Balogh Ibolya Laura: Egy esős napon
Finom tapintású, puha selyemtakaró fedi be testem.
Ablakomon kopogó eső hangjától ismét megbetegszem.
Beteg vagyok, mert az, hogy szerelmes lettem beléd, nagy árral jár.
Leláncol, lebilincsel, és az idő végtelenségéig fáj.
Emlékfoszlányok, melyeket magamba már régen eltemettem.
Arra a napra, ahogy útjaink elváltak, újra emlékszem.
Jöttel felém, mint szellő, kellemesen, mégis fullasztóan hatsz.
Néztél szomorúan
nyugtalanná váltam, s tudtam, nem maradhatsz.
Szavak nélkül búcsúztunk, de valami visszhangzott a fejembe`.
Bárcsak mondtam volna, de magamban suttogtam: kérlek, ne menj el.
Mikor végleg elmentél, megbántam és kerestelek mindenütt.
Azon a napon eleredt az eső a könnyeimmel együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése