Szabó Rita: Kandallónál

Szabó Rita: Kandallónál 


Csendesen ülök 
a kandallónál, 
a pattogó tűz 
melegíti testemet, 

két kezem a láng 
felé tartom hát, 
hadd járja át 
a forróság lelkemet. 
A hideg néma csendben 
a tűz víg pattogása 
a legcsodálatosabb dallamot füleimnek játssza. 
Zengjen hát 
a legmostohább 
hideget elűző zene, 
csak az égő hasábok 
pattogása szólhat 
olykor bele! 
A sötétben csupán 
a kandalló fénye 
látszik, a szilaj 
tűz lángja a 
parazsakkal játszik. 
Olykor egy-két hasáb 
hirtelen lángra lobban, 
majd megint csendesebben 
ég a sarokban. 
Ahogy a parázsból 
láng lesz oly hirtelen, 
hasonlóan ég a szerelem 
az emberi szívekben. 
Télen csak haloványan 
pislákol a szerelem lángja, 
ám télre tavasz jön, 
s heves tűz a 
lelkeket átjárja. 
Tavaszra nyár jön, 
s a szerelem víg nászát éli, 
s így a tartalék energiákat folyamatosan feléli. 
A kialvó parázsból 
a szerelem végre 
vadonatúj tüzet csihol, 
s az elmúlásnak többé 
már a nyomát sem 
lehet találni sehol. 
Lángolj hát szerelem 
az emberi szívekben, 
hogy szeretetté 
változhass 
a későbbiekben...