A legnagyobb kincs

Olesiák Hajnalka: A legnagyobb kincs

Szeretet egy nagy kincs.

Ennél szebb érzés nincs,

Mi szíveket betölti,

Embereket összeköti.

Családokat, barátokat

És minden embertársakat

Egymás mellé odaállít,

Ez az érzés nem csak ámít.

Sokan, sajnos, nem találják

Ezt az érzést, bár akarják,

De rossz helyen keresik,

Ott, hol őket nem szeretik.

Azonban csak egy helyen

Található meg ilyen

Igaz, erős szeretet,

Ami összeköt minket.

Jézusnál van, ó, ez a kincs,

És így máshol bizony ám nincs,

Ezt hát tőle kell elkérnünk,

Ki boldogan adja nékünk.

Bizony, meg lehet ismerni,

Aztán könnyű benne bízni

És csakis jó Őt követni,

Tőle bármit lehet kérni.

Tanulni a szeretetet

Csakis Istentől lehet,

Hisz Ő minden embert szeret,

Mozgat értünk minden követ.

Így hát, aki megismeri,

Szeretetét érezheti,

Ebből megtanulhatja,

Aztán tovább kéne adja.

Ez az érzés csak magában

Nem élhető meg magányban.

Muszáj megosztani mással,

Hogy békében éljünk egymással.

Ki megkapta már e kincset,

Másokra is úgy tekinthet,

Mint ahogy vértestvérére,

Így törekedhet békére.

Így kell szeretni mindenkit,

Nem lehet kihagyni senkit,

Hisz mindenki vágyik erre

Az igazi szeretetre.

Ilyen nagy kincs a szeretet,

Mi összeköt minden embert,

Ennél szebb ajándék nincsen,

Túlmegy bármely földi kincsen.

Nem munka öli meg az embereket ...

Sziklaszilárd barátság

Szilágyi Viktória: Sziklaszilárd barátság

Oly sok embert rejt a szívem,

Akikért harcolnék hűen.

Oly sok ember nyúlna felém,

De nekik nincsen remény.

Fáj, fáj, hogy csak egy vagyok,

Így osztódni nem tudok.

Nem marad semmi hát,

Csak a sziklaszilárd barátság,

Mely erős mint a szikla.

Nincs aki földbe tiporja.

A szikla is örökké áll,

Ilyen ez a szilárd barátság,

Jöjjön tél, fagy vagy orkán,

Nem dönti le a sziklát.

Ilyen az én lelkem is,

Mely rajtad mindig segít!

Bár néha megtörök,

De mint a szikla nem török!

Ne félj míg engem látsz,

Mert megmarad a barátság,

Mely míg élek szilárdan áll!

Nézz és láss

Tóth Anett: Nézz és láss

Ha szíved gondoktól terhelt, 

ha segítségre szorulsz, 

s nem segítenek... 

Nézz és láss meg engem, 

én segítek, ha akarod, 

mert... 

Ha a világból semmit sem értesz, 

hogy mikor, miért kegyetlen s kegyes, 

s nem tudod elmondani kinek... 

Nézz és láss meg engem, 

én meghallgatom, 

mert... 

Ha fáj az élet, 

s erőt vesz rajtad a félelem, 

ne félj, az megöli lényed... 

Nézz, láss és érezz, 

én biztonságot adok, 

mert... 

Ha úgy érzed, nem szeretnek, 

ha egyedül vagy, 

nem vesznek észre... 

Nézz és láss meg engem! 

Igaz barátod vagyok, 

mert... én szeretlek!

Mondd, érzed-e?

Balázs Danó Tímea: Mondd, érzed-e?

Mondd, érzed-e hogy süvít

köztünk a bársony szél?

Illata egyre teltebb…

Ereje száz múltat idéz.

Mondd, érzed - e, hogy a semmiből

holnap a minden ébred?

Nincs Ti és nincs már Én,

mióta lelkem ölelhet Téged.

Mondd, érzed-e, hogy érintés

nem kell az angyal-léthez?

S mégis, egy holnaptól,

az az ölelés érintés lesz…

Titkaink

Pákozdi Sarolta /Mamuszka/: Titkaink

Emlékeink kriptájában

pihennek titkaink.

A kripta falára

aranybetűkkel írjuk fel

boldog perceink.

Vétkeink csontváza

jeltelenül vacog,

rejtegetni való, titok.

Kínzó emlékek átka ez,

senkinek el nem mondhatod,

súlyos teherként hordozod.

Rémálmod kísértete lesz,

lélekölő napod, kereszt.

Szeretnéd megosztani terhedet,

de nem mered, mert visszaüt neked.

Szelektív adomány a feledés,

bűnös titkod, akár a kés,

vérző sebeket rejt és

kétségbe ejt.

Az örömökre emlékezni jó,

az nem titok, mert megosztható.

A sötét titkokra borítsunk fátylat,

lelki kriptánkra ültessünk virágot!

Ássuk mélyre a titkokat,

idő porlassza el a csontokat!

Orgonavirágos tavasz éjszakákon

Orgonavirágos tavasz éjszakákon

Orgonavirágos tavasz éjszakákon te jutsz az eszembe,

Elbolyong a lelkem az utcákon végig, a múltat keresve.

Könnyes szemmel nézek a csillagos égre,

Panaszkodom titkon, már senkit se várok,

Miért hazudtatok szerelemről nékem, orgonavirágok?

Orgonavirágok, hogyha hinni tudnék egyszer, utoljára.

Újra nékem nyílna minden szép tavasznak illatos virága.

Éjjel-nappal mindig szívdobogva várnám,

Hogy még visszatérnek a gyönyörű álmok...

Akkor hazudjatok szerelemről nékem, orgonavirágok.

A szeretet

Vadvirágcsokor

Mátyás Ferenc: Vadvirágcsokor

A vadvirág megterem

úton, mezőn, réteken,

hegyek közt már, aki járt

érezhette illatát,

annyi szín, szag, forma vonz,

ha házadból kiosonsz -

járd be a szabad vadont,

hogy mivel vár, megtudod.

Hóvirág

Hagymaházából kibújva néz miránk,

fehér csokrát mutatva a hóvirág,

levelére, mintha hat lepke szállna,

korán fürdik fürtje a napsugárba,

hajolj hozzá, bemutatkozik máris

szép latin nevén: Galanthus nivalis.

Gólyahír

Jön a gólya, végre tavasz van,

béka retteg a mocsarakban,

tócsás gyepen még a hó virít,

s látod már a sárga gólyahírt,

beborítja a rétet, mezőt,

Galtha palustris - jegyezd meg őt!

Kankalin

Kurta tőn látod meg a kankalint,

mosolyából már meleg tavasz int,

hosszú száron virágzik pompázva,

öltözete haragos kénsárga,

méhek röpdösnek fel szirmairól,

latinul: Primula elatior.

Libapimpó

Ezüstös levélszárnyon lebegve

aranysárgán nevet a szemedbe

a libapimpó, nem tart a hőtől,

vidám kedvvel nyílik a mezőkön,

tudós nevét gágogja a liba,

szagos Potentilla anserina.

Kökörcsin

Karcsú termetével a kökörcsint

gusztálhatod, jelzi az örök csínt,

tündököl csipkés lila ruhában

a tavaszi rét nagy udvarában,

s ne csak népi nevén nevezd már, hisz

ismered: Pulsatilla vulgaris.

Zsálya

Mint az ég, azúrkék szép virága,

neve parasztosan hangzik: zsálya,

napimádó pogány, sok mézet ád,

ha megtetszik, kösd csokorba , ne szánd,

nyári virág, vázádban legyen dísz,

úri neve: Salvia prantensis.

Bojtorján

Bíborvörös ruhában s száz úton jár,

szellős szárnyán, ha kinyíl a bojtorján,

árkon-bokron át szalad a veszélybe,

állat szőrén, füvek hátán lesz vége -

bogáncs lehetett ő tán valamikor,

latin nevén úgy hívják: Lappa minor.

Pipacs

Mintha gyűrött párnádról ébrednél,

olyan a pártája a pipacsnak,

árokparton, búzában nevetgél,

s vérpirosan hull le, ha aratnak -

illata bódít, elaltat,

kelyhe, magja méreggel van tele:

Papaver rhoeas a latin neve.

Kikerics

Őszidőben nyílik a kikerics,

ha csokorba szeded, szappant keríts,

rózsaszín virága, szára mérgez,

otthonodban egy-két szál elég lesz -

szirma esőben, este nem virul,

Colchicum autumnale latinul.

Levendula

Kék színű virága kellemet ád,

könyvekbe is zárják jó illatát,

anyánk, ha szagolja, szíve dobban,

csöpp bokrát megleled a vadonban -

úgy él, mint az ibolya, szerényen:

Lavandula vera latin néven.

Van egy érzés a világon ...

Az a virág, amely a szívből nyílik

Az a virág, amely a szívből nyílik, 

nem hervad el soha,

ahogy a szeretet sem pusztul el,

ha a lélek az otthona.

Hiszen a szeretet nem más,

mint lélekből sarjadt virág,

láthatatlan, és mégis érzed,

rejtélyes illatát.

Láthatatlan! Csak akkor látni,

ha a szemed mosolyog,

s felragyognak szirmai közt 

a csillagharmatok

(Zsigmondi Zsolt)

Tudod egy napon majd ....

Megértő szeretet

Aranyosi Ervin: Megértő szeretet

Kicsi szíved dobogása

zene a fülemnek.

Szemeid tűzlobogása,

vajon mit üzenhet?

Ahogy nézem, kedves lényed,

látom a világot.

Küldött nekem a Teremtőm,

egy kedves barátot.

Igyekszem hát kedves lenni,

napod szebbé tenni.

Tanítgatlak elfogadni,

őszintén szeretni.

Félelmeid tovaszállnak,

végre hiszel bennem.

A szívem is táncra perdül,

– s komolyan kell vennem…

A dal szárnyára veszlek

Heinrich Heine: A dal szárnyára veszlek

A dal szárnyára veszlek,

s elviszlek, kedvesem,

a Gangesz-parton a legszebb

ligetbe röpülsz velem.

Ott szelíd holdsugárban

virágzó kert susog.

Rád, nővérükre várnak

a lenge lótuszok.

Ibolyák enyelegnek halkan,

fenn csillag gyúl magosan.

Mese csordul a rózsák ajkán,

rejtelmesen, illatosan.

A gazellák rád függesztve

szemüket, néznek komolyan,

és hallod, amint messze

morajlik a szent folyam.

Leheverünk a gyepre,

hol pálmák árnya ring,

s álmodjuk mindörökre

szerelmes álmaink.

/ Ford: Lator László /

Egy tulipánthoz

Csokonai Vitéz Mihály: Egy tulipánthoz 

A hatalmas szerelemnek

Megemésztő tüze bánt:

Te vagy orvosa sebemnek,

Gyönyörű kis tulipánt! 

Szemeid szép ragyogása

Lobogó hajnali tűz;

Ajakid harmatozása

Sok ezer gondot elűz. 

Teljesítsd angyali szókkal

Szeretőd amire kért:

Ezer ambrózia csókkal

Fizetek csókjaidért.

Mesélő tavaszlány

Kun Magdolna: Mesélő tavaszlány

Tavasz van Nagymama, sugárzó szép tavasz,

újra visszaszálltak kertünkbe a fecskék,

s azok a törékeny csontú énekesmadarak,

akik széllelbélelt fészküket újjáépítették.

Virágruhát öltött a kert, a fák, a pázsit,

a rögökbe zárt ősi föld, mit őszi orkán tépett,

s az a túlélésre képtelen vén cseresznyefánk is,

mibe a száguldó idő könnyrovátkát vésett.

Az utca sem változott s a régi szomszédok sem,

még ma is ugyanolyan szeretettel nézik,

hogy váltanak álomszínt tulipánod szirmai,

s hogy hajlanak utánad egészen az égig. 

Tudom, visszavágyod minden gondolatom,

miket neked meséltem kötényedbe bújva,

s azt a boldog percet is, mikor papírhajón vittelek

a kék hegyekkel ütköző tengereken túlra.

Ma már nem ülhetek melléd kezedet megfogva,

és nem hajthatom öledbe gonddal teli fejem,

de a szívverésem Mama az olyan messze hallik,

hogy visszhangot lel benned minden egyes ütem.

Mert szakíthat a távolság mérföldekre tőled,

semmi nem veheti el kettőnktől e mesét,

hisz ha szoros kötelékkel őrzi meg a lelkünk,

azt sem az ég, sem a föld nem választja szét.

Szavak

Juhász Gyula: Szavak

Szavak, csodálatos szavak,

Békítenek, lázítanak.

Eldöntenek egy életet.

Följárnak, mint a kísértetek.

Szárnyalnak, mint a gondolat.

Görnyedve hordnak gondokat.

Világokat jelentenek.

Meghaltál, ha már nincsenek.

Dalolnak és dadognak ők.

Gügyögnek, mint a szeretők.

Ölnek és feltámasztanak.

Szavak, csodálatos szavak.

Péntek van, és tizenhárom!

Aranyosi Ervin: Péntek van, és tizenhárom!

Péntek van, és tizenhárom!

A szerencsém alig várom,

hogy egy vagyon rám találjon,

s mind-mind a javamra váljon!

Tizenhárom van, és péntek!

Akik négy levelűt téptek

lóheréből, nagyot léptek,

mert szerencsés létbe értek.

Ez a nap, a vonzás napja!

Aki hiszi, meg is kapja,

– álmainak van alapja –

kinccsel telik a kalapja!

Persze vannak megint mások,

akik félők, s babonások,

– ezek persze rossz szokások –

félelmükre akad száz ok!

De jobb inkább jóra várni,

jólét áramában állni,

szeretettől jobbá válni,

szerencsére rátalálni.

Péntek van, és tizenhárom!

Én e naptól a jót várom!

A szívemet nagyra tárom,

így jobbítom a világom!

Fogócska

Kormányos Sándor: Fogócska

Elpirul a gondolat 

ha néha felvetődik, 

de nem történt még semmi más 

csak vágyunk kergetőzik. 

Néhány szótlan pillanat 

míg két szem összevillan, 

s eltűnődő félelem 

mely gyorsan messze illan. 

Ábrándokat sző a vágy, 

és kínoz egyre jobban, 

fáj a szív, ha meggyötörten 

s zaklatottan dobban. 

Titkos bűnként hordozzuk 

a vágyat, és a terhet, 

hogy magunkénak valljuk ezt 

a csóktalan szerelmet.

Azok kik szeretnek..

Aranyosi Ervin: Azok, kik szeretnek ...

 

Azok, kik szeretnek, a szívüket adják,

és a másik szívét örömmel fogadják.

Lassan úgy is érzik, szívük együtt dobban,

s ha kell kimutatják, nem tartják titokban.

S vannak persze azok, kik szeretni félnek,

bár életük hosszú, kevesebbet élnek.

Ne félj hát sohasem a szív fájdalmától,

mert ez az örömtől könnyen elhatárol.

Tanítsd meg a szíved őszintén szeretni!

keresd meg, kivel tud boldogabbá lenni!

Kölcsönös bizalom, a szeretet alapja,

boldog, aki adja, s aki elfogadja.

Mert, aki nem bízik, ki a szívét félti,

a szeretet titkát nem tudja, nem érti.

Nem használja szívét, magának megtartja,

s övé lesz a magány kies tengerpartja.

Ott fog szíve végül darabokra hullni.

Engedd szép szívedet végre boldogulni!

Mert a szeretet szép, s oly egyszerű dolog:

két szív akkor boldog, mikor együtt dobog...

Álomodni

A nő

Dugasz István: A nő

Hallom szívem, hogy dobog 

Mikor arcod mosolyog. 

Néma az egész világ 

Olyan vagy, mint egy virág. 

Általad szép a világ, 

Szívem tégedet imád. 

Nélküled nem lehetnék 

Nem volna az ég se kék. 

Te vagy az a teremtmény 

Kivel az élet élmény. 

Áldott vagy te drága nő, 

Szívemben vágy érted nő. 

Te vagy álmom, világom 

A legszebbik virágom. 

Mit mondjak még rólad én, 

Legszebb vagy e földtekén.

Mennék eléd

Áprily Lajos: Mennék eléd

Mennék eléd, mert itt vagy már közel.

A déli oldalon leselkedel.

Gyökerek hallják könnyű léptedet,

átküldesz egy-egy halk leheletet,

mely szűzies még és illattalan,

de sejtető, jó langyossága van.

Csak arcom érzi még, nem sejti más,

varázs van benne, keltető varázs.

Ahol jársz, néma éberség fogad,

keresed a rügyes sombokrokat,

hogy langyosságoddal rájuk lehelj

s kipattanjon a sárga kis kehely.

Feljössz az élre, melyet hó erez,

íj válladon, a hátadon tegez,

benne az arany nyílakat hozod,

melyekkel a telet megnyilazod.

Mennék eléd, s mint fényváró anyám,

még utoljára elkiáltanám

nevedet, melyből napfény sugaraz:

Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!

Tavasz megint…

Aranyosi Ervin: Tavasz megint…

Néha kinyitja ablakát a nap.

és nagy vidáman köszönget reánk,

majd tovább lép egy felhőcske mögé,

s köddé fakul az árnyék glóriánk.

A hangulatunk így ingadozik.

Nevetni támad néha-néha kedvünk,

de elborong, ha árny borítja el,

ha sírni kell, ha néha fáj a lelkünk.

De fel a fejjel, itt már a tavasz,

a nap megérint langy meleg kezével.

A szív is olvad, nincs már több panasz.

s egy dalt dobog, mely felér egy zenével.

A tavasz illata

Pék Rozália: A tavasz illata

A tavasz illata, az ígéret maga,

hogy a várakozás nem volt hiába,

mert a tavasz most visszahozza,

mit a tél elvitt, ideje, hogy visszaadja.

Mert megérkezett a fény,

mert erre várt sok élőlény,

mert nincs már hideg, 

mert megérkezett a meleg.

Mert itt a kikelet, és ébred a természet.

Mert újra illatos, és tarka virágos, a kert, a rét,

mert csicsereg, csivitel, minden madár,

mert a kéményen, és villanykarón kelepel a gólyapár.

Mert sárgarigó trilláz a fán,

mert pacsirta dalol, a magasban,

mert gerlice keresi a párját, s búg hangosan.

mert csodás esti nótát fúj a feketerigó lelkesen.

Mert a tavasz illata, üde és csábító,

mert semmihez sem hasonlítható,

mert pontosan meg sem fogalmazható,

mert csak egyszerűen boldogságot hoz a lelkekbe.

Meg szeretetet, és szerelmet a szívekbe.

Mert a tavasz magával hozza,

a boldogság néhány havát,

a tavasz mézédes illatát.

Elég!

Nyiraty Gábor: Elég!

Olykor eltűnődöm azon, mi is az élet,

úgy élünk sokan, mint a programozott gépek,

felkelünk, dolgozunk és a napnak már vége,

és kezdődik előröl minden ébredéssel

a rohanás, a stressz, a mókuskerék,

mikor mondjuk ki végre egyszer: ELÉG!

Lassan sétál el életünk mellettünk,

apró örömöket már észre sem veszünk,

családok hullnak szét, ahogy felemészt

a mindig, mindenkinek megfelelés,

és ha belehalsz is, akkor is kevés.

Tudom, hogy a pénz mozgatja eme romlott világot,

de a valódi értékeket neked kell kiásnod,

és az idő fogytán, egyre kevesebb,

de talán még nem késő, hogy megtegyed.

Öleld át azt, akit szeretsz,

hallgasd, figyeld, mit mond neked,

sétálj a szabadban,

fürödj a patakban,

érezd, hogy szabad vagy!