olykor pislákol
Vágytól felhevült testem csak érted lángol

Az esti szél fújdogál, simítja végig testünk
Ma éjjel egymást kell szenvedélyesen szeretnünk
Jön egy felhő, beborul a csillagos égbolt, sötét minden
Te vigyázol rám, egyetlen drága kincsem

A felhő elvonul, az eső cseppek felszáradnak
Újra feltűnnek a csillagok, s felcsendül a szerelem dala
A nap fel kell lassan, s mi összebújva ébredünk
Nincs más dolgunk egymást, kell hűen szeretnünk.

2021. március 20., szombat

Inkább semmim se legyen...

Inkább semmim se legyen...


Inkább semmim se legyen, de te legyél,
csak te legyél énnekem.
Bűneimben is maradj velem, mint vádlevél,
életfogytig legyél, a bírság az életem.

Inkább semmim se legyen, s esőben,
viharban ázzak érted el.
De szorítsd a lelkem, szívem, s kezem erősen,
míg én is szívedbe érve érlek el.

Inkább semmim se legyen, csak szeress,
szeress ahogy téged én szeretlek.
Szemeddel mosolyogj, lelkeddel nevess,
s vezess világodba, hol boldoggá tehetlek.

Inkább semmim se legyen, csak szívem,
mi még dobog, érted tegye.
Viszonzottan, szerelemmel híven,
s a magány feledett özvegye.

Mert ha szeretsz ahogy vagyok, s így maradnál velem,
én úgy veled lennék boldog, mert veled megvan mindenem.

2021. március 18., csütörtök

A női lélek...

Kerner Mariann: A női lélek...


Ha megkérdeznék éntőlem,
Mi a legértékesebb a nőben,
Nem szép arcát válaszolnám,
Nem tulajdonságait sorolnám.

Mert ragyoghat kívül az a máz,
Belül nyílik, mitől lénye csodás.
Apró szívében virágzik a liliom,
Lelkének ragyogásából a szirom.

S mindaz, ami idekint szépség,
Belül kell, hogy megteremjék.
Gyönyörű virága ő az életnek,
Otthont ad fakadó rügyeknek.

2021. március 17., szerda

Fűzfa hajlik...




Kormányos Sándor: Fűzfa hajlik...


Fűzfa hajlik
víztükörre,
selymes fényű
barkaág,
hosszú szoknya
fűzfa éke,
lebben rajta
száz virág.
Fodra ringat
kényeskedve
lágyan rezgő
új csodát,
s víztükörben
fűzfa nézi
gyönyörködve
önmagát



2021. március 16., kedd

Aranyeső - arany eső


Halász István: Aranyeső - arany eső


Aranyeső - arany eső,
aranyfénnyel tör elő.
A vázánkban aranylik,
aranysárga színben fénylik.

Aranyeső aranysárga.
Belefénylik a világba.
Aranyszínt visz a percekbe,
amíg nézem gyönyörködve.

Aranyam van aranyeső alakjában
nem a bankban, hanem itt bent a szobában.
A szépségek bőséges aranypénze
néz velem szemben, mintha integetne.

Lágy intését megértem.
Vele telik meg a szívem.
Aranyeső - arany eső.
Szívemnek nagyon kedves Ő.

2021. március 15., hétfő

Március 15 - 2021


Tobai Rózsa: Március 15-e


Március 15-e Nemzetünk nagy napja,
E napot a történelem tiszteletben tartja.
Ezen a szép napon minden ember készül,
Kitűzi a kokárdát mellére, díszül.

A márciusi ifjak életüket adták,
Cserébe utódaik a szebb jövőt kapták.
Nekik köszöni egész népünk, nemzetünk,
Ők a Márciusi Ifjak, kiket nagyra becsülünk.

Legyünk büszkék rájuk, a Hős Magyarokra,
Emlékezzünk vissza e dicső napokra.
Hála és dicsőség az elesett hősöknek,
Némán hajtsunk fejet a bátor nemzedéknek.

Életüket adták a szabadságharcért cserébe,
Beírták nevüket a nemzetünk történetébe.
Szeretet és béke tartson minket össze,
A Magyarok Istene áldjon meg örökre.



2021. március 14., vasárnap

Mint mikor a tenger sima tükörébe egy követ dobunk

Mint mikor a tenger sima tükörébe egy követ dobunk, a kő csakkamar leszáll a tenger fenekére, rég annak iszapjában nyugoszik; de a hullámkarika, melyet sima tükörén előidézett, fölötte soká, talán örökre folytatja útját; folytonosan nagyobb köröket képezve, felkölti a nyugvó hullámokat, majd az útjába eső sziklába ütközve, zengő hangokat ébreszt. Igy vagyunk a szellemi hatással: az egyén elveszett, de az általa előidézett szellemi hatás sirja fölött kisebb-nagyobb körökben folytatja útját. Az erényes családatya rég a föld mélyében pihen, de tanítása, példája él gyermekeiben, él a késő unokákban. A költő hamvai rég a szelek játékai lettek, de a dal, mely kebelében fogamzott, még soká visszazeng az élők szivében. A hős, ki hazája védelmében esett el, rég hallgat, de tettei hangosan beszélnek, uj meg uj tettekre ébresztik a késő nemzedéket. A tudósnak, ki az emberiség érdekében virasztott éji mécsese mellett, még sirját sem tudják, hol van: de az eszmék, melyeket meggyújtott, világitó tornyokká váltak az emberiség viharos óczeánján.

Mentovich Ferenc

2021. március 13., szombat

A szerénység nem minden!

Horváth M. Zsuzsanna: A szerénység nem minden!


A szerénység nem minden, jónak is kell lenni,
senkinek nem ártani a helyes úton menni!
Néha eltévedsz, megbántasz barátot,
nem szégyen azt mondani: bocsánat!

Kezem nyújtom, segítek, ha kell,
szomorúság bánat, hagyjanak el!
A jó Istent kérjed legyen mindig veled,
a hited átsegít minden nehéz percen.

Becsületed ne sározza be bűn a harag,
szereteted szórd, őszinte ember maradj!
Szívedben gyűlölet soha ne legyen, ha
bántanak,akkor is bocsáss meg, szeress!

Hidd el jobb, szerényen élni, a gondot elűzni,
mindenkinek szeretetet adni, soha nem kérni!
Őszinte barát kezet nyújt segít, nem bánt téged,
ha rátalálsz becsüld meg, hisz életed egyszer éled!

2021. március 12., péntek

A gazdagoknak el kell rejteniük a pénzüket

A gazdagoknak el kell rejteniük a pénzüket, ha igaz barátokat szeretnének - ez egy ismert tény. Ami kevésbé köztudott, az az, hogy a műveltségedet, a tudásodat is el kell rejtened. Az emberek csak akkor lehetnek igazán barátok, ha nem fölényeskednek egymással, és nem igyekeznek szellemileg felülkerekedni a másikon.

Nassim Nicholas Taleb

2021. március 11., csütörtök

Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát

Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát – talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben.

Maybe there aren’t any such things as good friends or bad friends – maybe there are just friends, people who stand by you when you’re hurt and who help you feel not so lonely. Maybe they’re always worth being scared for, and hoping for, and living for. Maybe worth dying for too, if that’s what has to be. No good friends. No bad friends. Only people you want, need to be with; people who build their houses in your heart.

Stephen Edwin King

2021. március 10., szerda

Szeretni annyi mint szenvedni

Szeretni annyi mint szenvedni. Ha nem akarunk szenvedni, nem szabad szeretni. De akkor attól szenvedünk, hogy nem szeretünk. Tehát: szeretni annyi mint szenvedni, nem szeretni annyi mint szenvedni, szenvedni annyi mint szenvedni. Boldognak lenni annyi mint szeretni, tehát boldognak lenni annyi mint szenvedni, de a szenvedés boldogtalanná tesz, vagyis a boldogtalansághoz szeretni kell, vagy szeretni kell szenvedni, vagy szenvedni a túl sok boldogságtól.

Woody Allen

2021. március 9., kedd

Ha szeretsz egy virágot, akkor ne tépd le

Ha szeretsz egy virágot, akkor ne tépd le. Mert, ha letéped, elpusztul, és többé már nem az lesz, amit szerettél. Tehát, ha szeretsz egy virágot, hagyd élni. A szeretet nem a birtoklásról szól. A szeretet a megbecsülésről szól.

If you love a flower, don’t pick it up. Because if you pick it up it dies and it ceases to be what you love. So if you love a flower, let it be. Love is not about possession. Love is about appreciation.


Osho

2021. március 8., hétfő

Nőnapi köszöntő

 



Kéri János: Nőnapi köszöntő

Tavasz hajnalán
Róluk emlékezünk,
A nőkről, kiknek
Életünk köszönhetjük.

Ki mindent
Megtesz értünk, a nő,
Dajkál, ápol,
És felnevel ő.

Hálánk szálljon
Lányra, anyára,
Ki a családot
Összetartja.

Szépséges nők,
Jó asszonyok,
Kívánunk boldog,
Víg nőnapot. 






2021. március 6., szombat

Néhány sündisznó roppant fázik egy téli éjszakán

Néhány sündisznó roppant fázik egy téli éjszakán. Összebújnak hát, hogy egymást melegítve védekezzenek a hideg ellen. De mennél jobban összebújnak, annál jobban érzik egymás tüskéit, annál jobban szúrnak. Próbálnak hát távolodni. Csakhogy akkor ismét dideregnek. Valahogy így van ez az emberrel is. Ha eltávolodik társaitól, minden kihűl körülötte, rideg lesz az élete. Ha közelít hozzájuk, némely szúrást, esetleg akaratlan tüskét el kell viselnie. De még mindig jobb szeretteink tüskés kedvét eltűrni, mint belefagyni az egyedüllétbe. Elvégre nekünk is vannak tüskéink, amelyeket a hozzánk ragaszkodók kénytelenek eltűrni. S ha él bennünk megértés, szeretet, e tüskepárbaj sosem okoz veszélyes sérüléseket.

Kun Erzsébet

2021. március 5., péntek

Nő vagyok



Király Eszter: Nő vagyok


Számomra a kapcsolatunk
addig él, ameddig női
kisugárzásom rá ragyog
és megrészegíti őt.
Ameddig meglepem,
megnevettetem, rám
csodálkozik, és megilletődik.
Ameddig nem áll be a közöny
csendje kettőnk között,
ameddig megvallatom,
és megnyitom őt.
Ameddig érzéseket váltok ki benne,
és vakon megbízik mindenben,
amit felé nyújtok, nincs
gyanakvás benne, nincs félelem.

2021. március 4., csütörtök

Hajnal pírja cirógat, madártrilla, virágillat hívogat ...




Hajnal pírja cirógat, madártrilla, virágillat hívogat. Avar alól kandikál, bólogat az ibolya, krókusz, a hóvirág. Léleksimogató látvány, harmatcseppes színvilág. Fehér fátyol virágszirom, vékony száron bimbót hozó. Mosolyogva néz a tájra, a tavaszt színez a tájra.

Horváth M. Zsuzsanna

2021. március 2., kedd

Hóvirágok, ibolyák


Zelk Zoltán: Hóvirágok, ibolyák


"Jó reggelt, Nap, ég, hegyek,
aludtunk egy éven át.."
Így köszönnek a kibújó
hóvirágok, ibolyák.

"Jó reggelt, szél, fellegek,
jó reggelt, te szép világ!"
Bólogat a kék ibolya,
nevetgél a hóvirág.

"Jó reggelt, fa, kis bogár,
mikor hajt rügyet az ág?
Mikor lesz az ágon levél,
levelek közt száz virág?"

"Jó reggelt, virágszedők,
Örül, aki minket lát..."
Jő a tavasz, hirdetik a
Hóvirágok, ibolyák



Szeptember

Berze Tünde: Szeptember Búsan emeli kalapját a nyár, s lassan búcsút int, mint öreg diák, ki elkoptatta már az iskolapadját. Őszi szélben ...