Ary Mayer: Álom
Mint falon a tájkép, olyan az arcod.
Monoton nyugalom, nem látszik a harcod.
A lelkedben zajong, dübörög a tenger,
Te pedig meglepődsz, mennyit bír egy ember.
Ha mindig azt hiszed, nincs tovább, vége van,
Ők ott kint azt hiszik, belsődben béke van!
Bennszorul üvöltés: ELÉG VOLT, NEM BÍROM!
S belül egyre éget, mardos a fájdalom.
Külsőd nyugodt, rendes, napra nap így szalad,
Az életed csendes fonala nem szakad.
Titkos vágyak kínja emészti lelkedet,
Hogy szerelem hídja sötétből átvezet,
Egy csodás ligetnek napfényes, mély ölén
Való lesz az álom, rád vár a drága lény,
Kezét a kezedbe simítva úgy teszed,
Hogy többé nem tépi fájdalom lelkedet.
Egyszerű férfi ő, nem csodás királyfi,
Így talán lesz erőd lépteit kivárni.
Hozzád fut, átkarol könnyeit törölve,
Szeme csak téged lát, itt marad örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése