Van úgy az ember ...

Vitó Zoltán: Van úgy az ember ... 


Van úgy az ember, 
hogy álmodozni vágyik, 
mégsem jut messzebb: 
- riasztó úton - csak a valóságig. 

Van úgy az ember, 
hogy bár szólani vágyik, 
mégsem jut messzebb: 
- tétova úton - csak a hallgatásig. 

Van úgy az ember, 
hogy bátorságra vágyik, 
mégsem jut messzebb: 
- bénító úton - a megalkuvásig. 

Van úgy az ember, 
őszinteségre vágyik, 
mégsem jut messzebb: 
- ösvényes úton - csak a hazugságig. 

Van úgy az ember, 
hogy építeni vágyik, 
mégsem jut messzebb: 
- vak-sötét úton - csak a rombolásig. 

Van úgy az ember, 
hogy bár szállani vágyik, 
mégsem jut messzebb: 
- ingoványon - az elnyelő mocsárig. 

Van úgy az ember, 
hogy az Összhangra vágyik, 
mégsem jut messzebb: 
- veszejtő úton - lelke káoszáig... 

Bizony, van úgy az ember: 
otthagyná gőgös, 'koronás' helyét; 
sóváran nézi buksi kutyájának 
lélek-gyémántként csillogó szemét: 
és sírva simogatja 
egy őzgidácska ártatlan fejét: 

Ám úgy is van az ember, 
haragra, bosszúra készül előre, 
de egy kedves hang csendül, - 
és szelíd barátság sarjad belőle. 

És úgy is van az ember, 
hogy balsorsára készül már előre, 
de egy tiszta fény villan, - 
s búvó remény, öröm sarjad belőle: 

Mert úgy is van az ember 
- sorsáért bármily balszerencsét átkoz -; 
egy kéz, egy mosoly segítő áldást hoz, 
és mégis eljut, eljut önmagához, 
- kalandos úton - legjobb Önmagához.