Úgy kellesz...

Úgy kellesz... 

Úgy kellesz, mint

a fűszer, mi izgató,

a gyógyszer, mely lázat csitító,

a bor, mely bódító,

a szó, ami hódító!

Kell még...

néha erő belőled,

olykor gyengédség felőled,

édes csókod, ölelésed,

borzongató érintésed,

kezed minden mozdulata,

szíved összes dobbanása!

Az is, hogy...

felemelj és elringass,

ha széthullok, összerakj!

Együtt...

álmodjunk és ébredjünk,

szárnyaljunk, ne csak vergődjünk!

Hogy együtt...

keressük a végtelent,

újraélesszük a vértelent,

ne parazsat, nagy tüzet,

oldhatatlan szerelmet.

Az is...

hogy életet adj, majd elvedd azt,

szívembe hol telet hozz,

hol tavaszt!

És így is...

cseppenként vagy egészben,

félszegen vagy merészen,

csendesen, szerényen,

vagy szenvedély hevében.

Halkan vagy ordítva,

nevetve vagy zokogva,

fiatalon, erősen,

fáradtan és öregen.

S, ha már nem leszel,

csak némán és csendesen,

veled halok én is, Kedvesem!