Minden egyes pillanat az élet mozaikköve

"Minden egyes pillanat az élet mozaikköve - világos és sötét, színes vagy kopott, arany vagy ébenfekete. És ahogy a mozaikot is csak egész képként a távolról szemléljük, és csak ritkán vesszük szemügyre egyenként a művészien egymás mellé rakott kövecskéket, ugyanúgy nem látjuk a pillanatot sem, melynek mindent köszönhetünk. Amit életnek nevezünk, az végül is nem más, mint számtalan pillanat gyűjteménye." 

(Stefan Klein)

Nem kell túlkomplikálni

Nem kell túlkomplikálni. Ha egy férfi látni akar, ő keres. Ha veled akar lenni, megteszi. Nem egy nőnek kell őrült módjára, tíz körömmel belekapaszkodva mindent feláldozni. Csak ésszel. Egyébként is, akinek a figyelméért harcolni kell, az már rég nem jó. A legjobb dolgok maguktól jönnek. Erőlködés, játszmák, és buta hisztériák nélkül, tisztán, csak úgy belehuppannak az öledbe, amikor nem is számítasz rá. De ha elmegy, hagyd. Ha megteszi, fogadd el. Aki elmegy, az nem a tiéd. Aki elmegy, az sosem ért ide igazán. Majd jön olyan, aki fél percet sem tud lélegezni nélküled, mert annyira kellesz neki. Levegőt fog kapni, meg minden, de csak igazán akkor él, ha mellette vagy - és ezzel te sem leszel másképp. Feltöltöd és feltölt téged. Támogat és melletted áll. Harcoltok mindennel, együtt, és erőt merítetek egymásból. Mert ami jó, az valami ilyesmi. Ott aztán nem lesz megalázkodás, vagy épp önfeladás. Csak az van, hogy hisztek egymásban, és húztok előre. Az összes többi csak gyerekes és szükségtelen játszma.

Oravecz Nóra

Az életben az a legnagyobb boldogság,...

“Az életben az a legnagyobb boldogság, ha meggyőződhetünk róla, hogy önmagunkért szeretnek, vagy pontosabban szeretnek bennünket, annak ellenére, hogy önmagunk vagyunk.” 

Victor Hugo

Az ember egész életében csak várakozik

„ Az ember egész életében csak várakozik. Várja, hogy megszülessen, aztán várja, hogy meghaljon. Sorban áll, és vár, hogy vécépapírt vehessen. Sorban áll a bankban, és várja, hogy megkapja a pénzét. Ha pedig nincs pénze, még hosszabb sorokban vár, csak nem a bankban. Várja, hogy alhasson, és várja, hogy felébredjen. Várja, hogy megházasodhasson, aztán várja, hogy elválhasson. Várja, hogy essen az eső, aztán meg hogy elálljon. Várja, hogy ehessen, aztán hogy ehessen újra. Várja, hogy sorra kerüljön egy csapat őrült közt, s közben azon tűnődik, vajon ő is megőrült-e. ”

Charles Bukowski

Van pár pillanat, amiért megéri élni

A legnagyobb ajándék

Bizalom és gondoskodás

Aranyosi Ervin: Bizalom és gondoskodás

Bizalom él szép szívében,

hiszen érzi, jó lehetsz…

Rád bízza az életét is,

ha jót teszel, s jól szeretsz.

Bizony érzi, s talán tudja,

rosszat véle nem tehetsz,

ha egy csepp lelket elfogadsz,

hát rossz ember sem lehetsz!

Ne engedd hát, hogy csalódjon,

hisz miattad, érted él.

Csak azt várja tőled el,

hogy kedves gazdája legyél.

Bizalom él szép szívében,

odaadás, szeretet.

A jó Isten reád bízta

ezt a kutyagyereket!

Tavaszi szerelem

Gyarmati Péter: Tavaszi szerelem

Nézed, milyen szép a tavaszi világ.

Szívedben nyílik a szerelemvirág.

A lelked szárnyal, a gyomrod remeg.

A szemed könnyes, a szíved nevet.

Nappal is körülvesz az álomvilág.

Éberen álmodsz, s látod a csodát.

Érzed a zápor friss illatát.

A természet üde fuvallatát.

A lelked is könnyű - meséled nekem.

Így kezdődik egy új szerelem...

Egy őszinte nő sosem fél

A patak

Wass Albert : A patak 

Halkan susog a dombtetőn az erdő,

csókot hint a rózsás alkonyat,

tölgykoronás rengeteg ölén

halkan csobog, csobog a patak.

Talán elmélkedik. Talán nevet,

vagy sír benne egy elszakasztott húr,

csupán nekünk oly egyhangú e dal,

amint alant bársony-fövénybe túr.

Rajta libegve selymes barka száll,

ki tudja, honnan s mely vidékről jött.

Kicsinyke csolnak, merre, merre mész?

Mi csábít lent a ködfalak mögött?

Midőn a múltkor, szeptember felé,

fehér habok mély titkát kémlelém,

a víz felett titáni árnyalatban

libegve szállt egy elszáradt levél.

Akkor még ősz volt, most tavasz,

a kispatak vígan mesél.

Akkor dal helyett könny fakadt,

virágok helyett falevél...

Lágyan susog az esti szellő,

rózsákat hint az alkonyat,

tölgykoronás rengeteg ölén

halkan csobog, csobog a patak...

Olyan lesz a világ…

Aranyosi Ervin: Olyan lesz a világ…

Olyan lesz a világ, amilyennek látod!

Lehet bús, borongós, esőcsepptől ázott,

sírosan rossz kedvű, mindenkire mérges…

Változtass hát rajta, minden lehetséges!

Hiszen az eső csak vidám cseppek tánca,

a kiszáradt útnak kisimul a ránca,

a port, szürkeséget lemossa a fákról,

vízzel gondoskodik minden kis virágról.

Figyeld, ha egy gyermek fénylő pocsolyát lát,

milyen nagy örömmel csapja bele lábát,

s a loccsanó víztől, hogy képes kacagni,

örömét mutatni, szívnek hangot adni.

Képes az esőbe napfényt csalogatni,

szivárvány színeknek csengő nevet adni,

élvezni a percet, várni a csodákra,

kíváncsi szemeit nyitva nagyra, tágra,

és ha hagyják neki, csodát is tapasztal,

mert a szép világunk terülj-terülj asztal!

Olyan lesz a világ, amilyennek látod,

s minden sokkal könnyebb, ha akad barátod,

kivel megoszthatod az élet csodáit,

aki veled érez, veled együtt játszik.

Kivel vidám Napot rajzolhatsz az égre,

kivel minden álom valóság lesz végre,

kivel átélheted, amit nyújt az élet,

segít átfesteni színnel az egészet.

Aki hasonlóan látja a világot,

ki együtt álmodik veled minden álmot,

ki a közös célért tűzbe menne érted,

s ki által a világ titkait megérted.

Ki a zokszót segít fénylő tűzbe vetni,

aki megmutatja, miért jó szeretni,

akire számíthatsz, s tőled is ezt várja,

mert ő lélek társad, a lelked barátja.

Olyan lesz a világ, amilyennek látod,

s könnyebb úgy megélni: Szívedet kitárod,

s amit kapsz a léttől hálás leszel érte.

Sose mérlegeld hát, hogy vajon megérte?

Élvezd ki a percet, keresd az örömöt,

s mond, hogy: – Amit kapok, hálásan köszönök!

Mert tudod, a hála az öröm mágnese,

háláért cserébe szebb lesz majd a mese!

Lásd hát meg a napfényt, találj szivárványra,

saját boldog fényed öntsd rá a világra,

s hagyd, amire nézel, minden tündököljön,

hagyd, hogy életedbe még több csoda jöjjön!

Lásd hát világodat mindig szebbnek, jobbnak,

légy a teremtője boldog holnapodnak.

Találd meg az útnak a napfényes részét,

irányítsd a létet, álmodd meg egészét!

Tégy mást is boldoggá, örüljön a létnek,

s legyen követője sorsod sikerének,

és ha utat mutatsz másoknak, meglátod,

a vágyaid szerint változik világod!

Ne add fel

Álmodni jó, s én azt teszem!

Ahogy bőröm a tiédhez ér

A festő az utolsó ecsetvonáshoz ér...

A festő az utolsó ecsetvonáshoz ér... és elkészül a mű. A nagy mű. Aminek csodájára jár az egész világ. Csak állsz a kép előtt. És nem érted, mi olyan különös rajta. Nem tudod, miért megfejthetetlen a mosoly. Nem tudod, mit rejtett el benne a Mester. Pedig egyszerű. A Mester nem az arcot örökítette meg. Nem a külső szépséget vitte vászonra. Valami mást. Azt, ami belül lakozik. A lényeget. Mert ő tudta, hogy az igazi szépség belül kezdődik és kívül ér véget. Az arcon. A szemekben. Az ajkakon. A mosolyon. Az Ő mosolyán.

Csitáry-Hock Tamás

Az aggodalom nem képes megóvni bennünket

Eső mossa

Maradék idő

Esik az eső

Fontos vagy. Mert vagy.

Nem vagyok más

Meggyesi Éva: Nem vagyok más

Nem vagyok más, és nem vagyok rosszabb,

mint bárhol máshol az emberek,

ember vagyok csak. Oly sok hibával,

fogadj el így, és így szeress.

Ezernyi seb, mi úgy ég most bennem,

mint a láng, amely megsebez,

vöröslő nyelvét rám öltögetve,

összeégetve mindenem.

Mégsem az fáj. Most te fájsz úgy nékem.

Hiszen te voltál mindenem!

Hozzád szólt minden imádságom,

minden felvirradt reggelen.

Szerettem volna tenéked adni

mindent, de nem volt semmi sem,

amit adhatnék, csak a szívem,

azt törted össze teljesen.

Nem volt kincsem. A gazdagságom

szívemben hordtam, bár neked

kevés volt. Ma már én sem kellek.

Mért is kéne egy nincstelen?

Mért olyan bűn? Hisz te is hibás vagy!

Nem tökéletes senki sem.

Megbocsátottam minden bűnöd,

mégsem akarsz most látni sem.

Majd keresnél. Talán még sírsz is,

de már késő lesz, elmegyek,

megdermedt ködbe burkolózva,

akár a kóbor fellegek.

S akkor, mikor majd nem találsz már,

akkor érzed majd, mit jelent,

s mennyire fáj, hogy eldobtad magadtól

az egyetlen embert, ki szeretett.

Nem kell mindig mindenkinek ...

Eső

Aranyosi Ervin: Eső

(avagy az élet körforgása)

Csepereg az eső,

ütemesen, lassan.

Millió esőcsepp,

földet ér, felpattan,

aztán megnyugodva

terül el az utcán,

némelyik gödörben,

másik homokbuckán.

Tudja, megérkezett,

sose tér már vissza,

hűs vízét a szomjas,

fáradt föld beissza,

magába öleli,

lassan befogadja,

rövid életének

örök végét adja…

Ez lenne hát minden

esőcsepp halála?

Ennyi volt az élet?

Nincsen benne hála?

Az eső csak esik,

lassan földre hullik,

soha nem juthat el

az életen túlig?

De hát a föld alatt

élet vize árad,

a föld kincsét oldja,

s itatni nem fárad.

Szomjas fák gyökerét,

mint anya táplálja,

esőcsepp életét

szívből meghálálja.

Mind-mind a növények

a víz által élnek.

Egész életükben

a haláltól félnek:

– Ezért szaporodnak,

hogy maradjon élő,

mert úgysincs mennyország,

nincs körforgás – félő!

Esőcseppek hullnak,

öngyilkosok lesznek?

Végtelen magasról

szörnyű mélybe vesznek.

Értelmetlen halál

várja őket, mégis,

fájó rítusukat

táplálja az ég is!

Ha a Nap akarja,

felszívja, mint párát,

szél szárítja testét,

s alkot felhőpárnát.

Mert a víznek is van

élő körforgása,

újjászületése,

jogos folytatása.

Bizony, sok esőcsepp

folyót, tavat táplál,

életet folytatni

jó oldalra átáll.

Talán nincs is más mód

méltó folytatásra?

Aki földre zuhan,

ne gondoljon másra?

Mindnek dolga akad,

hiszen okkal esnek!

Víz után szomjazók

táplálói lesznek,

Ők adnak életet

minden alvó magnak,

akik a víz nélkül

“halottak” maradnak.

Nos, ha belegondolsz,

pont ilyen az élet.

Születéstől fogva

várod földi véged.

S hiszed életednek

nincs is semmi haszna,

csupán a gyors halál

van így elhalasztva.

A félelem okán

nem tudsz szépen élni.

Egyet jól megtanulsz,

a haláltól félni.

Retteged a percet,

hogy földbe kerül tested,

s nem volt időd élni,

míg a véget lested.

Tehát több boldogság

jut egy esőcseppnek,

mint egy érző lénynek

kit emberként szeretnek?

Harcolsz félelmedben,

inkább, mint szeretnél,

mintha esőcseppként

te is földre esnél.

Tudod, az esőcsepp

élvezi az útját.

Maga mögött hagyja

értelmetlen múltját.

Talán az esőcsepp

odafentről látja,

hogy itt lent új élet,

s nem a halál várja.

Nem létezik halál,

körforgásban élünk.

Jövünk, aztán megyünk,

újra visszatérünk.

Hiszem, az utazást

kellene élveznünk,

örökre feledve

csúf halálfélelmünk.

Ennyi az üzenet:

– Legyél végre ember!

Béleld ki világod

érzőn, szeretettel.

Ne félj a haláltól,

tegyed csak a dolgod,

légy az utazástól

felhőtlenül boldog!

Ha egy nő szeret egy férfit

Ha egy nő szeret egy férfit, akkor az a nő él és vidám, és mindenkivel tud nevetni, csacsogni és kedves lenni, mert a lelkében boldog... A férfiak nem érthetik azt meg, hogy a nő csak abban az esetben érzi magát függetlennek és mindenkivel szemben fesztelennek, ha tudja, hogy szeretve van. Akkor lehet. Akkor úgy érzi, hogy olyan szabad, mint a madár. De a madár is visszajön estére a fészkébe.

Móricz Zsigmond

Cicám...

(Kormi)

Driszkó Dóra Éva: Cicám...

A lelkemet látják a szemei,

A léptemet hallják a fülei,

Senki sem köszönt szebben,

Nyávogása köszönt engem,

Pici karma felém lebben,

S máris ott van az ölemben,

Dorombolása szívdobogásom,

Én őt ezért nagyon imádom,

S mindenkinek ezt kívánom:

Minden ember macskára vágyjon.

Hogy legyen kivel együtt pihenni az ágyon,

S mindjárt könnyebben lebben szemedre az álom.

Az élethez kézségtelenül kell ...

Mi van ma, mi van ma?

Csanádi Imre: Mi van ma, mi van ma? 

Mi van ma, mi van ma?

Édesanyák napja.

Pár szál virág a kezemben:

édesanyám kapja.

Azt is azért adja,

aki szorongatja:

Édesanyám, édesanyám

jó szívvel fogadja!

Májusi varázs

Nichi-ya Nikoletta: Májusi varázs

Égbe nyúló, tűzpiros rózsa

a májusi szellő szirmait fújja.

A távoli akác illatát érzem,

s egy méhraj zümmög a virágos réten.

A szerelem dala a levegőben száll,

most az egész világ a feje tetejére áll.

A tó vizén megcsillan a Hold ezüstös fénye,

s én bágyadtan tekintek a csillagos égre.

Nappal bárányfelhők lepik el az eget,

de végül a Nap az, mely az arcomba nevet.

Tudom, ez a pillanat maga az élet,

ekkor vagyok hálás, hogy még most is élek.

Hadd legyek

Van egy szó, mit úgy hívnak ...

Május

Ady Endre: Május

Tündéri május, lombot fakasztó,

Könnyű felöltőt szegre akasztó,

Légy üdvözölve:

Szívet fakasztó, emlék-marasztó…

Járok a korzón, szívembe’ mámor:

Kacagva libben leányka-tábor.

De szép az élet…

Fél óra múlva – zuhog a zápor…