Jószay Magdolna: Akkor is

Mikor fénylő szemmel némán nézted arcom,

mikor alkalom volt, s elakadt a hangom,

mikor választ kívánt néhány félénk sorom,

mikor tébláboltam szürke állomáson -

vártam rád akkor is.

Mikor elhervad s emlék már a rózsa,

napfény nem, de eső hull arcomba,

ha gyűrűket fodroz lábamnál a tócsa,

a szél az úr, mely metsző és goromba -

várok rád akkor is.

Mikor a bánat tarisznyástul hozza

a gondot és könnyet, majd vállamra akasztja,

ha álmom lidércként lelkem sírját ássa,

vagy ha borzalomnak lennék gyáva foglya -

várnék rád akkor is.

Margó