Bocsáss meg

Boldog vagyok ...

Nem törölnék ki egy napot sem ...

Elpihen a természet ...

Hitedet, boldogságodat, emberszereteted ...

Hitedet, boldogságodat, emberszereteted mélységét, de még a tudásod tisztaságát is az határozza meg, hogy mennyire őrizted meg, vagy tiportad el magadban gyermekkorod élményét.

Emlékezz vissza mik azok, amik valaha megsérültek benned: rájössz, hogy lényed legértékesebb részei.

Tudtad, hogy van jóság, gondviselés. A langyos víz érintése, a meleg kenyér simogatása boldoggá tett. Kis hercegként üldögéltél a járókádban, testvéreidnek érezted a kutyust, a virágszálat, a futó bogarakat. Minden arc mosolygott rád. Varázsvilág vett körül s anyád mellén olyan örömöt és kielégülést találtál, amelyet hiába kerestél később szeretőidnél. Tudtad, hogy a tárgyaknak lelkük van...

Láttad még azokat a másvilági lényeket, akiket a felnőttek már nem látnak. Játszottál a szellemekkel és tudtad, hogy vannak angyalok.

Boldog voltál.

Ehhez nem kellett pénz, siker és hatalom: pusztán az a tény, hogy létezel, boldoggá tett.

Átélted az üdvösség állapotát: hogy a puszta létezés, ha nem zavarja meg a tudatos reflexió, gondtalan, lebegő örömérzettel jár.

Tudtad, hogy nincs nagyobb boldogság, mint az, hogy vagy.

Nem kell hozzá semmi.

... megélted, hogy benne élsz valamiben vagy valakiben, aki tebenned is benne van.

És ez jó.

Nagyon jó......

Müller Péter

Akit sokszor bántottak

Akit sokszor bántottak

Akit sokszor bántottak igazságtalanul, csak az tud szívfacsaróan nyugodt és bölcs lenni. Aki a szívében hordja a végtelen szomorúságot, az már nem hisz az emberi jóságban. 

Aki már nem akarja, hogy szeressék, mert megtanulta, hogy a szeretetet el lehet veszíteni. 

Aki már nem akarja, hogy törődjenek vele, mert megtanulta, hogy a törődésnek ára van. 

Aki azt tanulta meg, hogy az emberek között csak érdekkapcsolatok léteznek.

Aki úgy érzi, hogy gyermekkorában senki sem tekintett rá rajongással a szemében…

Aki úgy érzi, hogy az édesanyja sosem ölelte úgy, hogy érezze, eggyé váltak és feloldódtak a határaik az anyai ölelésben…

Aki úgy érzi, hogy sosem állt mellette senki védelmező tigrisként…

Aki úgy érzi, hogy az édesapja sosem volt büszke rá…

Aki sokat szenvedett a szeretetlenség érzésétől, és már azt is elfelejtette, milyen érzés vágyódni a szeretetre, talán észre sem veszi, amikor elsétál a szeretve lenni lehetősége mellett.

Gyerekkorban elszenvedett traumák az egész életünkre kihatnak

Karomban aludtál

Példázat a szeretetről

Garai Gábor: Példázat a szeretetről

A szeretetet szét kell osztani

az emberek között - hogy el ne fogyjon.

Azért teszel félre egy maroknyi kovászt,

hogy kenyeret kelessz és süss belőle,

s azzal egész háznéped jóllakassad.

Ha nem őrzöl meg egy kevés kovászt

utoljára dagasztott kenyeredből,

tékozlásod bélyeget éget

homlokodra, és sorra elhagynak híveid.

utolsó falás kenyered akár

tűzbe is vetheted; ha kovász

ég el, éhen vész házőrző kutyád is.

Ha nem adsz - vagy nem kérsz cserébe

kovászodért - kovászt, s a szomszédod is így tesz,

egész országok elnéptelenednek.

Persze, a kovász se mindent keleszt meg,

ha sárba gyúrod, abból nem kenyér lesz:

nem osztja szét s nem őrzi meg magát.

A szeretetet szét kell osztani,

mert természete szerint oszthatatlan;

mikor már másnak nem jut,

magadnak sem marad belőle.

Soha ne add fel

Ha szívedben sok a bánat

Az ember végül rádöbben ...

Itt van a nyár

Ott akarok melleted lenni

Ott akarok melletted lenni

Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózol 
egy nagyot, ásítasz és félálomban megölelsz s hozzám bújsz; mindezt ébren- éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra és a fülembe durmolsz mint egy maci. Ott akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér testeddel mögém állsz és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni melletted miközben elmész és nézni akarom ahogyan becsukod az ajtót.Ott akarok lenni melletted, mikor hazajössz, megölelsz és elmondod hogy milyen volt a napod. Ott akarok lenni melletted és nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, amikor álmosan iszod a kakaódat, miközben a TV- ben agybutító műsorokat nézünk és hozzád bújni, akkor amikor semmi dolgom sincs és érezni, hogy biztonságot adsz, biztonságot ad tested melegsége és lágysága.Melletted akarok lenni miközben nevetsz és együtt akarok veled nevetni és egymáson nevetni; egymás butaságán.Veled akarok lenni, mikor valami fáj, vagy ha megbántott valaki.Veled akarok lenni, moziba menni, eljátszani hogy hogyan ismerkedtünk meg, újra s ÚJRA.Melletted akarok lenni minden este és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni, "miért"- eket feltenni , mint egy 5 éves kisgyerek. Magabiztosságod mellett eljátszani egy kislányt, aki semmit sem ért, csak azt tudja elmondani, hogy mennyire szeret és becsül. Nézni akarom nap mint nap, ahogy megmosod a fogad, ahogy felöltözöl, befújod magad a parfümöddel.Veled akarok lenni, amikor beteg vagy és megcsókolni téged és nem érdekelne ha elkapnám; még ha halálos beteg is lennél. Ha az lennél, akkor addig csókolnálak, míg el nem kapom, hisz ha elvesztenélek, akkor nem lennék senki sem. Veled halnék meg, hisz az életem nélküled semmit sem érne. Nem tudnám elviselni a hiányodat, hisz akkor minden nap arra gondolnék, hogy veled akarok lenni, minden áldott nap és nézni, hogy mit- miért- hogyan csinálsz.Veled akarok lenni ráncosan, öreg, ráncos bőröddel is bearanyoznád minden napom, hisz arra emlékeznék mindig, amikor megismertelek.- Fiatalon.Egyszer mikor ott voltál nálam, csak néztelek. Veled akartam lenni, de te nem velem. Néztelek mikor felkeltél, nem adtál puszit a homlokomra, nem bújtál senkihez, hisz egyedül feküdtél az ágyadban és nem velem. Az ajtó küszöbén álltam és félve kukucskáltam befelé. Eszembe jutott a múlt, s még sok más egyéb. Végig néztem ahogy fogat mosol, s közben én a napi rutinommal csináltam a kávét. Veled akartam lenni, s addig veled is voltam, s néztem, miként az utolsó bőröndödet viszed ki az ajtón. Néztem mikor kimentél, s nem tettem semmit, nem akadályoztalak meg utadban. Néztelek mikor visszaadtad a kulcsod, halkan síros hanggal megköszöntem. Majd kiléptél az ajtón, s néztelek ahogy örökre becsukod azt.

A szerelem ott van a mindennapokban

A szerelem ott van a mindennapokban. Találd meg először a pillanatban, hogy felismerhesd valakiben. Nagy csalódás lesz, ha kizárólag mástól vágysz rá. Lásd meg egy pillanatban, egy ölelésben, egy csodában, egy telefonhívásban, egy dalban, egy hangban, bármiben, hiszen ami szeretetből, szívből készült, az bizony mindig többé tesz, feltölt, csak merned kell elfogadni azt, ami szerelmet ad, mosolyt, boldoggá tesz, hiszen a valódi szerelem először a mindennapokban születik meg, ott kell észrevenni, befogadni, meglátni. Az, aki erre képtelen, valójában hiába várja, hogy majd valakitől megkapja az érzést. Amíg nem tanulod meg észrevenni magad körül, magadban, az életedben, addig esélytelen, hogy bárki teljessé tegyen.

Szeretek várni rád

Gergely Ágnes: Szeretek várni rád 

Eső kering az utcán, s idebent 

a lámpa körül gyűrűzik a csend, 

ahogy ülök és várlak. 

Nincs más világ: magamba búvom el. 

Ilyenkor nem hiszem, hogy látni kell, 

ilyenkor óriás vagyok, 

aki elég magának, 

lebegek fönn, a csont-palack felett 

és az sem érdekel, 

hogy kerek szemmel figyelnek a tárgyak. 

Ülök és várlak. 

Mióta várok így? 

