Happy Halloween!

Én várok!

Nightmoon: Én várok! 


Hogy testem felöltözzön ölelésed ruhájába... 
Hogy szívem felkészüljön a tiéd fogadására... 
Hogy ajkam fogadja édes ajkad érintését... 
Hogy megkapjak tőled mindent, ami engem kísért... 
Én várok! 

Messziről jött leveledre... 
Rég nem érzett illatodra... 
Gyönyörűszép mosolyodra... 
Könnyfakasztó vígaszodra... 
Én várok! 

Arcod édes vonására... 
Lelked ragyogására... 
Vállad vonására... 
Szerelmedre... 
Hatásodra... 
Te rád... 
Rád... 
Én... 
Várok! 
D 
E 

O 
L 
Y 

M 
E 
S 
S 
Z 
E 

V 
a 
g 
y 
! 

Érted szól...

Érted szól...

Minden perc, minden érintés
Mindig újabb csodálatos érzés.
Melletted élek, nélküled meghalok
Miattad létezem, veled boldog vagyok.

Minden emlék, minden gondolat
Egyszerre elűzi minden gondomat.
Mindez csak rólad szól és senki másról
Kincset érő szemedről, csodás pillantásodról.

Először furcsa volt kimondani:szeretlek
Most mégis mindenhol, mindenben téged kereslek.
Szeretem kezed érintését, gyöngéd melegét
Tested és lelked összes elemét.

Nem tudnálak elhagyni semmi áron
Te voltál, s te leszel minden álmom.
Érzem legbelül te is így érzel
Szeretsz és gondolsz rám megannyi törődéssel.

Volt mikor én is erre vártam..

Volt mikor én is erre vártam..
MÁRA MÁR MEGTALÁLTAM
Várok,folyton csak várok,
A szobámban fel és alá járok.
Nézem ahogy az utcán mennek a párok,
És én is csak egy jelre várok.
Várom azt a bizonyos jelet,
Amitől a szívem,teljesen boldog lehet.
Megszabadulna minden gondtól,
És kivehetné a részét a jóból.
Várom hogy a szívünk együtt dobogjon,
És várom hogy a testünk egybe forrjon.
Örökké csak erről álmodom,
És várom,hogy az álmom egy napon valóra váljon.
Várom hogy szerelmünk kiteljesedjen teljesen,
Várom hogy ajkaink egymás csókjáért remegjen nedvesen.
Várok és ezek a pillanatok éltetnek,
Várok és érzem te is szeretsz és én érted bizsergek.
Várom azt hogy zörrenjen a zár,
És várom mikor tekintetünk egymásra talál.
Átölelnénk egymást szorosan,boldogan,
És együtt várnánk míg a nap lenyugszik csendben,nyugodtan. 

Bálterem most az ősz...

Babits Mihály: Bálterem most az ősz... 


Bálterem most az ősz 
sárga selyemmel. 
Legyezők röpködése. 
Táncok lengése. 

Ha tánc van, ahol tánc van, 
minek az a sok szőnyeg? 
Oly puhák, vastagok, 
és folyton fölgyürődnek... 

Uram, mi a levegőben 
táncolunk, szállunk, 
s ha fáradtan táncból kiállunk, 
a szőnyegre lehullunk. 

Sűrű, kemény zene fáraszt, 
milió hegedü hangja; 
látatlan cigányok csücsülnek 
a felhő karzatán. 

Lenge lankadás, minden könnyü! 
Csak egy nehéz: a lábam. 
Csetlek és botlok, 
mint kábult részeg a bálban. 

3 rövid történet az élet fontos dolgairól

Mennyi mindent el tudunk viselni

"Mennyi mindent el tudunk viselni egymásba kapaszkodva, és milyen magányosak, céltalanok vagyunk, ha nincs egy kéz, amelyik simogat, ha nincs egy szempár, amelyik azt sugározza -a gondok, bajok közepette is-, hogy fontos vagy nekem..." 

Gabriel Garcia Márquez 

SZEMERKÉL AZ ŐSZI ESŐ...

Kányádi Sándor: SZEMERKÉL AZ ŐSZI ESŐ... 


Szemerkél az őszi eső, 
szomorkodik a diófa, 
nem búsulna, ha a nyári 
viselete most megvolna. 

De letépte a cudar szél 
pompázatos szép ruháját, 
pedig azt még a zuhogó 
záporok is respektálták. 

De leginkább azon búsul, 
hogy azok is elszeleltek, 
akik árnyas lombja között 
nyáron által csiviteltek. 

Se egy rigó, se egy veréb, 
csak egy öreg, mindig álmos 
varjú maradt hűséges a 
lombja-vesztett diófához. 

Ül, csak ül és hallgat bölcsen, 
jól tudja, hogy nemsokára 
lesz az öreg diófának 
gyönyörűszép hósubája. 

Holnap ...

A magányban, a betegségben ...

"A magányban, a betegségben, a zűrzavarban- 
a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi a túlélést, 
még ha barátunknak nem is áll hatalmában segíteni bennünket. 
Elég a tudat, hogy ő létezik. 
A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő, 
a börtön vagy a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend... 
Éppen ezekben a dolgokban gyökerezik a legmélyebben. 
És ilyen talajból bontja ki a legszebb virágait!" 

Búcsúzik a nyár

A szép őszi estében

Fjodor Tyutcsev: A szép őszi estében

A szép őszi estében valami

titokzatos és megható varázs van.

A fák rikító, szilaj színei,

a harsányrőt lomb a halk hervadásban,

a komorodó, fáradt föld felett

a kék ég, s a fátyolnyi köd az arcán,

a le-lecsapó borzongó szelek,

melyek mögött már tél sejlik s vad orkán:

mind hanyatlás, s mindenen ott a tűnt

élet szelíd mosolya, búcsúfénye -

az, amit embernél úgy nevezünk,

hogy: a fájdalom fenséges szemérme.

Szabó Lőrinc fordítása

Öreg október

Ősz

Nyár és tél között

Zelk Zoltán: Nyár és tél között 


Nyár és tél között úgy vándorol 
Október, November, 
mint a poros országúton 
két szomorú ember. 

Kertek, lankák körül jönnek, 
mennek havas tájra, 
búsan integet utánuk 
egy kopár fa ága. 

Mint rossz gyerek, a szél őket 
sárral megdobálja, 
utánuk fut, ruhájukat 
s hajukat cibálja. 

Nyár mögöttük, tél előttük, 
néha meg-megállnak 
s búcsút intenek a hervadt, 
búslakodó tájnak. 

Mindig az első lépés ...

Őszi dal

Várnai Zseni: Őszi dal 


A nyár szerelme forró és merész, 
de édesebb az őszi napsütés, 
a csókja már nem éget,mint a láng 
csak simogat,mint egykor jó anyánk, 
szívünkre könnyű,enyhe fénye hull... 
és mindennap korábban alkonyul, 
korábban alkonyul. 
Az ősz szerelme,mint a kósza szél, 
hol lágy zene,hol vészes szenvedély, 
a fény, az árny oly gyorsan változó, 
mint életünk,e hullámzó folyó, 
még kék az ég,de már is el borul... 
és mindennap korábban alkonyul, 
korábban alkonyul. 

Bús könnyet ont a szürke őszi ég, 
zordan borong a felhős messzeség, 
egy csonka ágra csapzott varju száll, 
mint Rembrandt rézkarc, olyan most a táj... 
csak nézem és szívem elszorul: 
jaj,minden nap korábban alkonyul... 
korábban alkonyul.. 

Álmodban

Koosán Ildikó: Álmodban 


Álmodban, ha majd 
nálam jársz 
tudod, merre kell 
menned. 
Ajtóm kinyitva vár, 
idetalálsz, 
a vágy kövezte út 
csillámporát 
szégyellés nélkül itt 
kell levetned. 
Hozz jó erőt, biztató, 
tüzes mosolyt, 
hozz almavirágú 
álmodást. 
Szőnyegem buja 
mintái fölé 
heverjünk együtt, 
és moccanást 
se engedj a gondolat 
sík tükrű vizére. 
Hagyd velünk úszni 
örömbe, fénybe 
a fölénk karcsuló 
időmúlást… 

Örülj a mának!

Örülj a mának!

Amíg vannak, akik szeretnek,

van értelme az életednek.

Mindegy, hogy rohannak az évek,

ha érzed melegét egy kéznek.

Még érdemes reggel felkelni,

ha van kinek kenyeret szelni.

Örülj a percnek!

De ha mégis magány a sorsod,

ha a gondot egyedül hordod,

erőt is ad hozzá az élet.

Találd meg mindenben a szépet.

A nap rád is úgy süt, mint másra,

ne gondolj hát az elmúlásra.

Örülj, hogy élhetsz!

Nincs fekete és nincs fehér

De az elmúlás mindent elér

Nincs tűz, mely örökké lobogna

Fényét más világok felé ontva

Nincs folyó, mely örökre megmarad

Előbb-utóbb minden forrás elapad.

Nincs érzelem, mely örökké él

A harag idővel megbékél

Nincs az a szerelem, ami el nem vetél

Gyűlölet, melyet nem koptat a szél

Öröm, melyet nem sápaszt a tél

Bánat, melyet nem gúnyol a remény

A fény kialszik, s helyén a sötétség sem örök

Élet, halál - ők is csupán eszközök

Mert a Változás az egyetlen,

Mely mindig tombol szüntelen

Ami meg nem alkuszik soha

Hiába hiszi a sok ostoba

Hogy bármi, ami létezik, úgy marad

Mert mindig lesz új a nap alatt!

Menjünk aludni ...

Párizsban járt az ősz

Gondolj rám!

Sárhelyi Erika: Gondolj rám! 


Gondolj rám, a hűvös hajnalokon, 
Mikor szitáló eső kopog az ablakodon. 
Gondolj rám egy nyári délutánon, 
Mikor a forróság ül az arcodon. 
Gondolj rám az őszülő fák alatt, 
Mikor puha lépted, felkavarja a rőt avart. 

Gondolj rám a langyos esti szélben, 
Mikor a telihold fénye, köszönt rád éppen. 
Gondolj rám a téli zord időben, 
Mikor kezed fázón didereg zsebedben. 
Gondolj rám a tavaszi zsongásban, 
Mikor szerelmek illata tart fogságban. 

Gondolj rám az év minden szakában, 
A nappalokban és az éjszakákban. 
Gondolj úgy, hogy szinte érezzem, 
Ahogy szíved ütemére lélegzem... 

Egymásra hajló fák között

Őri István: Egymásra hajló fák között 


Egymásra hajló fák között, 
boldog élettel hátam mögött 
mennék Veled 
nem számolnám a perceket 
átölelném az éveket 
s Téged 

Egymásra hajló fák között, 
feledett árnyak mögött 
mennék Veled 
nem néznék hátra már soha 
léptem nem lenne tétova 
mert éreznélek 
Téged 

Egymásra hajló fák között 
szemem szemedbe költözött 
testünk zöld fénybe öltözött 
eggyé lettünk a fákkal 
a titkokkal, a világgal 
Veled 

Egymásra hajló fák között, 
megálltunk egy tisztás fölött 
s nem mentünk tovább, 
mert megtaláltuk 
a Tündérek Otthonát 
Veled 

Aki szeret

Jobbágy Károly: Aki szeret 


Aki szeret, 
Annak varrd fel a szakadt gombját, 
Mert könnyen meglehet, hogy 
Felvarrja más. 

Aki szeret, 
Annak hallgasd meg gondját-baját, 
Mert könnyen meglehet, hogy 
Meghallgatja más. 

Aki szeret, 
Azzal ne légy morc, goromba, 
Mert könnyen lehet, hogy 
Rámosolyog más. 

Aki szeret, szeresd! 
S öleld meg naponta, 
Mert könnyen lehet, hogy 
Megöleli más. 

És akkor,hidd el, 
Nem ő a hibás. 

Érintés

Csabai Lajos: Érintés 


Mikor szép fejed álomra hajtod, 
Tudom, nincs veled senki sem. 
Leeresztett redőnyöd, zárt ajtód mögött 
Altató dajkád csak a gyötrelem. 

Mikor bús fejed álomra hajtod, 
S a köddé folyt időbe néz szemed, 
A fájdalom is csak egy imbolygó folt csupán. 
Te nem tudod, de én ott vagyok veled. 

Kulcslyukon át osonok be hozzád. 
Szellem szárnyon, mint a képzelet. 
Megigazítom rajtad gyűrött takaród, 
Gyengéden megsimogatom fejed. 

Egy pillanat, s újra itthon vagyok. 
Sugárzik, melegség járja át szívem. 
Ha te nem is érzed, öröm, hogy én tudom: 
Véled a fényt sikerült ma megérintenem. 

Mert senki vagyok, ha nem szerethetek! 
Poshadt vizű tó csak egész életem. 
De ha van, ki szomjazza érintésemet, 
Kristályvizet adó forrás lesz szívem... 

Csak egy délután

Farkas Éva: Csak egy délután 


Ülj ide mellém, fogd meg a kezem, 
Hagyd, hogy behunyva maradjon szemem. 
Nem kérdezek, és most te se beszélj, 
Hallgasd, ahogy a csend nekünk mesél. 

A hétköznapok kínjai után, 
Legyen szép ünnep ez a délután. 
Nem kell ígéret, nagy fogadkozás, 
Csak ez a csendes, néma kézfogás. 

Úgy menj el majd, hogy észre ne vegyem, 
Milyen gyorsan múlt az én ünnepem. 
Valóság volt? Lehet, álom csupán, 
Hogy a miénk volt egy egész délután. 

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér

Szabó Lőrinc: William Shakespeare: 75. szonett 


Az vagy nekem, mint testnek a kenyér 
S tavaszi zápor fűszere a földnek, 
Lelkem miattad örök harcban él, 
Mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg, 
Csupa fény és boldogság büszke elmém, 
Majd fél: az idő ellop, eltemet, 
Csak az enyém légy, néha azt szeretném, 
Majd, hogy a világ lássa kincsemet, 
Arcod varázsa csordultig betölt, 
S egy pillantásodért is sorvadok, 
Nincs más, nem is akarok más gyönyört, 
Csak amit tőled kaptam, s még kapok. 
Koldus-szegény királyi gazdagon, 
Részeg vagyok és mindig szomjazom. 

Aludj jól ...

Nézz fel az esti égre....

Nézz fel az esti égre.... 


Nézz fel az esti égre.... 
ha egy nehéz napnak vége. 
És rád mosolyog egy csillag, 
örül neked, hogy itt vagy! 
Szived ajtaján dörömböl: 
merits te is az erőmből! 
Gondtalan, most csak igy lehetsz, 
tied minden amit szeretsz! 
Mindenegyes napunk csak egyszeri 
csoda,használd ki minden percét, mert 
többé el nem érheted soha! 
Becsüld meg napjaid, nyisd ki bezárt 
ajtaid, engedj be minden érzést... 
Éld meg a boldogság szépségét! 

Két rab

Heltai Jenő: Két rab 


Ha, kedvesem, szemedbe nézek, 
Elfog titokzatos igézet, 
Szemed oly, csábítón ragyog: 
Rabod vagyok! 

De, hogyha lecsukott szemekkel, 
A szívemen pihegve fekszel 
S az ajkadat csókolgatom: 
Te vagy a rabom. 

Út

Anita Scythe: Út 


Elindultam az úton. 
Kicsit tán egyedül, 
Mint mikor éj csendjébe 
Lágy szellő hegedül. 

És mosolyogtam a napra, 
Csillagos könnyem hullott éjjel, 
Akár maró kínnal vertek, 
Akár elemésztő kéjjel. 

És hiába csapódott hozzám 
Percnyi időkre egy-egy társ, 
Viharos estéken mégis 
Magányt talált a villámlás. 

És hosszú utak után most 
A te mosolyoddal ébredek, 
Erős vállad a támaszom, 
S ha tudlak, én is védelek. 

És látom már végét az útnak, 
S te, ki mellém szegődtél, édesem, 
Hozzám tartozol, mint mához a holnap, 
Mint testhez a szív; lüktetve!