Őszi elmélkedés
Sóhajt az erdő, zöld
kalapját tarkára cseréli,
s mire ezt is megszokná,
jön a tél és elviszi.
Bezár minden élet,
aludni tér a természet.
Vastag levéltakaró alatt
új remények szövődnek.
Reccsenő, roppanó faágak,
a jég zord kezével aprítja,
s ami a télben elporlad,
az lesz friss föld a tavasznak.
Természet igazsága örök,
minden gyengét eltöröl.
Szép élete csak annak lesz,
ki nem veszít sosem hitéből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése