Éva Hirth: Még élsz!
Mire a fáradt öregkort megéred,
már semmi örömöt nem érzel.
A lábaid, mint az ólom nehezednek,
a szemeid előtt, árnyékok lebegnek.
A kezed mikor már úgy remeg,
nem mersz megfogni semmit, mert elejted.
Mikor a hangod akadozik, és zihálsz,
sokáig pihensz ki egy kis sétát.
Mikor a szádból kiesik egy kis falat,
a víz is karcolja a torkodat,
ülsz a kis széken, és kérdezed,
érdemes -e így élned?
Mikor saját gyermekeidnek,
semmit nem mesélsz, mert
attól félsz, hogy úgy sem értenék.
Talán, ha örülni tudnál az esőnek,
a szomszédnak, s a gyerekeknek.
Talán, ha még érdekelne, hogy a kutya ugat,
milyen szépen énekelnek a madarak.
Talán, ha kicsit mások szavára figyelnél,
jó lenne, hisz nem haltál meg még!
Nem mindenki rossz csak azt hiszed,
sok ember jó, és téged szeret.
Le kéne vetkőznöd a rossz érzéseket,
és hinned kéne!
Hiába öregedtél meg, a családod félt,
és ugyanúgy szeret.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése