Kereslek

Szolomájerné Varga Krisztina: Kereslek

Kereslek téged az illanó szélben,

Kereslek a fűszálak méregzöld selymében,

Kereslek ott, hol nem járt még ember,

Hol kincseket rejt a háborgó tenger.

Kereslek apró kis korallok díszében,

Kutatlak csillagok szikrázó fényében.

Keresem az utat, hol téged föllelhetlek,

Hisz tudod, mert érzem, hogy oly nagyon szeretlek.

Kereslek a világ minden halk zajában,

Madarak trillázó, szomorú dalában.

Zúgó vízesések fehérlő habjában,

Patakok csobogó, csillámló sodrában...

Szirmok hajnali harmatában fölébrednél,

Méhkasok aranyló mézével eltelnél...

Vágynám pillantani tünékeny nyomaid,

Mutassák nekem, utad épp merre vitt.

Kereslek... végig a meredek partokon,

Bekukkantok sorban a bezárt ablakokon.

Erdők hűvösében, avar illatában,

Mezei virágok tarka pompájában.

Néznélek tavaknak csillogó tükrében,

Bűbájos pillangók szivárvány színében.

Komor éjszakáknak suttogó mélye hív,

S míg nem vagy velem, keblemben zokog a szív!

Sóvárgok szédülni veled a semmibe,

Az idő megdermedne, karom úgy ölelne!

Csókjaim borzolnák örvénnyé a lelked,

Fényedben fürödnék, elvesznék benned!

S most nélküled, úgy érzem, én semmi vagyok,

Aprócska könnycsepp, mely bús szemekben ragyog.

Hiába az ábránd, hogy egyszer elfeledlek,

Az élet labirintusában hát tovább kereslek...

S kerestelek minden lázas ölelésben,

A végzetnek viharos, fojtó kötelében.

Lestem reménykedőn, vajon vársz-e reám

Egymagad üldögélve a Hold udvarán?

Elmúlt a nyár, s az ősz új szimfóniát harsogott,

Szemembe a bánat gyöngyház-könnyeket lopott.

Még megpihentem utoljára a parki fák alatt,

S ott, a szívemben elrejtve, végül megtaláltalak...