Németiné Kodrán Erzsébet: Láss csodát!
Ősz fejem lehajtom ráncos, vén kezemre,
Úgy gondolok vissza elmúlt éveimre.
Bizony nem volt könnyű ennyi évet élni,
Keményen dolgozni, a gondoktól félni.
Mégis úgy gondolom, csodás ez az élet,
Csak észre kell venni a sok jót és szépet!
Ha a kelő nappal kelünk minden reggel,
Tele lesz a lelkünk tiszta szeretettel.
Varázslatos látni az ég tündöklő kékjét,
És meglátni benne a jövő reményét!
Gyönyörködni abban, ahogy egy kismadár
Csemegét csenni a gyümölcsfára száll.
Csodálatos látni, ahogy felszáll a köd
A maros parti fenyők fölött,
És nyomában ragyognak a fények,
Ébrednek bennünk a remények!
Este, ha a csillagokat nézed,
Szíved mélyén édes emléket idézel
Arról, hogy voltak ragyogó, szép napok,
Fényes éjszakák és múló bánatok!
Vihar után, ha az ég derül,
Az jut eszedbe észrevétlenül,
Hogy a szivárvány maga a csoda,
A víz és a nap szerelmi mámora!
Nyisd ki hát a szemed, és lásd a csodát,
Ne nézd a világ sötét oldalát!
Éld meg, amit adott az élet,
A szépet, a szépet, a szépet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése