A cicám tudja…

Aranyosi Ervin: A cicám tudja…

Milyen apró dolog, vagyis annak látszik,

amikor a cicám az ölembe mászik.

Hozzám dörgölődzik, keresi a szépet,

mert a cicám tudja, miről szól az élet!

Szeretetet koldul, traktorként dorombol,

közös játékunk ez már kicsi koromtól…

Bundájába túrok, s élvezi a drága,

kinyílik szívében a szeretet virága.

Hosszan elnyújtózik, simogatom, s hagyja.

Ez közös napjaink csodás, nagy kalandja.

Mert a kapcsolatunk bizalomra épül,

s hiszi, hogy nem élhet szeretetem nélkül.

Falevelek a földön

Simon István: Falevelek a földön

Megrázza magát, nézd, a sok fa,

hullik le a száraz levél,

s mint távoli, arany vitorla,

úgy lebeg, ha fújja a szél.

Pirosan ellepi a földet,

vastag, fekete sárra hullt.

S tőle lett már színpompás szőnyeg

fasorok oldalán az út.

Szántáson magányos diófa,

alatta kerek tócsa vér.

S a deret rózsaszínné oldja

a hulló, száguldó levél.

Kopog az ősz arany esője,

kalapom tetején pereg.

Úszik a folyón is előre

a levél, a kivénhedett.

Rázza magát, nézem, a sok fa,

mintha akarva ejtené

öregségét, hogy rőt vitorla

vigye az enyészet felé.

De ág-karjukat égre tartják -

mint naphoz esdeklő kezek,

kérnek vissza már, fiatalság,

tavasz, virágzás, tégedet.

Közeleg a tél

Purzsás Attila: Közeleg a tél

Deres ágak közt metsző szél tekergőz,

Elsárgult levelet könnyezik az ősz.

Bús reggelek jeges ölelése vár,

Megfagyott rügyekbe némult a nyár.

Kopár faágon elárvult zöld levél,

Közeleg már a tél, ő mégis remél.

Tán a nyárról álmodozik még kicsit,

De jön egy szellő, s elfújja álmait.

Felölti ezüstszín fátylát az erdő,

Keserédes szőlőszem lett az idő.

November könnyezi rád hűs harmatát,

Varjú hangján sírja el nagy bánatát.

Borongós ősz kerget borongós vágyat,

Csípős szél tépázza a csupasz fákat.

Borongós szívemnek te vagy a remény -

Érzem, már jön a tél: a hideg, kemény.

Bújj hát hozzám, Kedves! - ölelésem vár;

Gondoljunk arra, hogy mily szép volt a nyár.

Álmodjunk együtt egy csodás új tavaszt,

s forró csókoddal zárd be most ajkamat.

Advent – első gyertya

Aranyosi Ervin: Advent – első gyertya

Advent első vasárnapján

felgyullad egy gyertya fénye.

Melegítse át szívedet,

legyen fénylő eredménye.

Kezdődik a csodavárás,

ahogy egykor Jézust várták:

szeretettel, bizalommal,

a tűz lángját körül állták.

A megváltó tiszta fényt hoz,

szeretetet, ami éltet.

Felemel a puszta földről,

Isten fiává fogad téged.

Szeretettel tárd ki lelked,

öleld át a nagyvilágot,

kívánd azt, hogy minden ember

itt a Földön, legyen áldott!

Törő Zsóka: Égi küldött 

Megnyílott az ég bársonya, 

fényárban egy égi csoda, 

angyal szállt le a mennyekből, 

szárnya fehér hópehelyből. 

Arany színű haja lebben 

csillagoknál fényesebben, 

égszín selyem a ruhája, 

ezüst békét hint a tájra. 

Angyal ő, az ég küldötte, 

ajándékot hoz a földre, 

könnyű lépte tovalibben, 

örömöt hagy minden szívben. 

Érezzük a lelki békét, 

csodáljuk éteri lényét. 

Szeretetét adja néked, 

meleg ölelését érzed. 

Ha a szíved kitakarod, 

ajándékát befogadod, 

boldogság kíséri fényét, 

megleled újra a békét. 

Legyen a karácsony végre 

minden ember menedéke ! 

Költözzön szívünkbe derű, 

legyen az ünnep gyönyörű ! 

Nehéz okosan szeretni...

Halász Judit: Nehéz okosan szeretni... 

Egy kis virág is okozhat nagy zavart 

Néhány ostoba szó szörnyű bajt 

Valami elszorul legbelül 

És úgy szorít, hogy az ember menekül 

Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell 

Amit a másik örömmel elvisel 

Nehéz szeretni okosan, józanul 

Szeretni sajnos senki nem tanul 

Távol tart egy félénk mozdulat 

S a vallomáshoz nincsenek szavak 

Valahogy mindig rosszkor érkezünk 

S néha magunk elől is menekülünk 

Nehéz úgy szeretni, ahogyan jó 

Ahogy az örömmel elfogadható 

Nehéz szeretni okosan, józanul 

Szeretni sajnos senki nem tanul 

A közeledés is félreérthető 

A hazugság is lehet megnyerő 

Néha túl érzékenyek vagyunk 

Máskor meg a büszkeség a bajunk 

Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell 

Amit a másik örömmel elvisel 

Nehéz szeretni okosan, józanul 

Szeretni sajnos senki nem tanul....

Szeress

Zsigmondi Zsolt: Szeress

Ne csak akkor szeress, mikor szívem Nálad hagyom

Ne csak akkor szeress, mikor lelkedet akarom

Szeress akkor is, ha épp semmit sem adok

Szeress akkor is, ha magányos vagyok.

Ne csak akkor szeress, ha forrón szeretünk

Ne csak akkor szeress, mikor együtt nevetünk

Szeress akkor is, ha kicsordul könnyem

Szeress akkor is, ha romba dől minden.

Ne csak akkor szeress, ha vágyaim nagyok

Ne csak akkor szeress, ha bátor vagyok

Szeress akkor is, ha valamitől félek

Szeress örökké, én "csak" erre kérlek.

Ne csak akkor szeress, ha ölellek Téged

Ne csak akkor szeress, ha szavaim szépek

Szeress akkor is, ha távol vagyok

Szeress akkor is, ha majd meghalok.

Az élet nem masnival jön

Láthatatlan könnyek ...

Csőke Ervin: Láthatatlan könnyek ...

Mennyi láthatatlan könnyet hord az ember,

amit egész életében folyton megtagad,

és mennyit visz magával a síron túli mélybe,

hogy meg ne lássák azok, akik fontosak.

Mennyi parázs--nyomú sebet eltakar a lélek,

mikor halványságba rejti égésnyomait,

s mennyi örömöt színlel akkor is, ha olykor

véletlenek terítik ki rejtett kínjait.

Ki igaz szívvel szeret, az hallgatni is tud,

és tűrve viseli a bántás-okokat,

mert az a szív, mely tudja mi a szenvedés,

nem ruházza másra az önnön-gondokat.

Tudod mi az szeretni valakit?

" Tudod mi az szeretni valakit?

S mikor kérdik büszkén letagadni,

minden utcán őt keresni, várni

S ha jött közömbös arcot vágni!

Befoglalni esti imádba,

s azt mondani: sose gondolsz rája!

Értékelni becsülni gondolatban,

S lekicsinylően megítélni szavakban.

Nem sírni, mintha nem is érdekelne

Elaludni könnyel a szemedben.

Mosolyogni, bár a szíved ég,

Tudod mi ez? - Dacos női büszkeség! "

Szeretni

Fejszés András: Szeretni

Szeretni annyit jelent, mint adni,

ezzel örömöt szerezni másnak,

minden alkalmat megragadni,

hogy bús arcokon mosolyt lássak,

terheit hordozni egymásnak...

Embert szeretni így kellene.

Szeretni annyit jelent: magamat adni.

A teljes szeretet: én-emet feladni.

Krisztust követni így kellene.

Feladni akaratomat, ízlésemet,

az indulatokat, érzületet,

és akkor bennem is megszülethet

az Agapé - az isteni szeretet.

Így szeretett Isten: adott, nem kért,

hanem Jézusban önmagát adta 

a világért.

Ha törődhetnénk

Árvai Attila: Ha törődhetnénk

Ha törődhetnék veled, változna világod 

Álmod valós lenne épp, ahogy kívánod Ha törődhetnék 

Veled, az egek derülnének 

A fűszálak a réten együtt örülnének…

 Ha elmondhatnám Neked mennyit ér az élet 

Míg egymás után vágyunk énekel a lélek 

Ha megsúghatnám Neked, az Isten megteremtett 

Álmodott szerelmet, s szánta az embernek 

 Ha törődnénk egymással pár percet naponta 

Nem lenne fájdalom, mit szívünk eltitkolna 

Oly kevéssel boldog ez a fáradt szívünk

Akkor is szeretünk, ha már nem remélünk…

 Ha figyelnénk egymásra, szebb lenne a reggel 

Nem lenne oly komor a reményt vesztett ember 

Egy kis figyelmesség, de lelkünk felderülne 

Könnyező bánatunk sírva menekülne… 

 Ha törődnénk egymással, nem rohanna senki 

Őszinte mosolyod a világot megmenti 

Mentsd meg világomat, újra tudjam hinni 

Hogy érdemes remélni, szeretni, törődni… 

Őszi verőfényben

A szerelem sötét verem?

Aranyosi Ervin: A szerelem sötét verem?

Mindegyik embernek van valami bája,

s lelkében, bár rejti, ott él a hibája.

Az elején megpróbál minél többet adni,

s fél, hogy a hibáit nem fogják elfogadni.

A szerelem színház, mi meg a színészek,

s nem önzésből mutatjuk önmagunkat szépnek.

Szeretet-éhsége alakítja lelkünk,

hogy párunk higgye azt, minden megvan bennünk,

amiről álmodott, amilyennek képzelt,

s olyanná változunk és tesszük a szépet.

Ám, de hosszú távon nehéz ez a játék,

s néhány tulajdonság, mi előnyödre válnék,

nyűgként húzza vállad, és ha belefáradsz,

önmagadat játszod, s a rosszra visszaváltasz.

Ez a pillanat lesz az igazi próba,

elfogad-e így is szíved el rablója,

Hogyha latba veti, mit mutat a mérleg?

Ami szép van benned, vajon mennyit ér meg?

Megelevenedik sok régi emlék

Megelevenedik sok régi emlék, elmosódott képek új színeket nyernek, régi szavak szólnak elő a csendből százszor és ezerszer. Ilyenkor az álmodozás szétnő, s az elmúlt idők fölé emelkedik, kijavít hibákat, miket a lelkiismeret eléje tesz, mint szabó elé a rosszul varrt ruhát. Csak ilyenkor lehet mindent elölről kezdeni s másképpen, megnyugtatóbban rendezni rég elvégzett dolgokat, csak ilyenkor lehet színes csodává álmodni a múltat, s igaznak, szépnek hinni a jövőt.

Wass Albert

Lombhullató fákról lassan hull ...

Élvezni az életet ...

Csitáry-Hock Tamás: Élvezni az életet ...

Semmi más dolgod nincs ma, csak annyi, hogy szépen lerakod a sarokba a hétköznapokat, jól betakargatod őket, és reggel útnak indulsz, és kikapcsolsz... és elfelejted a kellemetlenségeket, macerákat. És élvezed az erdő csendjét, a madárdalt és a lepkék táncát. mert más dolgod nem lesz. Csak élvezni az életet.

Ilyen egyszerű.

Az ősz hegedűje

Szabó Kila Margit: Az ősz hegedűje

Ősz hegedűje siratja a nyár melegét.

Hideg eső verdes, hűvösek most az esték.

Ezüstszínű ködruhába öltözött a táj.

S haragos szélben hajlongnak a kopasz fák.

Aranyszínű lett a dércsípte levél pompa.

Hullám avar zörög a talpam alatt sorra.

Sápadt napsugár álmodik a régi nyárról.

Üres erdő fáin szomorú varjú károg.

Bús, szürke felhő kép szomorú dalról mesél.

De lesz majd tavasz, nyár, tél után, és zöld levél.

Színes őszirózsák ölelkeznek a kertben.

Bicske bogyók piroslanak a természetben.

A kéknyelű, zamatos szőlőt szüretelik.

Diót, mandulát, gesztenyét, fáról leverik.

Ökörnyál lebeg, s dér int az őszi fákon.

Ősz hegedűjén egy árva kis tücsök táncol.

Oly könnyen

Páskándi Géza: Oly könnyen

Oly könnyen tudok már szeretni

és talán tudom is miért:

úgy vagyok, mint az évszakokkal,

meglátom mindben, ami szép.

Télben a metsző frissességet,

nyaraknak tűnő illatát,

az új tavaszban a szerelmet

s az őszben azt, hogy megadja magát:

a bölcs erőt, hogy duruzsolva

viseli el a szép halált.

Oly könnyen tudok már szeretni,

a szívem tágas, olyan ép:

én mindenkiben megkeresem,

és meg is lelem, ami szép.

Fekete cica

Aranyosi Ervin: Fekete cica

Fekete a bundám, fényesen világít.

Rabul ejtek vele, ha akarom, bárkit.

Átmegyek előtted, felhívom figyelmed,

a kecsességemért sokan irigyelnek.

Ám én mást szeretnék, szeretetre vágyom,

simogass, kényeztess, csupán ezt kívánom!

Nincs varázs hatalmam, nem hozok rád rosszat,

nem vagyok játéka ördögi gonosznak!

Felejtsd el hát kérlek a rút babonákat,

mit kártékony elmék rólam kitaláltak.

Bár a bundám sötét, tiszta az én lelkem,

más bolondságáért kell csak vezekelnem!

A szabadságomat őrzöm minden áron,

de gondoskodásod egész nap kívánom.

A szeretetedért szívem tudom adni,

úgy szeretnék mindig a cicád maradni.

Reszket a hold

Márton-napi népszokások

      

Márton-napi népszokások

Tours-i Szent Márton ünnepnapjához, november 11-hez számos népszokás, néphit kapcsolódik Magyarországon.

A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.

Eredete

A római időkben november 11. a téli évnegyed kezdő napja volt, ekkor az új termésből és az újborból tartottak nagy lakomát. Általában ludat, vagyis a hadisten, Mars szent madarát fogyasztották, ami latinul „avis Martis” (Mars isten madara). Ebből lett népies szófejtéssel „Márton madara”.

Szent Mártont már a honfoglalás előtt tisztelték Pannóniában. A hagyomány szerint Márton álmában segítette Szent Istvánt és az országot, ezért Szűz Mária után Tours-i Szent Márton lett Magyarország patrónusa.

Márton-napi lakoma

Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások, így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, mert a rigmus szerint: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Szokás volt, hogy a liba húsából, különösen a hátsó részéből, küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés.

A Márton-napi lúdvacsora után „Márton poharával”, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Úgy tartották, a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba. A bor és a liba néha össze is kapcsolódott, német nyelvterületen a 12. században a Márton-napi ludat „szüreti vagy préslibának” is nevezték.

Márton-napi időjóslás

A sült liba mellcsontjából az időjárásra jósoltak: ha a csont barna és rövid, akkor sáros lesz a tél, ha viszont hosszú és fehér, akkor havas. Az aznapi időjárásnak viszont az ellenkezője várható: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Másik megfogalmazásban: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.”Sokfelé úgy vélik, hogy az aznapi idő a márciusi időt mutatja. A néphit szerint a Márton-napi eső utána rendszerint fagy, majd szárazság következik. Az őszi időjárás a bor minőségére is hatással van: „A bornak szent Márton a bírája”, amit lehet úgy is érteni, hogy ilyenkor már iható az újbor.

Márton-napi ajándékozás

A 14. századi krónikákban Szent Márton napja határnapként szerepelt, ez volt a tisztújítás, a fizetés, a jobbágytartozás lerovásának napja. A Márton-napi járandóság szerepelt a papok, a tanítók és a pásztorok javadalmai között. A korábbi kötelezettségeket később elfelejtették, vagy ajándékozássá alakultak át.

Márton-napon fizette meg a gazda a pásztoroknak az ún. bélesadót vagy rétespénzt, míg a pásztorok többágú vesszőt (Szent Márton vesszejét) ajándékoztak a gazdáknak. Úgy tartották, ahány ága van, annyit fial a disznó. Tavasszal ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat. A Dunántúlon az volt a szokás, hogy Szent Márton napjának estéjén a pásztorok végigjárták a házakat, köszöntőt mondtak és dús lombú nyírfavesszőt tartottak a kezükben, melyből a gazdának is adtak.

Márton-napi felvonulás

Német nyelvterületről terjedt el a fáklyás felvonulás (Martinsumzug), amely Szent Márton emlékét őrzi, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez.

Magyarországon általában német nemzetiségű települések, iskolák, óvodák és egyházközösségek szervezésében a gyerekek, kisgyerekes családok járják az utcákat maguk készített lámpásokkal és közben Márton-napi dalokat énekelnek. Ha megoldható, a vonulókat római katonák piros köntösébe öltözött lovagló Szent Márton vezeti. A megemlékezés központi helyszínére érve a gyerekek rövid műsort adnak elő, melyben eljátsszák Szent Márton és a koldus történetét. A megemlékezés a Márton-napi tűz meggyújtásával, liba (vagy ember) formájú sütemény és meleg italok fogyasztásával végződik.

A nő

A nő

Ő egy mosollyal öl, s ugyanúgy támaszt fel

Ő egy ártatlan kölyök, ha hazudni kell

Ő tüskéket hajt, és a szívemhez nő

Ő nem jó és nem rossz, csak önmaga mindig - a nő

Tőlem szerelmet lop, s magam gazdagnak érzem

Ő egy félszóval ejt, aztán megharcol értem

És a tolvaj s az áldozat egyformán ő

Mindegy, akárkit játszik, ő számomra mindig - a nő

Ő, akin nem látok át

Egyik mosollyal csal

Másik sóhajjal vall

Ő élvez minden csatát

És ha vesztésre áll

Kész egy újabb szabály

Ő az Édenbe csábít, és rávesz a bűnre

Közben úgy sebez meg, mintha ő maga tűrne

Ő a szemérmes kezdő s a jó szerető

Soha nem bűnös, nem szent, csak önmaga mindig - a nő

Ő, akit sodor a tánc

Milyen irányba lép?

Mikor mondja, elég?

Ő, kit a jövődben látsz

Aki karjába rejt

Aztán kétségbe ejt

Tudom, hozzám ő hű, s néha azt is, hogy mégse

Ő a fogságban meghal, ha meghalsz is érte

És ha megkapod, attól csak a hiánya nő

Vele betelni nem tudsz

Mert ő az a lány, az az örökké asszony - a nő

A tökéletes feleség

Heltai Jenő: A tökéletes feleség

Fején kétméteres kalap

sok-sok hamis fürt az alatt

fülébe rengeteg buton.

Végig a József-körúton

kacéran, tetszelegve lép

a tökéletes feleség.

Minden szezonban tíz ruha

csipke, selyem, bársony, puha

másfél tucat finom cipő

és ing, harisnya, - szédítő.

Mivelhogy dísztárgy, nem cseléd

a tökéletes feleség.

A gyerekét bonne neveli

ő zsúrgondokkal van teli.

Öt órakor, hacsak lehet

teázni Gerbeaud-hoz siet

ott ül, egy sorba vele még

húsz tökéletes feleség.

A kedves férje ezalatt

úgy fárad, izzad, mint a vad

a sok adósság kergeti

s belőle lassan kiszedi

a szívet, májat és vesét

a tökéletes feleség.

Viszont ha csókolózni kell

férjét akkor sem hagyja el

mert csókot mindig szívből ád

így boldogítja az urát

és mind a három kedvesét

a tökéletes feleség. 

Ének az esőben

A világ egy tükör...

A világ egy tükör...

A világ egy tükör, visszaver mindent,

Kritikát ad szó nélkül, ingyen.

Reggel az utamon csendesen ballagok,

S arcom visszaverik az ablakok.

Néha torzítanak, ez néha fáj,

De nem tagadnak el semmiféle hibát.

A világ egy tükör, nézd az autókat,

A szélvédőket, a visszapillantókat,

A boltok kirakatát, a rámás képeket,

A kanalat, a fémet, az üveget, a lényeget:

Mindenhol láthatod magad, az arcod,

Mosolyod, grimaszod, a lelked, a harcod.

De a sornak még mindig nincs vége,

A tükörnek ezer a formája és léte:

Séta közben fáradtan leülök egy kőre,

És nini, gondolkodva nézek a víztükörre:

Engem mutat, a csodálkozó lány arcát,

Ki most vívja még a világgal harcát.

Mondják azt is, a szem a lélek tükre,

Ezen keresztül ráláthatsz lelkükre.

Van, aki játszik, de a tekintet elárul,

Figyelj bátran, a világ kitárul.

Tükröm, tükröm, nem hazudik nekem,

Mi ez a játék? Milyen az életem?

Hagyd meg nekem a dalt

Úgy lennék...

Horosnyi Sándor - Úgy lennék...

Úgy lennék most, telihold szelíd fénye az éjszakában,

arcodhoz simulva a kegyetlen, zord félhomályban,

vagy kéklő tenger hullámainak fodrozódó habja,

aki testedet öleli, simítja, mert annak lett rabja,

lennék a mosolyodban, örömödben felbukkanó könnycsepp,

amivel az ábrándos mámort elviselni könnyebb,

s aki végigfutva ajkad barázdáin csókot hint az égre,

megnyitva szíved rejtekét nemesre, jóra, szépre,

lennék hűs oázis kevély lelked vad sivatagában,

levet ontó gyümölcs, forró vágyaid szomjában,

vagy csak hulló levél, mit őszi szél fúj erdő sötétjében,

s kit kebleidhez szorítsz majd a szíved szerelmében,

lennék most, kedves gondolat mely elmédben körbe jár,

aranyos, szép emlék lelkedben, mely örökké visszavár,

vagy hegedű, mely vonóján vívódik egy érzéki dallam

és húrjain rezdül, szívszorítóan, finoman, halkan,

lennék egy nemes szó mely elhagyja ajkad szent vonalát,

hogy kimondhassa végre szíved belső, rejtőző, igaz mondatát,

vagy csillogó ékszer mitől gyémánttá lesz tökéletes lényed,

s napnak vakító sugarát, eltompítja érzések szőtt fényed,

lennék végtelenbe vesző csillagos ég lenge lüktetése,

s alatta szenvedély, álom és vágy szép beteljesülése.

Amikor szomorú vagy ...

Amikor szomorú vagy ...

Amikor szomorú vagy, légy igazán szomorú, süllyedj bele a szomorúságba. 

Mi mást tehetsz? Szükség van a szomorúságra. Nagyon pihentető egy sötét éjszaka, amely körülölel. Aludj el benne. Fogadd el, és látni fogod: abban a pillanatban, hogy elfogadod a szomorúságot, csodálatossá válik.


A szomorúság azért csúnya, mert elutasítjuk; önmagában semmi csúnya nincs benne. Amint elfogadod, látni fogod, milyen csodálatos, milyen pihentető, milyen nyugodt és csendes, milyen békés. Valami olyasmit tud adni, amit a boldogság sosem adhat meg.

A szomorúság mélységet ad. A boldogság magasságot. A szomorúság gyökeret ad. A boldogság ágakat. A boldogság olyan, mint egy ég felé törő fa, a szomorúság olyan, mint a föld méhe felé hatoló gyökerek. Mindkettőre szükség van, és minél magasabbra tör a fa, annál mélyebbre is hatol. Minél nagyobb egy fa, annál nagyobbak a gyökerei. Tulajdonképpen a lomb és a gyökér mindig arányos egymással. Ebben rejlik a fa egyensúlya.

Te nem tudsz egyensúlyt hozni. Az az egyensúly, amelyet hozol, hasznavehetetlen. Erőltetett. Az egyensúlynak magától kell jönnie; már ott van. Valójában, amikor boldog vagy, olyan izgatottá válsz, ami kifejezetten fárasztó. Megfigyelted már? A szív azonnal a másik irányba kezd indulni, hogy megpihenhess. Ezt szomorúságnak érzed. Ad egy kis pihenést, mert túl izgatott lettél. Gyógyító hatású, terápiás. Ugyanolyan, mint amikor nappal keményen dolgozol, éjjel pedig mély álomba merülsz. Reggel ismét friss vagy. 

A szomorúság után megint friss leszel, izgalmakra kész.

Osho

Hidd hogy egyszer ...

Hidd hogy egyszer ...

Hidd hogy egyszer minden álom valóra fog majd válni...

Hidd, hogy van örök boldogság mi Ránk fog találni..

Hidd, hogy létezik örök Szerelem.. mi soha nem múlik el

Hidd, hogy érted dobban egy szív Tiszta Szerelemmel..

Hidd, hogy van egy kéz.. mely majd örökre átkarol..

Hidd, hogy van egy érzelem.. mi egymáshoz láncol

Hidd, hogy van egy szempár, mi csak miattad tud ragyogni

Hidd hogy van valaki ki mindig tárt karokkal fog fogadni

Hidd, hogy van egy hely.. hol megnyugszik a lelkünk

Hidd, hogy van csók... melytől hevesen ver a szívünk

Hidd, hogy van vágy.. melybe beleremeg az egész testünk

Hidd, hogy létezik minden.. hiszen itt él bennünk

Hidd, hogy van út.. mely egy közös célhoz vezet

Hidd, hogy van valaki.. ki mindent megtenne érted

Hidd, hogy van hited.. hidd hogy érted élek

Hinned kell örökké bennünk.. mert nélküled félek

Hidd, hogy minden valóság... megkaptuk mit akartunk

Hidd, hogy beteljesült egy álom, mikor egybeforrt az ajkunk

Hidd, hogy van valami... miért érdemes felébredni minden reggel

Hidd, hogy ez a Szerelem.. s hidd hogy nem kell ellenszer

Hidd, hogy együtt kibírunk mindent.. semmi nincs veszve

Hinned kell.. amit átélsz.. hiszen egymásnak vagyunk teremtve

Hinned kell.. hogy én is higgyek.. nem állhat közénk semmi

Higgy! Hiszen vagy egy szív.. mely a síron túl is fog Szeretni !

Halottaknak napján

Aranyosi Ervin: Halottaknak napján

Halottaknak napján,

gondolkozz el, kérlek!

Mennyire fontosak

azok, akik élnek?

Milyen gyakran gondolsz

rájuk szeretettel?

Jelenthet-e annyit,

mint ki régen ment el?

Ilyenkor az ember

temetőbe jár ki,

Elmúlt szeretteit

véli megtalálni.

Közben annyin élnek

magányosan, távol,

kire nem jut idő,

kit a szív nem ápol.

Pedig a halottak

a szívünkben élnek.

A hétköznapokba

bőven beleférnek.

M’ért nincs az élőkért

ugyanilyen ünnep,

ami lángra gyújtja

apró mécsesünket.

Aki elment, jól van,

csak egy más világon,

s nem tud örvendezni

levágott virágon.

Földdé porladt testet

látogatsz a sírnál.

Élőkért tehetnél,

ahelyett, hogy sírnál!

Oly sok a magányos,

kinek nem jut semmi.

Ki örülni tudna,

ha tudnák szeretni.

Ám ezt meg se látod

– tudod – attól félek.

Megbékélni kéne,

s nem visz rá a lélek.

Vársz, amíg késő lesz,

mikor már nem bánthat,

akkor száll szívedre,

majd a gyász, a bánat.

S jön halottak napja,

s mész a temetőbe,

bocsánatot kérni,

s elbúcsúzni tőle…

Mindenszentek

Pisch Ferenc: Mindenszentek ünnepén

Mindenszentek ünnepén, 

Ragyogjon a gyertyafény. 

Fényárban úszik a temető, 

A szemekből szomorúság tör elő. 

Jertek vértanúk, s szentek, 

A mécsesek értetek égettetnek. 

A fény beragyogja a földet, 

Megtalál minden eltávozott lelket. 

A világban fény árasztja el temetőket, 

A sötét éjszakában már messziről látni őket. 

A fényáradat egy közös képet alkot, 

Szépsége rabul ejtő, és egységet alkot. 

Örvendjünk, s imádkozzunk alázatos hittel, 

És értünk is ég majd a fény szeretettel. 

Mert ez a lélek fénye, ebben van remény, 

A szeretet és lélek! Értük égjen a gyertyafény.

Madai Katalin: Kegyeletül gyertya égjen...

Régen, mikor kicsi voltam,
Édesanyám kezét fogtam,
elvitt, ahol Papám feküdt,
ahol fejfa volt mindenütt.

Fejfák alatt gyertyák égtek,
Anyám súgta: - Régen éltek!
Éltek, de már itt alszanak,
eltemetve, itt nyugszanak.

A sírkertben lázban égtem,
ahogy Anyám arcát néztem -
a szeméből könny patakzott,
és a térde megbicsaklott.

Ajkai közt imát mondott,
egész testem megborzongott!
Átölelt, és úgy közölte,
miért járunk temetőbe.

Megértettem, felnőtt lettem.
Általa új erőt nyertem -
tisztelgek a sírok előtt,
hisz szerettek Ők azelőtt.

Kegyeletül gyertya égjen,
világítson át az éjben!
S egy gondolat erejéig,
repülj a hit tetejéig!