Apró gyermekkoromban,
a Mikulást nagyon vártam.
Cipőimet fényesre tisztítva,
kitettem a szoba ablakba.
Izgatottan vártam az estét,
Apám mondott pár mesét.
De, a kedves mesék helyett,
a Mikulás jobban érdekelt.
Néha, lábujjhegyen járva,
osontam be a szobába.
Vajon járt-e már itt?
És milyen ajándékot hozott.
Engem, akkor csak ez
foglalkoztatott.
Az üres cipőimet látva,
sírva mentem a konyhába.
Apám vigasztalt, ne sírj,
hozzád is jön, csak késik.
Öreg már, lassan jár,
az út is csúszik.
S, valóban eljött:
cipőim tele minden jóval,
és egy picike virgáccsal.
Én boldogan szaladtam
Apától, Anyáig.
Látjátok! - itt volt,
a Mikulás járt itt!
Veress Miklós: Mese a Mikulásról
Veress Miklós: Mese a Mikulásról
Hókastélyban jéglakás:
Ott lakik a Mikulás.
Szél a szánja - mégse fázik,
Úgy röpül egy messzi házig.
Csengője a hópehely.
Szánkójának énekelj,
Mintha dallal idehúznád,
S tedd ki ablakba a csizmád.
Ne lesd meg a Mikulást,
Rajta varázs a palást:
Leshetsz reggelig magadban,
Mert ha eljön, láthatatlan.
Hogyha tudnád, hol lakik,
S odaérnél hajnalig,
Jutnál mesebeli tájra -
Elolvadna palotája.
Megriadna és tova -
Röpítené fagylova,
A helyén meg, idenézz csak,
Sírdogálna ezer jégcsap.
Ne lesd meg a Mikulást,
Hadd suhogjon a palást,
Jöjjön, jöjjön láthatatlan
Éjszakában és havakban.
Táncolj, örülj, énekelj,
Mint kerengő hópehely.
Csengőjüket fenyők rázzák,
Telis-teli cipőd, csizmád.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése