2020. március 31., kedd

Beszélő kezek

Steph McGrieff: Beszélő kezek


Nincs szebb hangszer, mint a lélek,
és a legnagyobb művész a képzelet
A muzsikus dallamokban szárnyal
a festő eszköze vászon, és az ecset

A szobrász vésője dermedt anyag
formáiban kutatja az örök ihletet
Ám a poéta, toll és papír virtuóza
mindnek méltó vetélytársa lehet

Szavak tengerén átgázolva, akár
a pillangót, űzi a tűnő gondolatot
Szépséges vajúdásban fűzi eggyé,
így teszi örökké a múló pillanatot

Faragott rímekbe álmodja a csodát,
tollvonásban kapnak hangot a jelek
És rezegve megszólalnak a lélek
húrjai, ha érintik a beszélő kezek

2020. március 30., hétfő

A kis vadász


Aranyosi Ervin: A kis vadász


Egész nap egérre lestem,
vártam csendben, néma lesben.
Mikor megjött, hamm, bekaptam,
egy időre jól is laktam…

Üzenem az egereknek,
addig nyugodtan lehetnek,
amíg alszom itt az ágyon
és nem őket hajkurászom…

Valaki azt mondta rólam,
dicsekvés csak ez a szólam.
Egeret még nem is láttam,
az egészet kitaláltam.

– Még nem láttam, de már ettem!
Jobb, ha az egér megretten!
Féljen tőlem, mert megnövök,
vigyázz egér, rögtön jövök!

2020. március 27., péntek

Együtt itthon


Aranyosi Ervin: Együtt itthon


De jó, hogy végre nem rohansz,
itthon vagy és teszel-veszel!
Az én szívem most boldogabb,
tudva, hogy mellettem leszel.
Végre eljött az én időm,
együtt vagyunk, csak te, meg én,
bundám simítod merengőn,
s ott ülök szíved rejtekén.
De jó nekünk, dorombolok,
gyógyítom fájó szívedet,
és számomra hálás dolog,
hogy most a gazdim itt lehet!

2020. március 26., csütörtök

Barátság kertjében


Farkas Paor Anna: Barátság kertjében


Ahol szeretetvirágok nyílnak,
ha öntözöd soha sem hervadnak
jó baráthoz türelemmel legyél,
mikor tőled segítséget remél.

Szeretettel nyújtsd ki felé kezed
életében az űrt betöltheted,
hozzád fordul, sose fordíts hátat
ha kétkedő, tévesztő a látszat.

Lehet néha olyan pillanatod,
amikor a vigaszt tőle várod
élethelyzetek néha mostohák,
jó ha van melletted igaz barát.

2020. március 25., szerda

Mesélhetsz történeteket, leírhatod, mit láttál

Mesélhetsz történeteket, leírhatod, mit láttál, hogy az emberek is láthassák. Készíthetsz az embereknek fényképeket. Elmondhatod, hogyan énekelnek a madarak, és hogyan ringatózik a hó a fák lombjain. Leírhatod, sőt akár éreztetheted is másokkal, hogy milyen, amikor fújja a szél az arcodat, vagy amikor érzed az ázott föld illatát. De sohasem érheted el, hogy ugyanúgy érezzenek, ahogy te éreztél, ugyanúgy sírjanak, ahogy te sírtál, és olyan hevesen verjen a szívük, ahogy a tiéd vert ott, abban a pillanatban.

Kilian Jornet

2020. március 24., kedd

Arcképcsarnok

Fodor Ákos: Arcképcsarnok


Van egy arc,
amit csak önmagunkat elképzelve látunk
– lehet, hogy ez az igazi.

És van annyi arcunk,
ahányan csak ránknéznek (és: ahányszor!) és még az is lehet,
hogy ezekben akad néhány közös vonás
– lehet. Akkor ez a valóság.

Van egy,
amit tükörbe nézve látunk: villám-
gyorsan alakuló, képlékeny látvány:
múzsája a Szomszéd Ízlése s az azt szolgáló, vagy azt ellenző szándék
– efölött hunyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.

És van,
van arc, amit csak az lát, aki szeret,
akit szeretünk. Ez a legszebb,
a legmulandóbb. A legérvényesebb.

Márciusi tél



Mészáros Zsolt (MeZso): Márciusi tél


Az utakat lucskossá, csúszóssá teszi,
füvet, bokrot, fákat fehérre festi.
Fehér a határ és a kertek alja,
tavaszban a tél bizony ilyen aljas.

Nappal ugyan soványodik a fehér lepel,
éjszaka, ha fagy van, csúszós jéggel lep meg.
Bokrokat, cserjéket, fákat rügy borított,
most meg csinos, csipkés, és hóval tarkított.

Hamar eljön húsvét, de most még havazik,
megússza-e vajon a húsvéti nyuszi,
vagy a bundáján majd hópihe díszeleg,
és nyúlcipő helyett korcsolyát köthet fel?

2020. március 22., vasárnap

A legfőbb kincs nem az arany vagy az ékszer

"A legfőbb kincs nem az arany vagy az ékszer, nem is a műkincs. Sosem birtokolhatod azt, ami bent a szívedben nincs. A földi javak bizony mulandók, és idővel mind eltűnnek. Ám az igaz, hű barátságok soha, soha meg nem szűnnek."

(Csingiling és az elveszett kincs c. film)

2020. március 21., szombat

Bent vagyok a házban és gondolok Rátok



Bent vagyok a házban és gondolok Rátok,
Távozzon a vírus, csakis arra várok.
Mit lehet most tenni? az ablaknál állok,
Így múlik az idő, szebb időkre várok.

Ne menj ki a házból, maradj Te is otthon!
Ne hívd ki a sorsot, ezt barátként mondom.
Jól tudom, nem könnyű ezt mind elviselni,
Ettől okosabbat nem lehet most tenni.

Voltak boldog idők, gondoljunk most arra
Mikor gondtalanul kimentünk a partra.
Éreztük a Napot, csodáltuk a Holdat,
Sok-sok ilyen élményt visszahoz a holnap!

Addig légy türelmes, ne menj ki a házból,
Mert a fránya vírus Rád találhat bárhol.
Ezen is túl leszünk, optimistán vallom,
Ha elmúlt a veszély ott várlak a parton.

2020. március 20., péntek

Cicagyerek



Aranyosi Ervin: Cicagyerek

Halkan dorombolok,
keresem figyelmed.
– Nehezedre esik,
folyton rám figyelned?
Színes bundám vágyja
a simogatásod.
Ha üres a tálam,
talán van még másod?
Én egész nap alszom,
Te meg csak pont reggel!
– Ébredj! Törődnöd kell
egy cica gyerekkel!

2020. március 19., csütörtök

Elmondanék neked ...

Elmondanék neked
Egy csodás, szép mesét,
Hogyha gondod támad
Ez adjon új reményt.

A gyermekkori álmok,
Itt újra élednek,
Ezer színnel festik ki,
Az egész életed.

Ezért bízz a szépben,
Az igaz mesékben.
Szárnyalhatsz az égben,
Vagy táncolsz a vízben.

És mint lámpák fénye,
A sötét estéken,
Elűzik a szörnyet,
A gyermek szívében.

Ha már minden veszve,
Még megmarad a hit.
Álmaiddal szíved,
A jövőbe tekint.

Ne felejtsd el soha,
A mesék bölcs szavát:
Mert a jó elnyeri,
Mindig a jutalmát.

2020. március 18., szerda

Barátság...

Barátság... kevesen értik e szót. A barátság olyan, mint az anyai, a testvéri, az örök, a megálmodott, a várva várt szeretet. Nem szerelem búvik a szeretet álcája mögé. Tiszta, sose követelőző, ezért örökké tartó. A barátság erősebb kapocs, mint a szerelem; értékes és szent. Számomra mindennél fontosabb. A barát, akiben csalódunk, örökre leszerepelt, emléke kitörölhető. Ha a barátság áldását élvezzük, szent feladatunk, hogy betartsuk előírásait, bármi történjen. Jó barátnak lenni nem egyszerű feladat. Néha emberfeletti erőfeszítéseket igényel a szabályok betartása. De a barátság a legfontosabb kapcsolat két ember között; tartósabb, mint a szerelem. Az egyik szerelmet könnyen pótolhatja a másik. De a baráti kézszorítás olyan fogadalom, amely többé nem feledhető.

Marlene Dietrich

2020. március 16., hétfő

Ketten a tükör előtt

B. Radó Lili: Ketten a tükör előtt


Nézz a tükörbe: hajam őszül,
a szemed alján szarkalábak.
Nézésed már nem harcos nézés,
s az én szemem is könnybelábad.

Fehér kendővel intek Feléd:
Kössünk békét, én régi párom.
Így, deres fejjel, visszanézőn,
mért harcolunk még mindenáron?

Belefáradtam, hagyd a harcot,
hisz oly hamar öregszünk, meglásd.
Nézz a tükörbe: őszülünk már.

Mikor fogjuk szeretni egymást?

2020. március 15., vasárnap

2020. Március 15



Kristófné Vidók Margit: Március 15


Vannak napok, melyet nem felejtünk el,
felvillan fénye mindig, mint csodajel,
örökké fénylő csillagként ragyognak,
új reményt adva születő napoknak.

Régi márciust fűtötte szenvedély,
bátor ifjakban izzott lelkesedés,
a költő szavára egy nemzet felelt,
szabadságot kért, melyet kiérdemelt.

Ibolyaillatú, tündöklő tavasz,
lobogó zászló, nemzetiszín szalag,
erő, hit, remény, mi belőle árad,
és a szabadságvágy újra feltámad.

Legyen mindig példa hősies tettük,
március eszméjét el nem felejtjük,
és míg magyar szív dobog e hazában,
remény is csillan az ég ablakában.

2020. március 14., szombat

Alkonyati órák



Juhász Gyula: Alkonyati órák


Alkonyati órák, ti vagytok enyémek,
Mikor rózsafényben fölragyog a lélek
S múltak tavaszából egy dal erre téved.

Ti vagytok enyémek, alkonyati órák,
Mikor enyhe bánat bársonya hajol ránk
S pompázva kinyílnak a nagy álomrózsák.

(gy szeretnék egyszer e tájról elmenni,
Színből, fényből oda, ahol szürkül a semmi,
Madárként az ágon, dallal elpihenni!

Ó, de addig várnak sötét őszi éjek,
Lehervasztott vágyak, lekaszált remények,
Míg örök borúval tart e kurta élet!

2020. március 12., csütörtök

Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott



Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt.
Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát:
- Nem unod a várakozást?
- Talán. De folytatnom kell a küzdelmet.
- Miért?
- Mert ha nem nyílok ki, elhervadok.
Amikor úgy érezzük, hogy a magány minden szépséget elpusztít, a túlélés egyetlen módja az, ha nyitottak maradunk.




2020. március 11., szerda

A mai kor nője


Kerner Mariann: A mai kor nője


A mai kor nője karrierre vágyik: épít magának.
A mai kor nője otthonra vágyik: vesz magának.
A mai kor nője biztonságra vágyik: teremt magának.
A mai kor nője társra vágyik: választ magának...
Ahogy telnek az évek, úgy jönnek új kihívások,
Munkahelyek, másik lakás, partner...
És lassanként rájön, hogy mindene megvan,
Még sincs semmije.
Lelke hontalan zokog a folyton változó időben.
Ereje fogyóban, szépsége mulandóban,
Mert amije van: hozzátartozik,
De Ő nem tartozik sehova.

2020. március 10., kedd

Érzem, hogy szeretsz...

Genál Piroska: Érzem, hogy szeretsz...


Érzem, hogy szeretsz,
pedig már nem mondod.
A lelkem nem hazudik,
érzem, ha rám gondolsz.

Megbántottál, úgy gondoltam,
hogy mindennek vége,
de én magamnak nem hazudhatok,
mindig itt jársz az eszembe.

Érezd már, hogy szeretlek,
bocsáss meg, hogy elküldtelek,
már tudom, hogy nem volt helyes,
érezd, hogy Érted mennyit szenvedek!

2020. március 9., hétfő

Ha simogatni tudna a szavam

Várnai Zseni: Ha simogatni tudna a szavam

Ha simogatni tudna a szavam,
Mint lágy, becéző szellemkezek:
Szavak virágát hinteném rátok,
Hogy ne szenvedjetek.

Ha gyógyítani tudna a szavam,
Mint régi, titkos, nehéz balzsamok;
Ezernyi szóból szőnék most mesét,
Hogy meggyógyuljatok.

Ezernyi szóból szőnék most mesét,
Mely elzsongítna, mint egy nyári álom,
És elkendőzné a vérző valót;
Hogy ami fáj, az ne fájjon...

2020. március 8., vasárnap

Ma néktek nyílnak a virágok


Palotai János: Ma néktek nyílnak a virágok


Ma minden kertben Néktek nyílnak a virágok,
tündöklő Nők, szíveket "csábító" leányok.
Talán ma még a haragos szív is megenyhül,
nőnapon a morcos férfiszív is elgyengül.

Ki büszkén, ki hát mögé rejtve visz virágot,
megköszönve mindent, vagy kér bűnbocsánatot.
Ma minden kertben Néktek nyílnak a virágok,
e csokorral sok-sok boldogságot kívánok.


2020. március 7., szombat

Cica a(z)űrben



Aranyosi Ervin: Cica a(z)űrben


Űrhajós akartam lenni,
s felszállni az űrbe.
Elmesélem, hogy eközben
hogy kerültem zűrbe!
Rám csukták a kabinajtót,
s kilövésre vártam.
Ám a kabin megtelt vízzel,
és én bőrig áztam.
Aztán körbe-körbe forgott,
de nem akart szállni,
alig bírtam talpra esni,
négykézláb megállni.
Aztán körbe forgott minden,
míg a gép nem landolt.
Szerencsém, hogy túléltem
e borzalmas kalandot.

2020. március 2., hétfő

Győzz!



Szabó Marcsi: Győzz!


Neked, ki olvasod e sorokat, pont neked írtam.
Bármi történt az életben mondd, hogy kibírtam.
Légy vidám, mert nem jobb bánatosan élni,
ha a bánatban elmerülsz, nem tudsz remélni.
A bánatod helyetted, nem győzi le senki,
sajnos ezt egyedül, neked kell megtenni.
Hidd el, hogy az életnek mennie kell tovább,
aki miatt aggódsz, mindig gondol rád.
Ő szeretné legjobban, hogy boldogan élj,
hogy higgy, hogy szeress, és örökké remélj.

2020. március 1., vasárnap

Március


SzKirián: Március


Lassanként felébred a nap,
kiveti végre szürke ágya,
éled és új erőre kap,
megint melengetés a vágya.

Sóhajtva nyújtóznak a fák,
a tavasz a szirmokról beszél,
már viszi árkon-bokron át
és szétszórja illatát a szél.

Trillázik ezer csöpp torok
megrészegülten napok óta,
madárszívükből tör elő,
lüktet, zsibong az örömóda.

Rügyek teremnek hirtelen,
fűszálak, bogarak, virágok -
mintha megszánná valaki
s megsimogatná a világot...

...Hogy én mit érzek, már tudod.
Szeretlek, amióta élek.
Nekem te vagy a március -
de bármi volnál: szeretnélek.

Szeptember

Berze Tünde: Szeptember Búsan emeli kalapját a nyár, s lassan búcsút int, mint öreg diák, ki elkoptatta már az iskolapadját. Őszi szélben ...