Sorskerék

Tóth Vera: Sorskerék

Óriás-súly a bánat,

elnyűtt nagykabát.

Rám nőtt. Lassan bőrömmé vált.

Fakó szürkére színez,

még jól sem áll.

Eddig hordtam, mégis jó lesz

eldobni már.

Sorsunk mikor elhagy

mint hűtlen jó barát,

csak állunk, s csodát várunk,

míg nem pörget tovább.

Aztán mégis újraindul

és új tüzet szít.

S egyszer újból velünk fordul

és égig repít!

Van tovább!

Vidd világ elsírt, régi könnyeim!

Ha ragyog a szívem, elmúlik a sötétség.

Van miért, van kiért vívnom őrült harcaim!

És mindig is így lesz, bárhol jár a sorskerék.

Százszor körbe-körbe,

míg el nem szédülünk.

Vagy áll és nem is mozdul,

míg lassan elveszünk.

Aztán mégis újra lobban

mi csendben feszít.

S egy apró láng is tűz, ha robban...

és égig repít.

Van tovább!

Vidd világ elsírt, régi könnyeim!

Ha ragyog a szívem, elmúlik a sötétség.

Van miért, van kiért vívnom őrült harcaim!

És mindig is így lesz, bárhol jár a sorskerék.

Jön az este lassan

A mókus készülődik

Aranyosi Ervin: A mókus készülődik

Terülj, terülj asztalt kínál a természet,

össze kell gyűjtenem gyorsan az egészet!

Megtelik a kamrám finom élelemmel,

nem kell megbirkóznom téllel, félelemmel!

Az is jó ám ebben, hogy jut mindenkinek,

csak össze kell szedni, mire jön a hideg.

Aztán bevackolom az odúmba magam,

mert a szorgalomnak ilyen jutalma van.

Átalszom a telet, bár felkelek enni,

de ha mindenem van, jó mókusnak lenni!

Rosszul van a világ megalkotva

A szeretet nagy gazdagság

Az élet nagyon nehéz ...

Javíthatatlanul optimista vagyok

Százezer út

Váci Mihály: Százezer út

Én mindig másként gondolom,

amit elénk kínál a lét.

Ha rád nézek is – álmodom

egy velünk történő mesét.

Ha azt mondanám: – Jó, igen.

Ne vedd komolyan, el ne hidd:

– másodpercenként a szívem

igent biccent és nemet int.

Mert én magam is szüntelen

más vagyok, mint aki vagyok,

– sem az, akinek képzelem

sem az, ami én akarok

maradni, lenni: egyre más,

és mire elfognám, megint

új arc, szédület, kusza láz,

arcom rám soha nem tekint.

Bármely tükörben nézzem is:

– Megvagy! Idenézz! – sír, nevet,

de máris más, ahogy a víz

ragyogtat minden új eget.

Míg alszom tán ébren vagyok,

s ébren meg mélyen álmodom.

Hiszed – ölelsz, mint hű rabod,

s szíved tán épp elárulom,

és ha ellened vétkezem,

akkor hű sírásom keres,

s míg téged simít két kezem,

talán haragtól kék eres.

Mikor hozzád szegez a kín,

talán máshol feltámadok,

s ha hívnak csavargásaim,

mindig feléd vándorolok.

Rád nézek: – s hol vagy, nem tudom.

S bármit nézzek, az mind te vagy.

Elhagylak százezer úton,

hogy megleljem kapuidat.

És mindig másra vágyom,

mint amit szívből akarok.

Szomorún érzem fájón,

azt, ha boldog vagyok,

mikor a legforróbban élek,

legjobban gyilkolom magam,

s a legéltetőbb szenvedélyek

átölelnek halálosan.

Mert nincs határa semminek,

a van, nincs fojtva ölelik

egymást; ha dobban a szíved,

mindig meg is hal egy kicsit.

A van, a nincs két végű hinta,

és lengő hinta minden itt:

– ez mélybe dönt, szállni tanítva,

az zuhantat, míg felröpít.

Ha öröm hív – már vár a kín,

– a hinta egyre fel le száll,

ha égben vagy, lenn pokol int,

s ha mélyben – fentről fénysugár.

Ne kérj válaszokat, szívem.

Az igazságból is csak azt

tudom csupán, hogy elhiszem,

de nem azt tudom, hogy igaz.

Már másképp hiszem a világot

s régóta másképpen tudom.

De nem igaz, jó egy se – látod,

hát hagyd – majd újra álmodom.

Mindig szeretni foglak

Mindig szeretni foglak. Amikor ez a vörös haj fehér lesz, még mindig szeretni foglak. Amikor a fiatalság sima puhaságát felváltja az idő törékeny puhasága, bőrödet még mindig meg akarom majd érinteni. Ha arcodat elborítják a ráncok a mosolyaid, a szemeden átsuhanó meglepetések miatt, amikor minden elsírt könnyed nyomokat hagy arcodon, még inkább kincsként foglak őrizni, mert ott voltam, és mindezt láthattam. Meredith, meg fogod osztani velem az életedet, és szeretni foglak, amíg az utolsó lélegzet el nem hagyja tested vagy testemet.

Laurell Kaye Hamilton

Nekem is az az érzésem, hogy mi nagyon összeillünk...

Nekem is az az érzésem, hogy mi nagyon összeillünk... Azért is szeretek veled lenni, mert melletted sosem unatkozom. Még ha nem szólunk, nem érünk is egymáshoz, még ha külön szobában vagyunk is, még akkor sem. Soha nem unalmas veled lenni. Szerintem ez azért van, mert valahogy bízom benned, bízom a gondolataidban. Érted, hogy mire gondolok? Hogy mindent szeretek, amit látok belőled, és azt is, amit nem. Pedig ismerem a hibáidat is. De pont ez az, a hibáidról is az az érzésem, hogy pont jól kiegészítik az én jó tulajdonságaimat. Hogy ugyanazoktól a dolgoktól félünk. Hogy mintha még a démonaink is hasonlítanának! Hogy te sokkal többet érsz, mint amennyit valójában megmutatsz magadból, én meg pont fordítva. Hogy néha kimondottan szükségem van a jelenlétedre, hogy... hogy mondjam... érezzem a saját... súlyomat?

Anna Gavalda

Szereteterő

Szabó Zsuzsanna: Szereteterő

Nincs szükség kincsekre,

mert minden ott a szívedben.

A természetes a legértékesebb.

Van, amikor a másodperc a legszebb.

Az ember nem tárgyakra vágyik,

élményekre, szeretetre, csak ez számít.

Arra, hogy a szó megértésre találjon,

s a beszélgetés során meghallgattasson.

Kéz a kezet bátorítón megfogja,

s érezve az arcot simítsa.

Minden nap megölelve egymást,

így felejtjük a mindennapi hajtást.

Sokszor elég egy mosoly, egy pillanat,

s körülötted minden átalakulhat.

Én már mindenért hálás vagyok.

A szomorúság elkerül, egyet elmondok.

Amikor az élet már százszor térdre kényszerít,

megtanulod, csak a szeretet, ami előre visz.

Amikor nem tudtam lábra állni s járni,

éjjel-nappal imádkoztam s felejtettem sírni.

A szüleim két oldalamon volt a mankóm,

sírt a lelkem - fájón, keserűen zokogott.

Könnyeim nem mutattam,

szüleimnek jobban fájt, tudtam.

A hit, a szeretet, a remény adott erőt,

s oszlatta el a kétség s félelem felhőt.

Miután lábaim újra erősödtek,

életem fokozatosan újraértékeltem.

A szereteterő oly mélyről fakad,

mint vulkán mélyéről a láva.

Oly tisztán és akkora erővel bír,

előtte oly, hogy lehetetlen, nincs.

Szeretve a természetet, a napsugarat,

kirándulni, túrázni a szabadban.

Énekelni, táncolni, szívből nevetni,

s egyet soha nem feledni, mindig szeretni.

Az embernek szüksége van arra, hogy fontos legyen

Megmagyarázhatatlan...

Pár év mögöttem

Szia, jöttünk

Csak azt adhatjuk, amink van

 “Csak azt adhatjuk, amink van. Aki boldogtalan, nem adhat boldogságot, aki sikertelen, nem segíthet másokat sikerre. Első kötelességünk: önmagunkon segíteni, hogy ne legyünk másoknak teher. Először tanulni, aztán tanítani! Először teremteni, aztán adni! Ez az élet vastörvénye!”

Herbert Casson

Az ember jórészt azzal teszi tönkre az életét ...

Péntek 13

Szeretlek

A szív kedvencei

Aranyosi Ervin: A szív kedvencei

Akinek nincs otthon kutyája, macskája,

egész más szemmel néz az egész világra!

Nehezebben tanul igazán szeretni,

másik lélek által megbecsültnek lenni.

Jó, vannak szerelmek, vannak jó barátok,

szülők és gyermekek kiktől csak jót vártok,

azt mondom, az mégsem hasonlíthat hozzá,

mint mikor kedvenced jó kedved meghozná.

Mert egy kedvenc állat megtanít szeretni,

egy másik lélekért felelősnek lenni.

Szeretni csupán, mert jól esik szívednek,

s azt sem bánod, hogyha mások kinevetnek.

Mert mikor ránézel boldog lelked hízik,

s hogy még sokszor látod szemed ebben bízik.

Képes vagy elnézni ezer bolondságot,

s nem veszed komolyan az egész világot.

Kinek nincs kedvence, ezt biztos nem érti,

s tán a szeretettől saját szívét félti.

Soha ne aludj álom nélkül

Megérti-e valaki...?

Somebody Somebody: Megérti-e valaki...?

Megérti-e vajon egyszer valaki,

mi dúl a zavaros lélekben,

s megpróbálja-e kibogozni

a gordiuszi csomót

ott bent?

Megérti-e valaki,

mitől sorvad a lény,

mi az, mi folyton

tébolyt játszik a semmi szintjén?

Megérti-e valaki,

mire dobban a menthetetlen szív,

mitől táncol hevesebben

a reménytelenség szigetén?

Megérti-e valaki,

miért retteg egy reményvesztett,

miért zakatol

egyfolytában az elmúlás benne?

Megérti-e valaki,

miért csordul ki a könny hasztalan,

miért küzd a semmiért vigasztalan?

Megérti-e valaki

egyáltalán valaha?

Van-e bárki,

ki szeretné tisztán látni,

miért gyenge, ha erős is lehetne?

Eljön-e az a valaki,

ha van,

ki egyszer ezt mind megérti,

s a benne zajló csatát

segít leverni.

Vagy pattogatott kukoricával a kezében

szótlan végignézi?

Kötelékek

Nagy Kinga (Susy): Kötelékek

Néha, mikor felnézek

a hatalmas, tátongó égre,

megkérdem, a jó dolgoknak

mi okból van vége?

Miért vannak a jó barátok

nagy térképre tűzve?

Miért lettünk egymástól

ily messzire száműzve?

Szívünkben a szeretet

örökre összefűzve.

Ez mindig összekapcsol,

ha csak ránézünk a tűzre.

Eszünkbe jut, milyen volt

órákig körben ülve.

Milyen volt, mikor szívünk

még nem volt kihűlve.

Visszatér a régi érzés,

és visszatér az emlék,

s a nagy térképet bámulva

tudjuk, máshova nem mennénk.

Újra hevül hát a kemence,

szorgosan jár a sok kéz.

Így marad meg pengébe verve

az újabb örök kötelék.

Azt mondják, a szerelem költővé tesz

Azt mondják, a szerelem költővé tesz. Gyakran. A barátság az életet teszi költőivé és költészetté. A szerelemből a költészet hamar kivész, mert a szerelemnek minden csak eszköz, hogy a világegyetem két legnagyobb ellentétét, a férfit és a nőt egybeolvassza. A barátság maga ez a poétikus kapcsolat. És a verseket nem írjuk, hanem éljük.”

Hamvas Béla

A Kék madarat nem kell ...

Férjek 10 parancsolata

Ügyelj gondolataidra

Az élet olyan, mint a víz

Az élet olyan, mint a víz: csak folyik, egyre folyik, soha nem áll meg egy pillanatra sem, hanem magával ragad mindent, ami beleesik, magával ragadja valahová, amit az ember úgy hív, hogy "örökkévalóság". A percek, órák, napok, évek, álmok, megvalósítások, kudarcok és emlékek... minden, amiből az ember élete és szíve és lelke felépül... csak viszi, és soha nem hoz vissza semmit.

Wass Albert

Iskolakezdés

Grósz Dávid: Iskolakezdés

Elérkezett szeptember első napja,

a diákok visszaülnek az iskolapadba.

Utcák és a buszok megtelnek velük,

nagyon álmos még a fáradt szemük.

Hátukon viszik az iskolatáskát,

érzik a tanfelszerelések súlyát.

Csengetésre nekik be kell érni,

osztálytársaiknak fognak mesélni.

Ki hol volt, mit csinált egész nyáron,

és a levelek is elsárgultak már a fákon.

Egyszer egy csengő mindennek véget vet,

hiszen a tanárnő megkezdi ezt a tanévet.

Álmaimban

Arany- Tóth Katalin: Álmaimban

Álmaimban visszatérek 

elfeledni bánatom,

oda, hol egy patak csobban,

messzi-messzi tájakon.

Hűs vizének tisztasága 

lelkem mossa - nem bánom.

Elsodorja minden könnyem,

s terhet könnyít vállamon.

Elvisznek a lassú léptek, 

át az erdőn, tisztáson;

keskeny ösvény avarában

léptem puha - álmodom.

Kelő Napnak fénye ragyog, 

hajnal színét számolom.

Ezer pompa ragyog reám:

messze űzi bús dalom.

Boldog ének kél szívemben, 

száll a dallam, s dúdolom...

halkan, szinte észrevétlen...

el ne űzzem - ringatom.

Szeptemberi ének

Őrni: Szeptemberi ének

Lépett felém, de már lassabban, 

mint az elmúlt napsütéses, forró hónapban, 

amikor új kenyeret hozott- 

tett asztalomra. Vöröses-tarka kalapot 

és ruhát viselt, itt-ott sárga 

fűszálak hajoltak, falevelek tapadtak 

cipőjéhez. Arcán a mosoly 

még varázslatos, tekintete is mámoros. 

A szőlő szeretetét adta, 

cipelte puttonyában, mustját kilocsolva, 

pintes poharakba. És dalolt: 

szüreti bál visszhangozta a domboldalon. 

Fecskék, gólyák, rigók indultak 

délre, hatalmas botjának suhintására. 

Iskolákba lurkók, tanárok, 

jelző csengőhangjára. A napra kacsintott: 

...álmosan lejjebb szállingózva 

a horizonton, sugarával beragyogta 

a hegyeket-völgyeket, tavon 

csónakázó, folyóparton élő, álmodó 

emberek vágyait... Ajtókat: 

melyek kinyílnak maguktól, kérő fohászra, 

Ablakokat: ahol kicsókol 

a Leány áldást nyújtva. A Vénasszonyok 

nyara így megajándékozhat 

minden teremtést fénnyel, lelki gazdagsággal, 

mielőtt a hidegebb napok 

bekopogtatnának. - Indulnom kell, búcsúzom. 

Megveregette még a vállam 

barátságosan, és továbblépett hervadva 

az idő tengerén - a tejúton -, 

hol hónaptársaival, Szeptember is látható...