Emlékszem, meggyűltek az évek, 

feltornyosult a megvárattatás, 

közben mosoly fürösztgetett, közelség, 

jó szó, szívesség és kézfogás, 

lassanként gyanús lettem önmagamnak 

s előrebukván a jövő felé 

(hogy ki jön még és ki az, aki nem jön) 

belémfagyott a maradék lehellet 

és meggyűlöltem, akit várni kellett...

és most eszméletem hideg falára 

kikönyökölve nézek innét, 

s mint az igazi boldogok, 

a tétovázó ifjúságra 

s a lépteidre gondolok. 

Te vagy bennem a bizonyosság, 

az önvédelem és a gőg, 

a különbség, az azonosság, 

a fejtartás mások előtt. 

Ha jössz, a padló is megéled, 

körvonalat kap a világ, 

a tárgyak előrefeszülnek, 

türelmük szétveti az ajtót, 

lebiccenő fejem fölött 

a lámpa lélegző virág, 

jaj, nézd, hogy szeretek, 

szeretek várni rád, 

nézd, én, az egykori csavargó, 

hogy ülök itt, nyugalmi lázban, 

e mozdulatlan mozdulásban, 

ülök és várlak, várlak...

állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz, 

még felmutatlak a világnak.

Észrevétlenül

Szilágyi Domokos: Észrevétlenül

Látod, már nem is veszlek észre,

úgy jársz-kelsz csendesen -

nem csábítasz a széptevésre:

épp csak vagy, kedvesem.

Épp csak vagy, s mert egy vagy velem,

test álma, lélek pihenése:

vagy hő nyaram és hű telem,

úgyhogy már nem is veszlek észre.

Hiányozz, mint ha álmom, étkem

cserbenhagy csendesen -

hogy ne maradjál észrevétlen,

szakadj el tőlem, kedvesem.

És kóboroljak és vacogjak,

mint egy gazdátlan háziállat,

ki nem vár mást, egy falatot csak -

és hadd higgyük, hogy megtalállak.

Ha szemedbe nézek

Ha szemedbe nézek

Ha szemedbe nézek, tűz gyúlik bennem, 

Ha szemedbe nézek, forrósodik testem, 

Ha szemedbe nézek, elönt az igaz vágy, 

És azt gondolom, hogy csókol a szád! 

Ha szemedbe nézek, én ellágyulok Tőled, 

Ha szemedbe nézek, jó sugárzik belőled, 

Ha szemedbe nézek, akkor majd belehalok, 

És azt gondolom, nagyon boldog vagyok! 

Ha szemedbe nézek, gyorsan rohan az idő, 

Ha szemedbe nézek, akkor boldogságom eljő, 

Ha szemedbe nézek, úgy lángol a lelkem, 

És azt gondolom, Te is szeretsz engem!

Szerelem?

Petrányi Erzsébet: Szerelem?

Szerelem az, ha mindig hiányzol? 

Ha folyton kereslek, és nem vagy sehol? 

Ha feldobban a szívem, mikor meglátlak? 

És ha kérdeznek folyton késem a válasszal? 

Szerelem az, ha mindig ölelni, csókolni akarlak? 

Ha bármerre járok titkon téged várlak? 

Ha azt remélem, megjelensz valahol? 

És meleg kezed megfog, átkarol? 

Szerelem az, ha mindig vidám vagyok, 

S ha velem vagy mindig annyit mosolygok? 

Szerelem az, ha imádom, ahogyan átölelsz? 

Ha imádom, mikor azt mondod, szeretsz? 

Szerelem az, ha örökké veled akarok lenni? 

S minden időmet melletted vágyom tölteni? 

Ha melegem lesz akárhányszor megcsókolsz? 

S nincsen rajtunk kívül más mikor hozzám szólsz? 

Szeretem, ahogy kimondod a nevem. 

Szeretem, ahogy becézel, édesem. 

Szeretem, ahogy szagolod a hajam, 

Majd azt mondod, jó illatod van. 

Szeretem két szép barna szemed 

Szeretlek. Senki mást, csak téged. 

Szerelem? 

Szerelem...

Az én kérésem

Dsida Jenő: Az én kérésem

Az ábrándok, mik itt élnek szívemben,

Immáron tudom, hogy nem maradhatnak itt.

Minden, ami szép, gyorsan tovalebben,-

Az élet erre lassan megtanít.

Mert mi az élet? Percek rohanása;

fagyos viharként száguld mindenik,

Mögöttük sír a kertek pusztulása,

S a rózsabokrot földig letörik.

Illatos szirmok, zöldellő levélkék!

A vihar szárnyán mindez elrepül,

Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég.

Ott áll a kert siváran, egyedül.

Én nem számítok semmi kegyelemre,

Énfelettem is végigzúg a szél,

Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje

Jobban megvédve nincs a többinél.

Én készen állok minden fájdalomra

Nem hall ajkamról senki panaszt,

De most szívemnek még egy vágya volna,

S ha jó az Isten, meghallgatja azt:

Ne vágtassanak szegény rózsakerten

Az összes szelek, mind, egyszerre át,

Ne várjon rájok elfásulva lelkem,

Ne törjenek le minden rózsafát;

Tépjék szirmit egyenként le, lassan;

Mind külön fájjon, sajogjon nekem,

És mindegyiket nagyon megsirassam

És minden könnyem egy-egy dal legyen.

Egy villanás

László B. Irén: Egy villanás

Egy villanás az életünk,

Ma vagyunk, holnap elmegyünk.

Csak nyomaink maradnak a porban,

A kicsi patak karjaiban.

Fölénk hajlanak az öreg fák,

Leveleik halkan susogják

Menj, fürödj a friss patakban,

Ne nézz vissza a múltba!

Olvadj bele a mindenségbe,

Küldj szivárványt a reggeli égre,

Ereszkedj ködként,

Mindent betakarva,

Szeretteidet megsimogatva.

Dobd el az ócska kabátot!

Sokkal könnyebb lesz meglátod,

Öleld át a fénylő világot,

Benne megérzed a barátod.

Fürödj a könnycseppekben,

Akár a hajnali harmat-fürdőben.

Száguldj át a fellegek felett,

Ott már csak a kékségek fénylenek.

Ne törődj a dermesztő hideggel,

Az csak egy villanásra ölel!

Én sem vagyok más, csak egy ember

Én sem vagyok más, csak egy ember

Én sem vagyok más, csak egy ember,

Teli örömökkel, bánatokkal, tévedésekkel.

Nem akarok mást, csak nyugodtan élni,

Boldogan, elégedetten, sorsommal megbékélni.

Nem akarok más lenni, mint aki vagyok,

Kihasználni mindent, mi nekem adatott.

Nem akarok a világ elől sohasem elbújni,

S nem akarok semmit sem elölről kezdeni.

Az szeretnék maradni, ki mindig voltam,

S szeretném azt tenni, miről mindig álmodtam.

Nem szeretnék megszabadulni az érzelmektől,

S nem szeretnék megválni soha az emlékektől.

Szeretnék álmodni, s nagy terveket szőni,

S szeretnék a jövőben minden jót megtenni.

Felfedezni volna jó az élet rejtelmeit,

S megvalósítani minden csodás értelmeit.

Szeretném pontosan tudni, mit kell tenni,

S a kijelölt úton, egyenesen végigmenni.

A test, a lélek tudja amit tudni lehet,

S örökre megőrzi szívemben a szeretetet

Egy életen át

Egy életen át. Ki kalandot, ki társat, ki szerelmet, ki érzéki vágyat,

ki az igazit, ki bizalmast, ki intellektuális partnert, ki önmagát; ki

biztonságot, ki családot és meleg otthont, ki izgalmas utazást, ki

elfogadást, ki csupán egy ölelést. Nem keresünk-e valójában akkor

is, amikor "félrelépünk"? Nem azt keressük-e, amit nem találunk

abban a kapcsolatban, amiben épp benne vagyunk? Lehet, hogy

csak egyetlen részlet hiányzik, valami nagyon kevés, ami azonban

bőven elég, ha úgy érezzük, hogy épp ettől nem vagyunk maradék-

talanul boldogok. Az más kérdés, hogy akarunk-e kompromisszumot

kötni, és lemondani ezekről a dolgokról. Vagy ha fontosak a hiányzó

részletek, akkor hajlandóak vagyunk-e dolgozni, tenni azért, hogy az

első számú kapcsolatunkban megtalálhassuk mégis, amit keresünk.

Sokszor van úgy - mert nem egyszerű két ember elvárásait,

vágyait időben és térben tökéletesen összehangolni -, hogy bár jól

érezzük magunkat, szeretjük egymást, de valami akkor is hiányzik.

Vagy azért keresünk, mert bár egyszer kimondtuk az igent, ha

őszinték vagyunk magunkhoz, nem annak az embernek és nem

azokra dolgokra bólintottunk, amiket a zsigereink diktáltak. Így

- noha talán észre se vesszük - keresünk tovább.

Meztelen szív

Kálnoky László: Meztelen szív

Csupasz szívem a tenyeredbe vetted,

és lüktetése szórakoztatott;

majd felmutattad azt a többieknek,

kissé büszke és kissé meghatott

mosollyal, hisz te műveltél csodát

a szerkezettel, melyet félredobtak;

ha akadozva is, ketyeg tovább;

életre keltettél egy tetszhalottat.

De lásd, a szív nem zenélődoboz;

talán csak egy dalt tud, de mégse gép,

melyet akárki működésbe hoz,

csak föl kell nyitnia a fedelét.

A meztelen szív inkább valami

elvadult, beteg állathoz hasonlít,

ha meglepik, hangját sem hallani,

holtnak teszi magát, s vackára omlik;

megkopasztva, nyúzottan didereg,

– ép korában sem volt valami edzett –,

hártyánál véknyabb bőre csupa seb,

s felszakad, alighogy hegedni kezdett;

minden belészúrt pillantás tövis,

és most szabad prédája bárkinek…

Mit várjak másoktól, ha még te is

kiszolgáltatsz egy védtelen szivet?

Jó veled!

Jó veled!

Jó veled,

nevet adsz a csendnek

s a láthatatlant láthatóvá teszed

jó veled..

úgy bízol bennem,

mint még sosem bíztam

istenemben, sosem..

jó veled

hozzám hajolsz,

csókod szétomlik mellemen,

és parfümöd illata

izgatón körbeleng..

jó veled..

észre sem veszem,

és ölem máris táncba kezd:

ősi, elementáris erő

tör elő

izzadok, könnyezek..

jó veled

édes öledhez hajolok,

ujjaim testeden

lassan, ringva keringenek,

te ajkadba harapsz,

sóhajaid visszanyeled..

s aztán, hogy melleden

meg-megremeg

néhány elmaradt érintés,

már csak gyermeki szuszogásod

hangja kél -

vállam párnád már,

és délután hűse lúdbőrzi

vakító fehér, meztelen testedet.

Jó Veled.. 

Elmondanám

Kasza Tibor - Elmondanám

Valamit most el kell mondanom.
Félek, hogy nem lesz rá jobb alkalom.
Elmondanám, ha volnának szavak,
amik mindent jól elmondanak.
Elmondanám, hogy bár csak hallanád,
de elválaszt már minket egy fél világ.
Elmondanám, most végre megteszem
A szélbe súgom én.

Te vagy csendben a szó, Te vagy bennem a jó
Jöjj mindig várok Rád.
Te vagy égben a kék, olyan angyali szép
még mindig várok Rád.
Egy álomért egy élet az ár.
Te vagy csendben a szó, Te vagy bennem a jó
bár hallanád, úgy elmondanám.

Az igazság fájna, hazudj most nekem,
hazudd, hogy minden rendben s én elhiszem.
Hazudj a szürke égre színeket, 
s hazudd, hogy nekünk még mindent lehet.
Hazudj álmot, hazudj holnapot,
most bármi fáj csak múló állapot.
Ha menned kell hazudd, hogy visszajössz.
S hiszek benned én.

Te vagy csendben a szó, Te vagy bennem a jó
Jöjj mindig várok Rád.
Te vagy égben a kék, olyan angyali szép
még mindig várok Rád.
Egy álomért egy élet az ár.
Te vagy csendben a szó, Te vagy bennem a jó
bár hallanád, úgy elmondanám.

Én nem adom fel, mert még nem tudom, amíg mit érzek el 
nem mondhatom,
mert egy új esélyt bárki érdemel, ami fontos az így nem 
múlhat el.
Vívom minden nap a harcomat, hogy láthassam végre újra az 
arcodat,
mert én rontottam el és ezt jól tudom, hát bármi lesz az ára én 
vállalom.

Te vagy égben a kék, olyan angyali szép
még mindig várok Rád.
Egy álomért egy élet az ár.
Te vagy csendben a szó, Te vagy bennem a jó
bár hallanád, úgy elmondanám.

Úgy elmondanám..
Te vagy csendben a szó, Te vagy bennem a jó, 
Te vagy égben a kék
ó bár csak hallanád, úgy elmondanám.

Megérteni egymást örömben, szenvedésben

"Megérteni egymást örömben, szenvedésben,

segíteni ha csak egy szóval, egy gondolattal is,

nagyobb művészet, mint végigbarangolni a világot,

gazdagnak lenni és szórni a pénzt.

Mert lelkeink kincse talán a legnagyobb ajándék

és legszebb öröm, amit egymásnak adhatunk,

s amiért nem tudjuk elégszer mondani: ,,Köszönöm."

(William Wordsworth)

Pünkösdi rózsa

Juhászné Bérces Anikó: Pünkösdi rózsa

Kerek bokron kerek bimbók

nyújtóznak a fényben,

a mosolygó napsugártól

gömbölyödnek szépen.

Szirommal telt labda bimbók

pattannak serényen,

tündökölnek, Pünkösdünket 

köszöntve szerényen.

Selymes fényük az ünnepét

tükrözni akarja,

ezért bontja ki a szirmát

Pünkösdvasárnapra.

A hatalmas virágfejek

szelíd főhajtása

a Szentlélek eljöttének

méltó fogadása.

Püspöklila vagy rózsaszín

engem elvarázsol,

fehér színű bokor körül

illatfelhő táncol.

Belélegzem, s elsimítja

lelkemen a ráncot,

alig várom, láthassam

e gyönyörű virágot!

Pünkösdi harangok

Ötödik évszak a szeretet...

Szilágyi Ferenc Hubart: Ötödik évszak a szeretet...

Legszebb évszak, de nem tavasz,

nem nyár, sem ősz, s nem tél havaz -

vagy perzsel tájat odakint,

gyönyört okoz bent, soha kínt!

Bármikor, bárhol ott lehet,

vele, velem vagy pont veled,

kacérkodik, óvón figyel,

de érte folyton tenni kell.

Valahol itt van legbelül,

de trónusán nem ember ül;

megvenni pénzért nem lehet,

az illatát, s azt a szelet

amely vihart sosem kavart,

s nem dúlt vizet, száraz avart.

Magamba szívom: oxigén,

vagy szent ima, mely szól igén.

Sebre ad enyhet, lelki írt,

könnyeit törli el, ki sírt.

Ha felhők fedik az eget,

napfényt hoz, puha meleget.

Szívem fészkében nevelem,

dédelgetni őt: szerelem.

De ott, hol gyűlölet kaszál,

nem marad, gyorsan tovaszáll.

A lelkünk szólal meg a zenében...

A lelkünk szólal meg a zenében...

Az emberi faj egyik legnagyobb ajándéka, hogy képes a lélekre ható hangokat adni, és eszközöket is tud alkotni ezeknek a hangsoroknak a megszólaltatásához. A zenének köze van a művészi kifejezéshez és a mulattatáshoz is, de annyira fontos jelenség, hogy önálló feladatot jelent. A zene befolyásolja az egész emberiséget, energiája gyógyítja a testet és a bolygót. Az emberi pulzus ütemére lüktető békés muzsika hallgatása pozitív változásokat idézhet elő az ideg- és elmeállapotban. Minden zene, és a zene mindenre hat. A lelkünk szólal meg a zenében. A zene a világmindenséggel társalgó bolygónk hangja.

(Marlo Morgan)

Szeretem...

Szeretem...

Szeretem…

A holdnak ezüstös, tompa fényét,

Ahogy elnyújtózik a tónak felszínén,

Álomba ringatva mind a bolondokat,

S szül nekik pompás, mézédes álmokat.

Szeretem…

Az éjnek végtelen, sötét leplén,

A csillagokat bámulni egy csendes estén,

Fürkészni ezernyi titkot és csodát,

S meglelni egyet, de nem tudni okát.

Szeretem…

Ha vörösen izzik az égnek alja,

Első sugarait a kelő napnak,

Meggyújtva bennem a szunnyadó lángot,

Arcomon már érzem a forróságot.

Szeretem…

Ha a képzelet vágyaimat festi,

S oda repít, hol szeretnék lenni,

Távoli tájra, hol nincs semmi más,

Boldogság mezején egy csodás virág.

Szeretem…

Szerelmemnek két legszebb csillagát,

Szép szemeidnek minden pillantását,

Látni benne mindent, amire vágyok,

Szenvedélyt, nyugalmat és boldogságot.

Szeretem…

Ha ragyogsz rám oly fényesen,

Hogy feledem a napot érted, kedvesem,

Mikor mosolyogsz, mikor édesen nevetsz,

Érzem, hogy Te is ugyanúgy szeretsz.

(Czéh Béla)