Lelkemben az érzés, sok ki nem mondott szó,
nem tudom, miért fáj,
de mégis oly jó.
Átölelni vágytál, s én álltam ott bénán,
szemembe néztél,
s csak mosolyogtam némán.
Jöttél és éreztél a szenvedély nevében,
csókoltunk őrülten ,
a szerelem hevében.
Egymásra néztünk, s a pillanaté lettünk,
Gyémánttá forrt össze
tekintetünk, lelkünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése