Élő Lilla: Levette ködfátylát...
Levetve ködfátylát a világ,
s az ősz napsugara járta át.
Egy nyugodt szombat délután.
A macskaköveken néha
egy-egy halk koppanás,
Ugrándozó gyermek, nevetés, kacagás.
A vadgalamb még mindig dúdol,
Pedig hány év eltelt már...
S a dallam nem változott,
Érted, ha figyelsz reá.
Levette ködfátylát a világ,
Hogy láthassuk gyönyörű arcát.
Üldögélve a nap melengető fényében,
Vagy tenni, mit tenni kell,
Szeretetben, egyetértésben,
Nézni a másik szemébe, tisztán egyszerűen.
Levette ködfátylát a világ,
Hogy elhiggyük, vannak még csodák.
Hiszen ha látva látsz és értesz,
S hiszed, a kicsi is változtat,
Ne kérdezz,
"Tégy, tedd, amit kell",
Mit szíved kér, amiért úgy ver.
Hogy a szeretet ne legyen elcsépelt,
Levette ködfátylát a világ,
hogy láthassuk egymást,
hogy süthessen ránk a napsugár,
hogy elhihessük, vannak még csodák,
hogy lelkünk erőre kapjon,
s alkossunk, tovább kicsit vagy akár nagyot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése