Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha szerelem ez, minő, miféle?
Ha jó, miért van oly halálos éle?
Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?
Miért sírok-rívok, önként ha égek?
S ha kénytelen, mit ér a könnyek éje?
Élő halálnak kéjes szenvedése,
miért ölelsz, ha én egyet nem értek?
S ha egyetértek: nincs ok fájdalomra.
Mély tengeren, kormánytalan bolyongok
egy gyönge bárkán, összevissza szélben.
Tudásom oly kevés, a bűnöm oly sok,
hogy nem tudom magam se, jó mi volna;
fázom hő nyárban, s égek puszta télben.
Te legyél mellettem a felkelő napfény
Több legyél nékem a földi kincsnél
Szeress mindig, hogy kerüljön a bánat,
Hát jöjj és karjaimba zárlak
Nélküled a lelkem rideg és fénytelen
Csillagfényű ragyogásod kell nekem
Álmodom tovább álmaimat egyedül
S várom, hogy egyszer, majd veled beteljesül
Petrarca
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése