Enyém volt mégsem az enyém ma

Szabó Lőrinc: Enyém volt mégsem az enyém ma 


Enyém volt s mégse az enyém ma, 
enyém ma is, és idegen 
ha eszembe jut, újra hajnal 
ragyog az életemen. 

Nézem s nem látom. Az arca 
csupa fény, felhő, remegés; 
virágzene: szóba fogni 
túl sok és túl kevés. 
Virágzene, érthetetlen. 
Ki tudja, nem álom-e? 
Tűnt évek titka, merengő 
fény- és illat-zene. 
Enyém volt s mégse az enyém ma, 
nem enyém, s örökre az, 
neki üzenek, a szíve tudja, 
s megdobban: úgy van, igaz! 
Enyém volt és mégse az enyém ma, 
enyém ma is, és idegen 
ha eszembe jut, újra hajnal 
ragyog az életemen.